A hidegháború idején is ritka fogolycserével szabadult a Wall Street Journal 16 évre elítélt orosz származású újságírója, egy amerikai tengerészgyalogos, de a másik oldalon az FSZB Németországban gyilkosságért életfogytiglanra elítélt ügynöke is. Volt, aki talán csak azért került orosz őrizetbe, mert német állampolgársága jól jött a Berlinnel való
A Longlegs című horrorfilm rendezője szerint a nők jobbak a férfiaknál, ezért is teszi meg őket főszereplőknek. Izgult, amikor rájött, hogy valami újat tud mutatni Nicolas Cage-nek, véletlenül keveredett a filmbe egy T. Rex-dal, és szerinte nem kell lenézni a horrorokat. Interjú Oz Perkinsszel.
Gondosan ellenőrizték a kijutásra esélyes magyar sportolókat a párizsi olimpia előtti időszakban – hangsúlyozta az InfoRádióban Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője. Arról is beszélt, hogy miként zajlanak az ellenőrzések ezekben a napokban Franciaországban.
A bűnszövetség tagjai mégis több száz embert tudtak átverni azzal, hogy jóval a piaci ár alatt tudnak megszerezni árverésre bocsátott lakásokat és házakat – írja a police.hu.
Eléggé csúnyára sikeredett a tegnapi nap. Bár már a korábban megjelent beszerzési indexek is romlást mutattak, de a tegnapi ISM beszerzési indexek nagymértékben romló ipari konjunktúrát és annál is nagyobb mértékben visszaeső munkaerőpiacot sugallnak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1331,95 pontos, 1,81 százalékos csökkenéssel 72 218,86 ponton zárt pénteken. A Pénzcentrum oldalán minden aktuális árfolyam nyomon követhető.
Az uniós bizottság illetékes szóvivője csütörtökön közölte, Valdis Dombrovskis a Lukoil-szállítás témáját részletesen megvitatta Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.
Ukrajna megerősítette, hogy a folyamatban lévő olajtranzit műveletek Magyarország és Szlovákia felé nem érintettek a vonatkozó korlátozás által, ha nem az orosz Lukoil társaság az olaj tulajdonosa - jelentette ki a kereskedelempolitikáért felelős uniós biztos pénteken.
A hospice nővérek a munkájuk során rengetegszer találkoznak a halállal. Jelenleg ők osztják meg a legtöbbször a közvéleménnyel, mit tapasztalnak a betegek.
A vastagbélrák az egyik leggyakrabban diagnosztizált rosszindulatú daganatos betegség az Amerikai Egyesült Államokban. A daganat a DNS változásával kezdődik, majd a sejtek kontrollálatlan növekedésével és osztódásával folytatódik. A felesleges sejtek vastagbélrák esetén a bélben összeállnak és csomókat képeznek.
Sokak szerint, az olimpiai éremesélyes magyar bokszolónő a testi épségét veszélyezteti azzal, hogy szombaton ringbe száll az algériai, (gyakorlatilag) férfivel szemben. Hajdú Pétert és Csutit is mélyen felháborítja a Nob érthetetlen döntése.
Az orosz-ukrán háború mellett az új magyar nehézdandárról, a magyar katonák kevlársisakjáról, a rejtőzködést lehetetlenné tevő drónok szerepéről is beszélt Szalay-Bobrovniczky Kristóf az esztergomi MCC Feszten.
Budapest Főváros Önkormányzata 4 forgalmas közlekedési csomópontban elektromos töltőkkel felszerelt úgynevezett e-Mobilitási pontokat hozott létre, ahol külön útburkolati festéssel jelölt parkolóhelyek állnak rendelkezésre a megosztott elektromos autók számára - közölték. Az Európai Unió által finanszírozott USER-CHI kutatás- fejlesztési- és innová
A magyar labdarúgásban hosszú ideje vitatéma, hogy helyes-e, ha a nemzetközi kupasorozatokban érdekelt csapataink elhalasztják a bajnoki mérkőzéseiket, amikor Európában
Az uniós bizottság illetékes szóvivője csütörtökön közölte, Valdis Dombrovskis a Lukoil-szállítás témáját részletesen megvitatta Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel.
A felvidéki Napunk megvizsgálta a szlovákiai óvodások nemzetiségi adatait, amelyekből kiderült számukra, hogy több százan lehetnek olyan szlovák nemzetiségű, semmilyen magyar családi kötődéssel nem rendelkező gyerekek, akiknek a családja felveszi a Bethlen Gábor Alap által folyósított 100 ezer forintos nevelési támogatást. Erről a a szomszédos álla
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ közölte az érintett gyártási számokat, illetve a teendőket is arra az esetre, ha valakinek ezekből van otthon.
Hámori Luca leendő ellenfele, az algériai Imane Helif, valamint a tajvani Lin Jü‑ting történetében rengeteg a kérdés, de amit biztosan tudni lehet: az ő olimpiai részvételük miatt transz emberek egész közösségeit gyalázni, a szokásos kirekesztő szólamokat fröcsögni egyrészt emberileg elfogadhatatlan, másrészt fogalmilag is rendkívül zavaros.
A háborúpártiak óriási támadást indítottak Orbán Viktor miniszterelnök ellen a békemisszió miatt – mondta a Fidesz–Kdnp kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára pénteken feltöltött videóban.
Idén a hazai dinnye is korábban jelent meg a boltokban, piacokon. A nagy meleg kedvez a fogyasztásának, aminek népszerűsítésére az Agrármarketing Centrum 2016 óta szervez országos kóstoltató kampányt.
A családnak, a szülőknek meghatározó szerepük van abban, hogy a nyelvtanulás eredményes legyen. Ebben sokat segíthet a - nyári szünetben is - térítésmentesen elérhető Idegennyelvi Felkészítő Modul a KRÉTA-rendszerben.
A régi tárgyid sok izgalmas lehetőséget is tartogatnak a számodra.Olyasmikre bukkanhatsz egy jó kis konyhai pakolászás közben, amikre nem is gondolnál! Menj, nézz szét a kacatok és leharcolt cuccok közt, mert csodás és egyedi dekorációs kellékek lehetnek. Mutatom, hogyan.
Carlos Alcaraz két sima szettben biztosította be az olimpiai érmét Párizsban, csupán két gémet engedélyezett kanadai ellenfelének, Felix Auger Aliassimének
A példátlan téli hőhullám hatására a talajhőmérséklet 10 fokkal a normális fölé emelkedett, és július egyes napjain a szárazföldi hőmérséklet 28 fokkal haladta meg a sokéves átlagot.
Siklósi Gergely a tökéletes taktika betartásával magyarázta a férfi párbajtőrcsapatnak az olimpiai elődöntőben a franciák felett aratott váratlanul fölényes, 45-30-as sikerét.