2024. augusztus 16. péntek

aug. 16
11:39
A hálapénz tiltása óta három egészségügyi dolgozót ítéltek el és 16 ellen emeltek vádat (vg.hu)
Hálapénz elfogadása miatt eddig 16 személlyel szemben emeltek vádat, közülük hármat el is ítélt már a bíróság.
aug. 16
11:39
Orbán Viktor korábban menesztett államtitkárt nevezett ki a kulturális minisztériumba (SzMo)
Móré Tamás Miklóst 2022 decemberében mentették fel előző tisztségében, az Energiaügyi Minisztériumban.
aug. 16
11:39
Rács mögé kerülnek a tömegverekedők (Magyar Hírlap)
Tizenegy férfit tartóztattak le.
aug. 16
11:39
Vasárnap éjfélig érvényben marad a vörös kód (Demokrata)
A rendelet kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a bajba jutott hajléktalan emberek befogadását.
aug. 16
11:39
DK: Vonja vissza a megalázó megszorítását a Volánbuszokon az Orbán-kormány! (Nyugati Fény)
Megszorítások és extrasarcok helyett sokkal nagyobb állami támogatást kell adni az állami közlekedésnek!
aug. 16
11:39
Vádemelési javaslat született a gyerekverő karateedző ellen (Mandiner)
A nyomozó hatóság az eljárási cselekményeket befejezte, és pénteken a nyomozás befejezésére tett előterjesztést - vádemelési javaslat mellett – a Szolnoki Járási Ügyészség felé.
aug. 16
11:39
Oroszország több ezer katonát csoportosíthatott át Ukrajnából a kurszki offenzíva ellen (Magyar Nemzet)
Meddig tudják tartani az ukránok a megtámadott orosz területet?
aug. 16
11:39
Évi egymilliárd forintba kerül képviselőink éves iroda- és ingatlanbérlése (Telex)
Irodáért a legtöbbet a DK fizet, lakásbérlésben a KDNP-s Szászfalvi László urizál. A Fidesz képviselőinek irodáit a párt bérli, így egyéni adatok nem jelennek meg a Népszava közérdekű adatigénylésében.
aug. 16
11:39
Egy nappal a megjelenés előtt lőtte le az Activision az egyik legnépszerűbb Call of Duty rajongói újraalkotását (Telex)
A H2M a Modern Warfare 2 többjátékos módját csomagolta volna új köntösbe, ez nem tetszett nekik. Azt azért megvárták, hogy mindenki megvegye a Modern Warfare remastert, ami kellett volna hozzá.
aug. 16
11:39
Mi legyen az ebéd hétvégén? – Magyaros kaják az ünnepre (Street Kitchen)
Közeledünk a nyár vége felé, viszont előtte vár még ránk egy ünnepi hosszú hétvége. Használjátok ki a szabadnapot, hogy összedobjatok valami tuti kaját ebédre!
aug. 16
11:41
Történelmet írt a magyar úszó (Magyar Hírlap)
Ötven éves Egerszegi Krisztina.
aug. 16
11:41
Szélsőjobboldali terrorcselekmények előkészítésének vádjával letartóztattak két fiatalt Nagy-Britanniában (Magyar Nemzet)
Szélsőjobboldali indíttatású terrorcselekmények előkészítésének vádjával tartóztattak le két fiatalt Nagy-Britanniában.
aug. 16
11:45
Izmos felsőtestet villantott az Exatlon sztárja (Metropol)
Orbán Olivérnek rengeteg női rajongója van.
aug. 16
11:45
Gyermekbántalmazás a szolnoki kalandparkban: új fejleményeket közölt a rendőrség (Metropol)
A rendőrség befejezte a szolnoki kalandparkban történt bűncselekmények vizsgálatát.
aug. 16
11:45
Exkluzív balatoni divatbemutató az M5-ön (hirado.hu)
Nagyszabású show-val ünneplik Balatonfüreden Zoób Kati divattervező három évtizedes munkásságát.
aug. 16
11:45
Bizarr fotó terjed a neten Zámbó Jimmy-ről (Ripost)
Erre nem számítottunk!
aug. 16
11:45
Saját apját verte halálra egy fiatal férfi Szabolcsban (BorsOnline)
Rendőrök lepték el a magyar kisvárost.
aug. 16
11:45
Aranyéremre hajt a vak szőnyegszövő Flóra (BorsOnline)
A sportolónő szeretne dobogóra állni a párizsi paralimpián.
aug. 16
11:45
Kismamák tanítottak egy vemhes orángutánt szoptatni (Hamu és Gyémánt)
Hónapokon át 30 nő szoptatta csecsemőjét egy terhes orángután előtt, hogy megtanítsák az állatot, hogyan kell gondoskodni újszülöttjéről.
