A Szülői Hang Közösségének meggyőződése, hogy a katonák nem az iskolákba valók; az iskolai munka merőben más szemléletet igényel; a gyerekeknek empátiára, rugalmasságra, érzelmi kötődésre van szükségük.
Feltehetően Izrael áll a Hamász politikai vezetőjének teheráni meggyilkolása mögött. A merénylet lehetséges következményeiről Tárik Meszárt, az Eurázsia Központ és a Migrációkutató Intézet vezető kutatóját kérdeztük.
Az első mérkőzésén magas színvonalú vívással fölényes győzelmet aratott a magyar férfi párbajtőr-válogatott, ezzel elődöntőbe jutott a párizsi olimpián. Még a mai napon megmérkőznek a francia csapattal az elődöntőben az éremért.
Georgi Markov, a hazánkban is ismert volt alkotmánybíró, a Bolgár Olimpiai Bizottság egykor alelnöke közösségi oldalán dühösen reagált a női olimpiai ökölvívás legújabb botrányára.
A Bitcoin elfogadottsága ismét emelkedik. Az új címek száma 35%-kal nőtt június óta. Az on-chain adatok azt mutatják, hogy a Bitcoin-hálózat végre ismét új felhasználók beáramlásának lehet tanúja. Történt ez azután, hogy az év elején több éves mélypontra került ez a mutató. Az új Bitcoin címek száma terén megfordult a trend június óta Az IntoTheBlo
A gabonatermés megkezdődik, és az eredmények egyre rosszabbak. A mezőgazdasági termelők hatalmas károkról számolnak be. De az árak nem mutatják a drámát.
2024 augusztusában néhány kevésbé ismert kriptovaluta gyors növekedésre készül. Ezek a kiválasztott altcoinok a gyors és jövedelmező hozamra való képességükkel hívják fel magukra a figyelmet. Kíváncsi vagy, mely digitális eszközök készülnek a kitörésre? Fedezd fel a legjobb választásokat, amelyek idén jelentős hatást gyakorolhatnak a kriptotérségre
Az idei év első hét hónapjában Magyarországon összesen 9856 felszámolási eljárás indult, ami 23,5%-kal kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Ennek ellenére továbbra is sok a megszűnő vállalkozás, hiszen 2023 volt a legrosszabb év ebben a tekintetben, azóta pedig a cégalapítások száma nem kompenzálta ezt. Az első hét hónapban befejezett felszámolási elj
Az M1 információja szerint a magyar-szlovák egyeztetéseken felvetődött, hogy ha Ukrajna nem biztosítja az olajszállítást Magyarország és Szlovákia felé, akkor válaszlépésként nem zárható ki az a lehetőség, hogy korlátozzák vagy felfüggesszék az Ukrajna felé menő áramszolgáltatást - hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek déli Híradójában.
Az 1900-as évek elején egy Raffles nevű előkelő betörő dobogtatta meg a brit olvasók szívét. De vajon mennyiben tükrözte a Sherlock Holmes alkotójának sógora által kitalált figura a bűnözésről, a társadalomról és az igazságszolgáltatásról alkotott korabeli elképzeléseket?
Iparági szakértőnk jelenleg a kevésbé ismert, ugyanakkor annál nagyobb potenciállal rendelkező kriptovalutákban látja a hatalmas potenciált. Ez döntő pillanat lehet a radar alatti eszközök számára, mivel a parabolikus felfutás és a bikapiac bármikor kezdetét veheti. Fedezd fel azokat a rejtett kripto-gyöngyszemeket, amelyek a következő bikapiac jel
Három hónaposak lettek a Nyíregyházi Állatpark puma hármas ikrei. A puma tenyészpár 2019 óta az állatpark lakója, az 5 éves nősténynek és a 14 éves hímnek ez a második közös szaporulata. Az utódok már elfoglalták helyüket a Jégvilág Interaktív Állatbemutató külső kifutórendszerében, így a látogatók is megcsodálhatják őket.
Kihívások a művelődés és a felnőttképzés világában címmel rendezték meg a Debreceni Egyetemen azt a konferenciát, ahol hagyományosan átadták a Durkó Mátyás Emlékérmet. 2024-ben Tóthné dr. Kerülő Judit, a Nyíregyházi Egyetem nyugalmazott oktatója vehette át ezt az elismerést.
Vipin Narang, az amerikai védelmi miniszter űrpolitikáért felelős megbízott helyettese a CSIS washingtoni székhelyű biztonsági kutatóközpont rendezvényén vett részt.
Az Mkif Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett hazai gyorsforgalmi utakon az idén augusztus 1-ig az ország 98 különböző pontján több mint 1,8 millió négyzetméteren cserélték le új aszfaltra az elöregedett, tönkrement burkolatot - közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
Ugyan az elmúlt két hónapban alábbhagyott a lendület, ennek ellenére továbbra is az év egyik legnagyobb hazai tőzsdei sztorija az Állami Nyomda részvényeinek emelkedése. A befektetőknek új impulzust adhat a vállalat két hét múlva érkező gyorsjelentése, ráadásul most kifejezetten izgalmas szinten mozog a cég részvényárfolyama, hamarosan pedig jöhet
Nehéz feladat elé állítják a következő években kezdődő közúti és vasúti fejlesztések, felújítások a logisztikai szakmát, mert a most is gyakran túlterhelt szállítási vonalakon jelentős korlátozások lesznek. A fuvarozóknak, szállítmányozóknak ilyen körülmények között kell kiszolgálniuk a gazdaság egyre növekvő szállítási igényét. A MÁV és a Magyaror
A pletykák szerint a hollywoodi akciósztár nagyszabású meglepetésre készül a 2024-es párizsi olimpia záróceremóniáján. Tom Cruise állítólag lázasan készül a nem mindennapi feladatra.
NAPI Kommentár. Hornék nem azzal akarnak vitázni, amit Orbán Viktor és politikája képvisel, hanem azt az előítéletet akarják elmondani, amivel a legtöbbet tudnak ártani a magyar miniszterelnöknek.
A közlemény szerint ezzel a Skoda Auto most első ízben a negyedik legkeresetteb személygépkocsi márka lett Európában. A nyugat-európai piacokon éves alapon 9,8 százalékkal több, 260 800 Skodát adtak el, míg Közép-Európában 3,3 százalékkal 95 800-ra emelkedett az eladott kocsik száma. A legnagyobb érdeklődés a középkategóriájú Octavia iránt nyilvánu
Az enyhe telek miatt a kullancsok száma növekszik, és szinte bárhol megtalálhatók. Emiatt fontos a megfelelő védelem, mert az általuk okozott betegségek, például a Lyme-kór esetei is megszaporodtak.
Az MNB legfrissebb adatai szerint az elmúlt egy évben csaknem 10%-kal nőtt azon jelzáloghitelek száma, amelyeknél 70%-os vagy magasabb a fedezeti megterheltség. Markáns növekedés látható tehát a hitelek összegének az ingatlan értékéhez viszonyított arányában. A money.hu szakértője a stagnálni látszó magyar ingatlanpiac tükrében hívja fel a figyelme
Másfél év telt el azóta, hogy Bruce Willis családja közölte a szomorú hírt, miszerint a színész gyógyíthatatlan betegséggel küzd. A diagnózis felállítása bár megrázta a családot, egyfajta megkönnyebbülést is hozott, hogy most már legalább tudják, mivel állnak szemben.
Az USA 10 millió dollárt költ a madárinfluenza megfékezésére, beleértve a mezőgazdasági dolgozók oktatását és szezonális influenza elleni vakcinázását, hogy csökkentsék a kettős fertőzés kockázatát.