2024. augusztus 13. kedd

aug. 13
7:36
Kiderült, melyik országban olvasnak a legkevesebben az EU-ban (Mandiner)
Az adatokból az is kiderül, hogy a nők lényegesen nagyobb arányban olvasnak, mint a férfiak.
aug. 13
7:36
Szenzáció: felküldik a világűrbe egy magyar festő festményét (naphire.hu)
A Genesis 1,000 Samples to LEO & Back to Earth elnevezésű űrmisszió keretében felküldik az elismert magyar festőművész, Albert László festményét az űrbe, 800 kilométer magasra. A művész a naphire.hu-nak úgy fogalmazott: ez egész eddig élete legnagyobb lehetősége, és egyben a legnagyobb kihívás is számára.
aug. 13
7:36
Gyógyszert szed a pajzsmirigyére? Ekkor lehet szükség a dózis módosítására (EgészségKalauz)
Nyáron az anyagcsere felgyorsul, így a pajzsmirigy hormonok szintje is értelem szerűen magasabb lesz.
aug. 13
7:39
Olyan gyenge a forint, mint tegnap volt és holnap lesz (Menedzsment Fórum)
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 13
7:39
Magyarország: gyenge gazdaság, gyenge forint (Privátbankár)
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 13
7:42
Egyre fogy a türelem, Putyin nyilvánosan alázta az embereit (ATV)
Az amerikai ISW (Institute for the Study of War) elemzése szerint Putyin úgy próbálja bemutatni magát, mint aki uralja a helyzetet, ugyanakkor másokra próbálja áthárítani a felelősséget az ukrán hadsereg betörése miatt.
aug. 13
7:42
Musk egyértelműen beállt Trump mögé (vg.hu)
Az amerikai választás meghatározó témáiról beszélt Donald Trump és Elon Musk az X-en közvetített beszélgetésben.
aug. 13
7:42
Fűző: 7/10 – ortodox sziszistáknak ellenjavallt (Mafab)
Magyarországon Wittelsbach Erzsébet kultusza már szinte annyira erőteljes, mint Romy Schneideré, vagy hogy durvábbat ne mondjak, mint Audrey Hepburné. Ezért a szentség, ami körüllengi, nem viseli el az olyan feldolgozásokat, mint ez itt. Ezért nagyon gondolja meg mindenki, aki meg kívánja tekinteni, és előtte végezze el az önvizsgálatot, hogy el tu
aug. 13
7:42
Egy váratlan élelmiszert neveztek meg a rák megelőzésére (Magyar Hírlap)
Ráadásul számos más pozitív hatása is van.
aug. 13
7:42
Lecsapott a NAV a csaló bandára, százával hozták be a használt autókat nyugatról (Nyugati Fény)
Közel két tucat autót foglaltak le.
aug. 13
7:42
Te sem akarsz olyan orvosnál szülni, aki hülyét csinál magából az interneten (Forbes)
Három nőgyógyász, akik fiatalok, férfiak és segíteni akarnak, ehhez pedig a rendelő mellett a közösségi médiát is segítségül hívják. De a Nődokik nem akarnak influenszerekké válni, ízig-vérig orvosok maradnak.
aug. 13
7:42
Mégsem igazol a Liverpoolhoz az Európa-bajnok középpályás (Sportal)
A spanyol lapok információi szerint visszautasította a Liverpool ajánlatát Martin Zubimendi. A spanyol válogatottal Európa-bajnokságot nyerő középpályás így marad a Real Sociedadnál.
aug. 13
7:42
Szeptember 1-én indul az Ázsia Expressz! (Digital Hungary)
Nem kell tovább várni, szeptember 1-én, vasárnap este útjára indul az Ázsia Expressz ötödik évada. Az ázsiai földrészre visszatérve a TV2 szuperprodukciójában ezúttal nyolc kalandvágyó pár próbál szerencsét Fülöp-szigetek és Tajvan mesés vidékén, hogy megszokott, kényelmes életüket hátrahagyva megküzdjenek a 15 millió forintos fődíjért. Ráadásul a
aug. 13
7:44
Iráni hekkerek törték fel Trump volt kampánytanácsadójának az emailjét (ATV)
Be akartak hatolni a hekkerek a Trump-kampány egyik vezetőjének fiókjába.
