A Hajlakk legendás producere, aki a karrierje során Liam Neeson és Laura Linney oldalán is dolgozott, kedden, 49 éves korában, a rákkal folytatott rövid küzdelem után hunyt el. Adam Epstein pályafutása során, alig tíz év alatt, tizenkét Tony-díjat is elnyert. Halála lesújtotta az egész családot és a színház világát is.
A Forma-1-es mezőny tagjai közül az egyik legaktívabban Lewis Hamilton tölti az augusztusi szünetet, aki napról napra Afrika más-más országaiban tűnik fel.
Több amerikai tisztségviselő is abbéli véleményének adott hangot, hogy az izraeli hadsereg így is várakozáson felül teljesített Gázában; mindent megtettek, amit katonailag meg lehetett, a túszokat azonban már csak a tárgyalások hozhatják haza.
Kedden Magyar Péter a Szent János Kórházban járt, ahol az igazgatóhelyettes végigvezette az igencsak leamortizálódott épületekben, ahol a kórtermekben több mint 30 fok van, és ahol akad műtő, ahol még mindig nincs légkondicionálás. Ám van egy hely a kórház területén, ahol mindig működik a klíma.
A GLAMOUR-nál mélyen hiszünk benne, hogy minden nőt megillet az anyagi biztonság és szabadság, ehhez viszont átgondolt lépésekre van szükségük. Mi ebben támogatjuk őket a BiztosDöntés.hu-val közösen indított cikksorozatunkkal, a Tudatos pénzügyekkel, hogy magabiztosan hozzanak pénzügyi döntéseket, hogy átlássák és ismerjék a lehetőségeiket.
Életének 85. évében elhunyt Komora Imre, korábbi válogatott játékos, egykori szövetségi kapitány. Komora Imre 1940. június 5-én Budapesten született. Pályafutását a szombathelyi Haladásban kezdte. 1961 nyarán került a Bp. Honvédhoz, ahol aztán játékos-pályafutása végéig játszott. A Bozsik, Tichy, Komora belsőhármas tagjaként 278 bajnoki meccset j
Augusztus első hetében változatlanul az aszályról szóltak a mezőgazdasági hírek. A betegségek terjedését túlnyomórészt gátolja a mostani klíma, míg a rovarkártevőknek megfelel ez az időjárás.
A nagy budapesti pizza-bumm egyik első fecskéje volt a Pizzica. Bő tíz éve abban az időben tűnt fel a színen, amikor kezdett elterjedni a nápolyi, vékony tésztás verzió a városban.
A közel 40 fokos hőségben is javában zajlanak a munkálatok Kétegyháza határában, ahol a Békéscsaba felé vezető, rosszabb állapotú szakasz újul meg. A kivitelező szakemberek itt hidegaszfaltot használnak, melynek tulajdonságai hatékonyabban állnak ellen az úttöredezettségnek. A vármegyében több helyen végeztek, végeznek kisebb, kátyúzási munkálatoka
Romantikus utazásra indult Kovács Patrícia és a szerelme, Medveczky Balázs. A színésznő és kedvese több fotót is megosztott a nyaralásról, amelyeken a pár tündéri kutyusa is szerepel. "Leléptünk, immáron Terkával" – írta a képek mellé a színész.
Katasztrófától azonban nem kell tartani, azóta nagyon komolyan veszik az előrejelzéseket. Egyelőre még minden bizonytalan, de valamennyi esély van rá, hogy eső lesz a tűzijáték idején.
"Szingli. Gyerekét egyedül nevelő anya. Egyedülálló nő. Ez mind én vagyok, de a kép ennél sokkal komplexebb: egy állandóan társát kereső, menet közben önmagát bogozó lény" – írja Kégl Ági. De vajon elég-e szembenézni a saját hozott sémáinkkal a változáshoz?