aug. 16
11:45
Vádat emeltek a kisfiút felrúgó karate edző ellen (Demokrata)
A rendőrség befejezte a szolnoki kalandparkban történt bűncselekmények vizsgálatát, és vádemelési javaslatot lett a Szolnoki Járási Ügyészség felé.
aug. 16
11:45
Megfojtotta két kislányát a korábbi szépségkirálynő (AC News)
A férje talált rá holtan az egykori szépségkirálynőre, és két gyermekére. Kiderült, hogy az anya volt a gyilkosuk.
aug. 16
11:45
Őrületes tizenegyespárbaj után, a 17. körben harcolta ki a továbbjutást az Ajax (Telex)
A 34. tizenegyesnél dőlt el az Európa-liga-selejtező. Ez egyben új UEFA-rekord.
aug. 16
11:45
Nem hiszed el, mekkora "csibész" volt a néhai Garas Dezső – Demszky Gábor vallott róla (Sassy)
Tizenhárom éve hunyt el a Kossuth-díjas színészlegenda, de emléke azóta is szívünkben él.
aug. 16
11:47
Ördög Nóra bekerült a Top 100 legdögösebb magyar nő közé, de ezért még őt is kritizálták (Sassy)
Bizony, a kéretlen kritika sajnos előbb-utóbb mindenkit megtalál.
aug. 16
11:51
Lázár János leváltja a Máv vezérigazgatóját, és egy ötpontos akciótervet hirdetett a közlekedés megújítására (Blikk)
Megreformálják a magyar közlekedés rendszerét – jelentette be Lázár János közlekedési miniszter egy pénteki sajtótájékoztatón, ahol ismertette az 5 pontos akciótervét a legfontosabb változásokkal.
aug. 16
11:51
Zubimendi nem lesz a Liverpool játékosa (Metropol)
A legnagyobb kiszemelt Martín Zubimendi volt, a friss Európa-bajnok azonban csúnyán ajtót mutatott a Liverpoolnak.
aug. 16
11:51
Állatbemutatók, ismeretterjesztő előadások a Fővárosi Állat- és Növénykertben (Alternatív Energia)
Számos program, köztük ismeretterjesztő és kézművesfoglalkozások, csillagászati bemutató, élményetetés és koncert várja a látogatókat augusztus 30-án, az állatkertek éjszakáján a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
aug. 16
11:51
Matolcsy György elárulta: ennyivel drágul az élet Magyarországon a kormány lépése miatt (Portfolio)
Az MNB számításai szerint a tranzakciós illeték megemelése idén 0,1, 2025 elejétől 0,2 -0,3 százalékponttal dobhatja meg az inflációt - közölte Matolcsy György jegybankelnök Tóth Bertalan országgyűlési képviselő kérdésére.
aug. 16
11:51
Komacu: A Haas nem működött csapatként, csak magyarázkodott (m4sport.hu)
Kemény kritika az új csapatvezetőtől az elődnek…
aug. 16
11:51
Baleset miatt óriási dugó alakult ki az M0-son (vg.hu)
Több mint három kilométeren áll a sor.
aug. 16
11:51
Betöltheti az AI a pályakezdő pozíciókat a munkaerőpiacon? (Igényesférfi.hu)
Milyen lesz az életünk öt-tíz év múlva? Vajon betöltheti-e az AI a pályakezdők pozícióit a munkaerőpiacon? A közösségi média épít vagy rombol? Ezekkel a mindannyiunkat érintő témákkal érkezik és Co Lee setjével zárul a Samsung Z generációnak szóló kezdeményezése, a Jövőálló Akadémia harmadik rendezvénye, a Jövőálló.Hang.
aug. 16
11:51
EM: júliusban túlnőtte a 60 ezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark (Tiszta Jövő)
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes
aug. 16
11:51
Nagy bejelentést tett az RTL Klub, ezzel támad ősszel a konkurenciára (Promotions)
A csatorna sem akar lemaradni az őszi versenyben.
aug. 16
11:51
Gyönyörű esküvői fotókat készíthetünk a mobilunkkal (MMonline)
Friss kutatási eredmények szerint egyre népszerűbb az alternatív esküvői fotózás: az európaiak 25 százaléka elismeri, hogy nem szereti a saját esküvőjén készült klasszikus fotókat, 29 százalékuk már nem is fogad hivatalos fotóst, és minden harmadik válaszadó (36%) inkább egy olyan barátját választaná esküvői fotósnak, aki jól bánik az okostelefonjá
aug. 16
11:51
Ez a hobbi erősítheti az immunrendszert (Magyar Hírlap)
Testünk hemzseg a mikroorganizmusok billióitól.
aug. 16
11:51
Közegészségügyi vészhelyzetnek nyilvánította a majomhimlőt a WHO (Helló Magyar)
A WHO főigazgatója szerint aggasztóak az új fejlemények.