aug. 13
7:45
A 7 legfinomabb vargabéles, amiből nem lesz elég egy adag (Mindmegette)
A vargabéles tökéletes, ha tartalmas édességre vágysz: desszertként és második fogásként is megállja a helyét. Összegyűjtöttük a mi kedvenc receptjeinket, íme!
aug. 13
7:45
Nem véletlenül lepte meg az oroszokat a kurszki betörés (HírTV)
Az ilyen merész manőverekhez csak a jóval erősebb fél folyamodik.
aug. 13
7:45
"A Ferencvárosnak tovább kell jutnia" – nem kertel a Fradi-legenda a visszavágó előtt (Metropol)
Jansen még csak ismerkedik.
aug. 13
7:47
Több falut ki kellett telepíteni Athén környékén (HírTV)
Hatalmas erdőtűz tombol Görögországban.
aug. 13
7:48
Júliusban túlnőtte a hatvanezres darabszámot a hazai tisztán elektromos járműpark (ProfitLine)
A Belügyminisztérium rendszeres adatközlése szerint az elmúlt hónapban elért gyarapodással mostanáig közel 61 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi állt forgalomba Magyarországon, a teljes zöld rendszámos állomány a hibridekkel együtt júniusban múlta felül a 100 ezer darabot; az újabb mérföldkő elérése a leginkább klímabarát flotta lendületes
aug. 13
7:48
Felmérés: ezek a munkavállalók szenvednek leginkább a magánytól (HR Portál)
A globális kutatás rávilágít, hogy a dolgozó emberek kevésbé magányosak, mint a munkanélküliek.
aug. 13
7:48
Folytatódhat az euró gyengülése? Így állunk most (Pénzcentrum)
Vegyesen mozgott a forint kedd reggel a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
aug. 13
7:48
Elmondta az orvos: ez a legjobb reggeli, ha fogyni szeretnél (BorsOnline)
Ha kevés az időd, akkor is tökéletes választás lesz.
aug. 13
7:48
Jennifer Lopez a hétvégén Ben Affleck Los Angeles-i otthonában töltötte az idejét (Life)
Ki érti ezt?
aug. 13
7:48
A fűszer, amely azonnal csökkenti a vércukorszintet (Magyar Hírlap)
Megközelítőleg 25%-kal csökkentheti a vércukorszintet és védelmet nyújt a rák ellen.
aug. 13
7:48
Újabb bölcsőde épül Keszthelyen (Demokrata)
Az évek óta jellemző férőhelyhiány miatt szükségessé vált még egy bölcsőde kialakítása.
aug. 13
7:48
A Hamász őrei egy izraeli túszt megöltek, kettőt megsebesítettek (Demokrata)
Az októberi összehangolt támadás során elhurcoltak közül még a radikálisok markában van 72 élő túsz és 39 holttest.
aug. 13
7:48
Andrew Tate: amit a libsik nem szívesen említenek a fenegyerekről (Mandiner)
De mi az, amiről nem szívesen beszélnek vele kapcsolatban?
aug. 13
7:48
Skrillex egy Bikini-dallal durrantotta be a bulit a Szigeten (Magyar Nemzet)
Közeli helyeken, dombokon, hegyeken…
aug. 13
7:48
Lelepleznél egy csalást? Az amerikaiak milliókat fizetnének érte (BitcoinBázis)
Az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletének (SEC) Whistleblower Programja, amelyet a Dodd-Frank törvény alapján hoztak létre 2010-ben, lehetőséget kínál arra, hogy jelentős pénzügyi jutalmakat szerezz az értékpapírtörvény megsértésének bejelentésével. Azon túl, hogy helyesen cselekszel, egy egész életet megváltoztató pénz ütheti a marko
aug. 13
7:48
Kiderült, melyik konditerembe jár Magyar Péter, aki kész randizgatni (Liner)
Magyar Péter újabb és újabb lazább, bulvárosabb jellegű kérdésekre válaszolt, mialatt Orbán Viktor miniszterelnök is szóba került.
