A modern kapcsolatok világában új fogalom ütötte fel a fejét, amely az elmúlt években egyre nagyobb figyelmet kap: a mikromegcsalás. De mit is jelent pontosan és mik az intő jelek?
Többen rosszul lettek egy lakóház alagsori üzlethelyiségében, a XIII. kerületi Hegedűs Gyula utcában, ahol a tűzoltók rendkívül magas gázkoncentrációt mértek - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerda este a honlapján.
"A nyugatiak által szállított nagy hatótávolságú rakéták használatára vonatkozó korlátozások feloldása nélkül nehéz elképzelni, hogyan lehetne a háborút Ukrajna javára billenteni" – írja a brüsszeli lap.
A hónapok óta tartó költségvetési vita súlyos károkat okoz a hárompárti német kormánykoalíció tekintélyének. Miközben a szociáldemokrata Olaf Scholz kancellárnak egyelőre hatalmi szóval sem sikerült megbékítenie a szigorú takarékossághoz ragaszkodó, a szabad demokrata pénzügyminiszter vezette FDP-t, és a "bőkezűbb" Zöldek Pártját, a két kisebbik ko
A hamarosan esedékes amerikai elnökválasztás szó szerint a nemek harca lesz, ugyanis soha ennyire élesen még nem vált ketté, hogy mely párt jelöltjét támogatják a férfiak és melyét a nők. A szakadék pedig csak még szélesebbre nyílt Kamala Harris színre lépésével.
A Kő virága fotósorozat a noszvaji barlanglakások korallzátonyszerű labirintusában a Hannabi bútorok letisztult stílusát örökítette meg. Rácz Anikó, a Hannabi alapító-tervezője a Barlangfaluban töltött időről, a trendek követéséről mesélt, és arról, hogy hogyan lehet környezettudatosnak és önazonosnak maradni a fogyasztói társadalomban.
Nem fogja megérni itthon tartani a devizás megtakarításokat a konverziós illeték októberi bevezetése után. Az ilyen befektetések döntő része a gazdagabb hazai ügyfelek számláin található. Közülük sokan már nyitottak is számlán az országhatáron túl.
Van egy igen ijesztő tünete a terhességnek, mely akár a szülés után is megmarad, sőt, két évig is jelen lehet az életünkben. Ez pedig a feledékenység, a szétszórtság, memóriazavar.
Az amerikai külügyminisztérium állítása szerint az Egyesült Államok nem érintett az ukrán haderő által orosz területen végrehajtott területfoglaló hadműveletben.
A legfrissebb adatok alapján könnyen elképzelhető, hogy a víz egyáltalán nem párolgott el a Marsról, ahogy a tudósok eddig gondolták, hanem lesüllyedt a bolygó mélyére.
A 17 éves Lamine Yamal egyébként napra pontosan egy hónapja nyert Európa-bajnokságot Spanyolországgal, amelynek egyik legjobb játékosa és egyben a torna legnagyobb berobbanó tehetsége volt.
Az oroszországi Kurszk megye területére behatolt ukrán erők eredetileg Belgorod megye egyes részeit is meg akarták kaparintani – közölte Apti Alaudinov vezérőrnagy.
Külföldön élő honfitársainkat érintő kérdés, hogy megszüntessük-e a magyar bejelentetett lakcímet, ha tartósan külföldön élünk. Cikkünkben összefoglaltuk, milyen szempontokat érdemes mérlegelnünk a döntés során.
A hidrogén-alapú járművek a jövő közlekedésének nagy ígéretei. Kína most kerékpárokra fókuszál, de hosszabb távon a távolsági szállítást oldhatják meg a technológiával, ami – legalábbis a kínai gyakorlatban – nem annyira zöld, mint amennyire annak tűnik.
Nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt.
A McIntyre Mini Globe Race 13 hónapos vitorláskaland 2025. február 23-án rajtol, és a résztvevők fizikai, illetve pszichológiai állóképességét is próbára teszi. Ultim trimaránnal 20 millió euróért 40 nap alatt körbe lehet vitorlázni a földet, a Globe 580 Mini ugyanezt a túrát 50 ezer euróért kínálja – igaz, az út akár 400 napig is eltarthat.
A YouTube összesítette, hogy a könyvekkel foglalkozó videókban melyik kötetekről beszéltek a legtöbbet 2012 óta. Mutatjuk a listát, amelyen sokféle műfajt megtalálunk.