aug. 16
11:51
Szoboszlai Dominik: Bármilyen szerepkörben számíthat rám Slot (Magyar Nemzet)
A Liverpool magyar játékosa szerint jó kezekbe került a csapat, Arne Slot az intenzív futballra helyezi a fő hangsúlyt.
aug. 16
11:51
Trump fia hatalmas dobásra készül (BitcoinBázis)
A New York Postnak adott exkluzív interjújában Eric Trump, a Trump Organization ügyvezető alelnöke kiemelte a kriptovalutákban rejlő lehetőségeket. Szó szerint „digitális ingatlannak” nevezte a kriptókat, amely méltányos és azonnali hozzáférést biztosít a pénzügyi szolgáltatásokhoz. Eric Trump, Donald Trump fia a kriptovalutákban látja a jövőt Eric
aug. 16
11:51
Az idén rekord adásvétellel zárt júliusban az ingatlanpiac (Öko-drive)
A Duna House által júliusra becsült 11 538 tranzakcióval az év eddigi legerősebb hónapját zárta az ingatlanpiac - közölte az ingatlanforgalmazó hétfőn az MTI-vel.
aug. 16
11:51
Köbre emelik az okostelefonok élettartamát (Gyártástrend)
A Kínai Tudományos Akadémia Mikrorendszer- és Információs Technológiai Intézete kifejlesztett egy új anyagot, amellyel alacsony fogyasztású, nagy teljesítményű chipeket hozhatnak létre. Az áttörést jelentő technológia fellendítheti az 5G, az Ai, az IoT és a következő generációs intelligens eszközök fejlődését, többek között ugrásszerűen növelhetik
aug. 16
11:51
Rájuk sem ismerni: 10 ismert ember, aki rengeteget változott (Bien)
Ezt a listát egyértelműen Mickey Rourke vezethetné, de őt most kihagytuk a nagy átváltozók közül. Fogyás, hízás, öregedés, plasztika: bármi is az oka, az alábbi sztárok drasztikus metamorfózison mentek keresztül.
aug. 16
11:53
Rekordot döntött Varga Mihály, nincs még egy ilyen pénzügyminiszter Európában (Magyar Nemzet)
Nagyon régóta vezeti már a pénzügyminisztériumot a rutinos fideszes politikus.
aug. 16
11:57
Távozik a tőzsdéről egy magyar cég (Portfolio)
Néhány hónapon belül zártkörű részvénytársaságként folytathatja működését a Kulcs-Soft, olvasható a társaság közleményében. Az idén alapításának harmincöt éves évfordulóját ünneplő cég részvényeivel tizenöt éve, 2009 októbere óta lehetett kereskedni a BÉT-en. Ezt a szakaszt zárja majd le a cég életében a részvényesi közgyűlés.
aug. 16
11:57
A leggyakoribb hibák, amiket a pályázók elkövetnek (Agroinform)
Tájékoztatót adott ki a Magyar Államkincstár.
aug. 16
11:57
Kiadták a vörös riasztást: "Rendkívüli helyzetben vagyunk" (Ripost)
Vasárnap éjfélig meghosszabbították a hőség miatt kiadott riasztást.
aug. 16
11:57
Ezt eszi legszívesebben az 50 éves Egerszegi Krisztina: íme a kedvenc recepjei (Life)
Ma ünnepli 50. születésnapját Egerszegi Krisztina. Most két kedvenc ételét, a rakott kelt és a habos mákos tésztát te is elkészítheted.
aug. 16
11:57
Blake Lively új filmje, a Velünk véget ér, többet árt a családon belüli erőszak ügyének, mint amennyit használ (WMN)
Csütörtökön került mozikba a Velünk véget ér című Colleen Hoover-sikerkönyv filmes adaptációja, aminél károsabb hazugságot régen látott a filmvászon.
aug. 16
11:57
Melyik verticílium faj ,,a ludas” a napraforgóban? (Agrofórum)
Melyik verticílium faj okozhat tüneteket a napraforgóban? Erre a kérdésre keressük a választ Hertelendy Péter növényorvossal Táp határában. A Verticillium albo-atrum, vagy a Verticillium dahliae gombafajok egymással közeli rokonságban állnak.
aug. 16
11:57
Johnny Depp új barátnője Amber Heard kiköpött mása (Magyar Hírlap)
A hollywoodi színész egy 28 éves orosz kozmetikus modellel, Julia Vlasovával randizik.
aug. 16
11:57
Egymillió BMW-t hívtak vissza hibás légzsák miatt (Demokrata)
A BMW több mint 1 millió, 2003 és 2017 között Kínában gyártott, vagy oda exportált autót hív vissza légzsák esetleges meghibásodása miatt.

Keresés