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet idén is meghirdeti Kerékpárosbarát település és Kerékpárosbarát munkahely pályázatát, amelyre önkormányzatok és munkaadók jelentkezhetnek a tavalyi évben megvalósított fejlesztéseikkel és szemléletformálási erőfeszítéseikkel - hirdette meg csütör
Júliusban a BYD meggyőző, 25,4%-os piaci részesedést regisztrált a tisztán elektromos gépjárművek (BEV) szegmensében, ami 148 autó regisztrációját jelenti a hónapban. Ez az eredmény az elektromos személygépkocsik piacát vezető amerikai gyártó hosszú ideje tartó dominanciáját törte meg Magyarországon. A kiugró havi teljesítmény ellenére a BYD jelenl
Volodimir Zelenszkij csütörtökön közölte, hogy az ukrán hadsereg elfoglalta Szudzsát, amely az eddig meghódított legnagyobb orosz településnek számít. Az elnök elmondta, katonai parancsnoki hivatalt alakítanak ki a városban. Ezzel egy időben több ukrán sikerről is érkeztek hírek, ugyanis több mint nyolcvan orosz település felett szerezték meg az el
Több mint kétezer hátrahagyott felszerelést, jellemzően sátrakat, hálózsákokat, kempingszékeket gyűjtött össze a Sziget fesztivál zárása után a Máltai Szeretetszolgálat, az eszközök nagy része gyerektáborokba és a hajléktalan emberekhez kerül. Az idén begyűjtötték a szakadt sátrakat is, ezeket újrahasznosítják.
Az Arkham Intelligence adatai szerint egy, az amerikai kormányhoz kapcsolódó kriptotárca több mint 10000 bitcoint (BTC) mozdított meg augusztus 14-én. Ez az a cím, ahová úgy két héttel ezelőtt több mint 10000 BTC érkezett az amerikai kormány által birtokolt másik tárcától. A legújabb mozgás az amerikai kormány július végén végrehajtott 2 milliárd d
Japánban csütörtökön feloldották a különösen pusztító erejű "megaföldrengésre" vonatkozó riasztást, amely egy hete volt érvényben a szigetország csendes-óceáni partvidékére vonatkozóan - közölte sajtótájékoztatóján a közbiztonságért felelős miniszter.
Műholdas felvételek és helyi mérések szerint évtizedenként 0,7 Celsius-fokkal emelkedett a Balaton átlaghőmérséklete az elmúlt 20 évben. A HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) felmérése azt is kimutatta, hogy a tó nyugati része főleg tavasszal és nyáron, keleti része inkább ősszel és télen melegszik. A kutatók szerint a következő évtiz
Az elmúlt 154 év legszokatlanabb júliusa volt az idei: a legmelegebbnek és a hetedik legszárazabbnak adódott - írta a HungaroMet a honlapján közölt tanulmányban.
Népszerű az otthonfelújítási program, a kormány folyamatosan vizsgálja, hogyan teheti még egyszerűbbé a pályázati folyamatot - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.
A Cisco üzleti évének utolsó, július végén zárult negyedévében 13,6 milliárd dollár bevétel ért el, ami éves szinten 10 százalékos csökkenést jelent, viszont a várt 13,53 milliárd dollárt meghaladta.
Ennek a csillagjegynek fájdalmas zsákutcába jutott az élete. De miért? És van megoldás? Ebből a horoszkópból kiderül, ez a horoszkóp minden fontos részletet megmutat. Magabiztos ember vagy, olyan, aki figyel a részletekre. Törődsz a megjelenéseddel és azzal, hogy a világ hogyan lát téged, mit gondolnak rólad, mit mondanak rólad, de az otthonodban v
A világ egyik legsikeresebb írónője, Colleen Hoover híres regényéből készült romantikus dráma, a Velünk véget ér augusztus 15-én debütál a magyar mozikban. A premier előtti vetítésre többek között Stana Alexandra, Iszak Eszter és Görgényi Fruzsina is hivatalos volt, akik őszintén elmondták a véleményüket a filmről a Femcafe-nak.
Nagyon finom, mégis túl keveset fogyasztunk belőle: szakemberek szerint jóval több kivit kellene ennünk. Ez a kis trópusi gyümölcs egy igazi vitaminbomba, ami ráadásul csodákat művel a bélrendszerrel. Miben rejlik jótékony hatása? Eláruljuk!
Egy amerikai kutatóval kiegészült kínai kutatócsoport annak járt utána, hogy jó hatással van-e a választott malacokra, ha a "kombu" vagy Laminaria japonica néven ismert japán tengeri alga poliszacharidjait kapnák?
Pokorny Lia 17 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy elválik egykori férjétől, Csányi Sándortól, ami után szembe kellett néznie az egyedülálló anyasággal járó kihívásokkal is. A közös gyermekük alig néhány éves volt, amikor felbomlott a kapcsolatuk, így a színésznőnek nem volt könnyű dolga, hogy a munkában és anyaként is helyt tudjon állni. Szerencsére a