A nagyvárosi életnek a rengeteg előnye mellett bőven akadnak hátrányai is: a folyamatos zaj, a dugók, a kipufogógáz és persze az, hogy nyáron a beton annyira felmelegszik, hogy szinte lehetetlen megmaradni a hatalmas épületek árnyékában. Sok európai nagyvárosban többek közt pont ezért ültetnek egyre több fát, amivel nemcsak a városkép szépül meg, d
Szilvi úgy volt vele: biztosan elromlott Róbert kamerája, ezért nem keresi őt. A következő napokban nem futottak össze, nem volt lehetősége rákérdezni.
Taylor Swift egyik "legjobb barátjával", Ed Sheerannel együtt indította útjára Eras Turné európai szakaszának utolsó szakaszát csütörtök este a londoni Wembley Stadionban.
A hét korábbi napjait meghatározó napsütést borongós időjárás váltja a hétvége elején. Szombaton már felhős vonulnak az ország jelentős része fölé, és több helyen is számíthatunk záporra, zivatarra. Azért jórészt marad a hőség 40 fok közeli hőmérséklettel.
A megélhetési és lakhatási költségek csökkentésére vonatkozó választási ígéreteket jelentett be Kamala Harris demokrata elnökjelölt pénteken, egy nappal azután, hogy Donald Trump republikánus jelölt körvonalazta az infláció elleni fellépésről szóló elképzeléseit.
A Széchenyi Pihenő Kártya működésére vonatkozó alap Kormányrendelet szerint minden évben május 31-én kellett figyelni a régebbi egyenlegekre, hogy teljes mértékben, költségek levonása nélkül felhasználhassák ezt a kártyabirtokosok. Ezt a helyzetet egy 2022. október 6-án megjelent Kormányrendelet módosította, így 2024-ben bizony már új határidőket k
A gyerekkori álommunka és a felnőttkori vágyott karrier sokszor nem ugyanaz, de egy közös benne: ha megvalósul, boldogsággal jár, még a nehézségeivel együtt is.
Olyan eseményt hirdetett meg a LUFILAND produkció, amilyet garantáltan nem látott még ez a város. Búcsúzik Európa legnagyobb lufikiállítása, a csodavilág már csak néhány napig látogatható. Augusztus 18-án 19 órától a szervezők a nagyközönség bevonásával eresztik le a világraszóló produkciót. A pukkasztó partin több mint 500 ezer légballonnak intene
Az Unstoppable Domains új fejlesztése lehetővé teszi a gazdálkodók számára, hogy elfogadják a kriptovalutákat a legújabb web3-as domain segítségével. Az új, legfelsőbb szintű „.farms” domain szerepet fog játszani a Farmsent gazdálkodóknak szánt blokklánc-alapú piacterén. .farm domain végződés A web3 domainszolgáltató Unstoppable Domains a gazdálkod
Te is találkoztál gyermekkoroddal azzal a bölcs tanáccsal, hogy mindig szép lassan, alaposan rágd meg az ételt? Bár ez akkoriban talán semmiségnek tűnt, valójában elképesztően fontos ennek a lépésnek a betartása az étkezéseink során.
Az Erzsébet-táborok szervezőinek az egyik fő célja, hogy ingyen elérhetővé tegyenek kulturális programokat a több ezer gyermek számára táborozásuk ideje alatt. Könnyűzenei eseményeket is szerveznek, mint például augusztus 19-én, amikor a Pandóra Projekt koncertjét tekinthetik meg az ifjú táborozók Zánkán.
Az amerikai elnök optimista az izraeli háborúval kapcsolatos tárgyalásokkal kapcsolatban. A folyamatban a Hamász nem vesz részt, a tűzszünet egyelőre távolinak tűnik.
Az értékesítési gondokkal küzdő Starbucks a szárnyaló forgalmú Chipotle Mexican Grill eddigi vezetőjére cseréli CEO-ját. A tőzsdén a hírre felrobbant a kávézólánc részvényeinek árfolyama. Érhet-e ennyit egy menedzser?
Nőtt a csődeljárások száma, az új cégbejegyzésekké pedig csökkent az EU-ban 2024 második negyedében az előző három hónaphoz képest. A hazai adatokban hasonló trend érvényesül.
A magyar fiatal lakosság 20 százalékát érinti az aranyeresség, 50 év felett pedig akár 50 százalékban is előfordulhatnak a szégyenkezve elhallgatott panaszok. Bár megjelenése gyakori, az aranyeresség mégis tabutémának számít.
Tombol a nyár, ilyenkor pedig nincs is jobb annál, mint letehetetlen tengeri olvasmányokkal együtt élni át a nyílt vizek semmihez sem hasonlítható izgalmát, szépségét és veszélyeit. Bajtai András az 1749-en megjelent listája épp ilyen könyveket ajánl.
A spárga számos jótékony hatással bír a szervezetre. A benne található folsav csökkenti a szívbetegségek kialakulásának kockázatát, gazdag K, C, A, E, B vitaminokban és folsavban. Rendszeres fogyasztása segíthet megelőzni bizonyos rákos megbetegedéseket.
Kihúzták az Eurojackpot 33. heti, pénteki nyerőszámait, ahol már több tízmilliárd forint feletti nyereményért lehetett játszani. Lássuk, hogy ezt sikerült-e valakinek megnyernie!