A gyermekülés sokkal régebbi találmány, mint sokan gondolnánk. Európában és Észak-Amerikában egyaránt a hatvanas években jelentek meg az első olyan szerkezetek, amelyek kutatásokkal alátámasztott módon igyekeztek biztonságosabbá tenni az autózást a legkisebbek számára. Az 1990-es évek elején bevezetett Isofix szabvány – no meg a világszerte egyre s
Jelentős a forgalom a román-magyar határon, szombaton délután több határátkelőnél hosszú gépkocsisorok alakultak ki, és meghaladja az egy órát a várakozási idő a romániai hosszú hétvége miatt.
Spanyolországban a súlyos aszályok 40%-kal csökkentették az olívaolaj-termést. Hasonló tendencia figyelhető meg a csokoládé esetében is: Ausztráliában egyes termékek ára 200%-kal nőtt. Az alapvető élelmiszerek, mint a búza, szintén érintettek. Az argentin búzatermelést sújtó aszályok, valamint az orosz-ukrán konfliktus okozta feszültségek a globáli
Végül köztes megoldásként egy Balaton parti helyszín mellett döntöttek. A Szerencsekerék háziasszonya azt is elárulta, hogy milyen ruhát választott a nagy napra.
Sokan rabjává váltak a bűnügyi podcastoknak, a sötét turizmusnak és az sem ritka, hogy valaki nyaralás közben a látványosságok helyett inkább a temetőket látogatja. Az emberek szeretik a „sötét eseményeket”, és mint kiderült, egy maroknyi különböző társadalmi és tudományos tényező készteti az agyunkat arra, hogy vágyjon rájuk. Egy nemrég közzétett
Míg a 2010-es évek elején a klímaberendezéseket szinte kivétel nélkül csak a nyári forróság enyhítésére használtuk, úgy ma már a technológia fejlődésének javarészt hűtő-fűtő eszközök érhetők el a piacon.
Hatalmas drámákat tartogatott a Barum Rally leghosszabb szakasza szombat délelőtt, ahol sok versenyző nagy bajba került, köztük Jan Kopecky is, aki 2015 óta mindig megnyerte a cseh verseny Eb értékelését.
Az ukrán-magyar határszakaszon 8112-en léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 12 006-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek.
Több fontos bejelentést tett a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA). Eldőlt, hogy a 2025-ös női ökölvívó-világbajnokságnak Belgrád ad otthont, de az is ismertté vált, hogy a párizsi olimpián a saját súlycsoportjukban aranyérmet is szerző Imane Helif és Lin Ju-Ting nem vehet részt a rangos megméretettésen – szúrta ki a Magyar Nemzet.
A debreceni polgármesteri hivatal „megvédi a virágkarneválra érkező embereket” a néhány napja megnyitott és szeptember 8-i látogathatónak hirdetett Magyar Sajtófotó Kiállítástól. Tavaly még nem volt gond, hogy egyszerre volt a Virágkarnevál és a kiállítás. A szervezők szerint 42 éve nem történt még ilyen súlyos eset, hogy bezáratták volna a kiállít
A több mint fél évig tartó munkálatok lezárulta után, a mai napon újranyitott a Nyugati téri McDonald´s. A többször is a világ egyik legszebb McDonald´s éttermének választott Meki, a műemléki épület különleges belsőépítészeti elemeit megtartva, természetes építészeti anyagok használatával, nagyságrendileg 1,8 milliárd forintból újult meg teljesen.
Változatos és izgalmas programokkal várják a látogatókat a Szent István-napi rendezvénysorozat szervezői a nemzet fővárosában: a szombaton kezdődő négynapos, ingyenes fesztiválon a zenei, gasztronómiai és kulturális események célközönsége mellett a családi, illetve gyerekprogramok iránt érdeklődők is megtalálják a számukra legkedvesebb időtöltést.
Az euróövezet az előző havinál és a vártnál is nagyobb külkereskedelmi többletet ért el júniusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteken ismertetett első becslése szerint.
Az egészségtudatos vagy reform életmód hívei szerint nem feltétlenül illik bele a három legkedveltebb köret - a rizs, a tészta vagy a burgonya - a mindennapi táplálkozásba, legalábbis hagyományos módon elkészítve. Ugyanakkor ezekről a köretekről nem szükséges lemondanunk, ha egészségünk megengedi. Nézzük meg, mikor fogyaszthatjuk őket, milyen módon
A párt szerint nincs az a látványos program, "amely feledtetni tudná ma a magyar emberekkel és a magyar családokkal, hogy nem számíthatnak az államra a mindennapjaikban."
Először még a szervezőknek sem mondták meg, hogy milyen indokkal bontják el az eredetileg szeptemberig tartó kiállítást, később a Virágkarneválra fogta az önkormányzat.
Folytatódtak a rekordmeleg éjszakák, pénteken sorozatban harmadszor dőlt meg az országos hajnali melegrekord - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján. Pénteken a Szeged belterületén lévő meteorológiai állomáson 24,5 Celsius-fok volt a levegő legalacsonyabb hőmérséklete, ami új hajnali melegrekord.
Az értékesítési gondokkal küzdő Starbucks a szárnyaló forgalmú Chipotle Mexican Grill eddigi vezetőjére cseréli vezetőjét. A tőzsdén a hírre felrobbant a kávézólánc részvényeinek árfolyama, a mexikói gyorsétteremlánc papírjai esést szenvedtek el.
Ahogy a szerelem, úgy az igazság is mindig utat talál. Megérkezett az Emily Párizsban várva várt negyedik évadának első fele, amely minden várakozásunkat felülmúlta. Ebben az öt részben kő kövön nem marad, de a hősök végre mernek őszinték lenni egymással és önmagukkal egyaránt.
Sok olyan háztartási feladat van, amely elsőre nem feltűnő, ezért gyakran figyelmen kívül hagyják, pedig sok erőfeszítést igényel. A láthatatlan házimunka rengeteg nő számára komoly stresszforrás.
Olvasom, hogy éppen háromnegyed évszázada, 75 esztendeje, 1949 augusztus 16-án hunyt el szülővárosában, Atlantában a Margaret Mitchell nevű írónő, a világhírű regény, az Elfújta a szél szerzője.
Európának vissza kell térnie zsidó-keresztény kulturális gyökereihez és azon az úton továbbhaladnia, amelyet az Európai Unió alapítói megálmodtak – hangoztatta