A közelmúltban végzett kutatások cáfolják azt a korábbi értelmezést, miszerint a madártetű vagy tyúktetű ne lenne jelentős baromfikártevő. A Riverside-i Kaliforniai Egyetemen végzett tanulmány kimutatta, hogy a szabadon tartott madarakat sokkal nagyobb mértékben fertőzik meg a tetvek, mint a ketrecben tartott állományokat.
Fegyveres összecsapás során a szerbiai rendőrség lelőtt egy korábban terrorizmus miatt elítélt férfit a dél-szerbiai Novi Pazarban – közölte a szerbiai belügyminisztériumra hivatkozva az ország közszolgálati televíziója (RTS) vasárnap.
Az év első hat hónapjában soha nem látott rekordok születtek, soha nem látott mennyiségben. 2024-ben 15 ország állított fel hőmérsékleti rekordot az év eleje óta.
Természetesen továbbra is tart a vádaskodás: az oroszok szerint az ukránok támadásokat terveznek az atomerőművek ellen, ők azonban visszautasítják a feltételezéseket.
A szerdán a Konferencialigától búcsúzó Fehérvár Fc a Zalaegerszeget fogadja a bajnokság negyedik fordulójában. A Zte-t jól ismeri a Vidi északmacedón válogatott védője, Nikola Szerafimov (is).
Nem merül ki egyhamar az új otthonfelújítási támogatás 108 milliárd forintos kerete, minden valószínűség szerint sikerrel pályázhatnak azok is, akiknek az őszi hónapokra áll össze a pályázati anyaguk – állítja Juhász Attila, a több száz család pályázati folyamatát segítő Piramis Építőház Kft. ügyvezetője. A tapasztalatok azt mutatják, hogy sok beny
Az elsüllyedt roncs 1985 szeptemberi újrafelfedezése óta a fedélzeten soha nem találtak emberi maradványokat. Egy emberi maradványt sem láttam. Persze, láttunk ruhákat, pár cipőt, de ennyi– mondta 2012-ben a New York Timesnak James Cameron, a Titanic rendezője, aki 33 alkalommal látogatta és kutatta fel a roncsot. Sokszor azzal is viccelőd
Telt házas közönség várta Balatonfüreden, a Kékszalag Port kikötőben Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt, akik stílszerűen a magyar vitorlázás jelképes központjában, a Balaton partján számoltak be élményeikről és fogadták a hazai vitorlás közösség köszöntését. Vadnai Jonatán 4. helyezése történelmi siker a magyar vitorlázás számára, hiszen korábban még
Már javában szüreteljük a kertünkben termett finomságokat. Ha sok friss zöldség és gyümölcs van, vagy felesleges vetőmag és palánta maradt, ne dobjuk el, hiszen pénzt is kereshetünk velük.
Egy római zoológus szerint az olasz főváros "valóságos dzsungellé" változott a kígyók, keleti lódarazsak, sirályok és patkányok megnövekedett száma miatt. A szaporodás feltehetően a magas hőmérséklet és a város tartós szemétproblémája miatt következett be. Idén nyáron rengeteg hívás érkezett a veszélyes állatokról Rómában.
Életbe lépett vasárnap az Európai Unió élőhelyek természetes állapotának visszaállítását célzó jogszabálya - jelentette be vasárnap az Európai Bizottság.
Új kiállítást nyitott Ingolstadtban az Audi, amely főként a járművek aerodinamikájára fókuszál. Itt mutatkozott be a 2013-as Scorpion tanulmányautó, amelyből
Februárban, amikor kiderült Károly királyról hogy rákos, Harry herceg azonnal repülőre ült, hogy meglátogassa az apját, de a találkozó mindössze 30 percig tartott. Most már azt is tudjuk, miért.
Lehet, hogy hallottál már arról az óriási adatszivárgásról, amely hárommilliárd embert érintett világszerte. De várj, ez még semmi, ahhoz képest, mi mindenhez jutottak hozzá a támadók világszerte. Az adatszivárgás globális problémája A társadalombiztosítási számok jellemzően amerikai adatpontok. Amint Troy Hunt rámutat, több dolog is van ebben a tö
Az amerikai republikánus párt elnökjelöltje szombati pennsylvaniai kampánygyűlésén azzal érvelt a saját személye mellett, hogy sokkal jobban néz ki, mint Kamala Harris.
A fogyásról nem feltétlen a kenyér jut eszünkbe elsőkörben. Sőt, biztosan nem a kenyér jut eszünkbe, inkább a saláta, grill zöldségek és sovány húsok. Pedig a kovászos kenyér akár még diétád legfőbb támogatója is lehet. Megvonás helyett inkább meggyőzünk róla.
Betlehem Dávid az idei Európa-bajnoki sikerei után érezte először, hogy a párizsi nyári játékokon képes lehet dobogóra állni. Az olimpiai bronzérmes nyíltvízi úszó azt is mondta az InfoRádióban, hogy nagyon mélyről építette fel magát, mert a koronavírus-járvány idején mentális betegséggel küszködött.
Dominik Stritesky magabiztosan tartja vezető helyét a Barum Rally vasárnap délelőtti szakaszai után Simon Wagner és Adam Brezik előtt. Mathieu Franceschi kiesésével Miko Marczyk is beszállhat az Eb-címért folytatott csatába.
Először lépett pályára tétmérkőzésen arcsérülése után Varga Barnabás, a magyar labdarúgó-válogatott és a Ferencvárosi TC csatára 55 nappal a Skócia elleni Európa-bajnoki összecsapást követően végigjátszotta a derbit az Újpest FC ellen.
Az egyszerűsített foglalkoztatás egyre népszerűbb, és júliusban már 350 ezer ember dolgozott ilyen formában. Ez a foglalkoztatási mód nemcsak egyszerű és kedvezményes adózási feltételekkel jár, de komoly kockázatot is rejt magában, ha a munkáltató elmulasztja bejelenteni az alkalmi munkavállalókat – figyelmeztetett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav
Vasárnap osztotta meg három gyereke, hogy 88 éves korában elhunyt a francia filmlegenda, Alain Delon. A színész már jó pár éve nem állt nyilvánosság elé, mivel egészségügyi állapota egy agyvérzést követően nagyon leromlott. Mutatjuk, hogy milyen érzelmes szavakkal búcsúzott az utolsó nyilvános megjelenésén.