aug. 13
7:50
Megszólalt az Ercsiben történt lövöldözés egyik áldozata, megdöbbentő részleteket árult el (Magyar Nemzet)
A Tek tizenöt embert fogott el.
aug. 13
7:51
Adózási határidők augusztus 19. és 25. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
aug. 13
7:52
Bizonytalan az internetszolgáltatás Oroszország egyes részein (Magyar Nemzet)
Megszakadt az internetszolgáltatás és a mobiltávközlés is akadozott kedden az orosz Távol-Keleten található Kamcsatka félszigeten.
aug. 13
7:54
Több mint 394 forintot kértek egy euróért (vg.hu)
Vegyesen alakult a forint jegyzése reggel.
aug. 13
7:54
Az Opel, a Volkswagen és a BMW uralja a piacot (Márkamonitor)
Az utóbbi évek során nem csökkent a magyar vásárlók német autók iránti lojalitása. Ez derül ki a carVertical autóadat-szolgáltató cég által készített tanulmányból, amely a 2024 első felében leggyakrabban ellenőrzött autókat vizsgálta. Az Opel, a Volkswagen és a Bmw idén is a legnépszerűbb használtautó-modellek között szerepeltek.   A carVertical pl
aug. 13
7:54
Nagy bejelentést tett a Waberer’s (Igényesférfi.hu)
Az ingatlanfejlesztési üzletág jövőbeni célja az infrastruktúra bővítése mellett a cégcsoporton kívüli, egyedi igényeknek megfelelő logisztikai központok fejlesztése, azok bérleti, vagy adásvételi konstrukcióban történő hasznosítása.
aug. 13
7:54
Te jó ég, hogy fogod azt a ceruzát?! – A mondat, amit balkezesként egész gyerekkoromban hallgattam (WMN)
Tóth Flóra balkezesként és egy balkezes meg egy jobbkezes iskoláskorú szülőjeként összeszedte a legfontosabb tapasztalatait a gyerekek írástanulásához szükséges eszközök kapcsán.
aug. 13
7:54
Fullasztó hőzuhatagok törik meg a 40 fokos forróságot, egy percnyi felfrissülés se jön (Promotions)
Egész héten kitart a kegyetlen hőhullám, itt lesz a legmelegebb a következő napokban.
aug. 13
7:54
Ezek a gyógyszerek károsítják leginkább a májat (Magyar Hírlap)
A szakértők megállapították, hogy a betegek mintegy 20 százalékánál jelentkeznek mellékhatások a gyógyszerek alkalmazása során.
aug. 13
7:54
Elhunyt Susan Wojcicki, a YouTube korábbi vezérigazgatója (Mínuszos)
Susan Wojcicki az internet korai korszakának, a Google felívelésének és egyeduralkodóvá válásának egyik nagy alakja volt. A kaliforniai Menlo Parkban, a Santa Margarita Avenue-n található szerény házban alapította Larry Page és Sergey Brin a Google-t. Itt volt a garázs, amely egykor tele volt szerverekkel és routerekkel; itt voltak a ház
aug. 13
7:54
Új korszakot nyithat a cellulóz a 3D-nyomtatott betontechnológiában (newtechnology.hu)
Az elmúlt években a 3D nyomtatás rohamos fejlődésen ment keresztül, és ígéretes alkalmazási területeket mutatott a biológiai szövetek előállításától kezdve a víztisztító kerámiák kifejlesztéséig. Az építőipar, különösen a betontechnológia az
aug. 13
7:54
A brit miniszterelnök visszafogná Iránt (Magyar Nemzet)
A legmagasabb készültségbe helyezték az izraeli hadsereget.
aug. 13
7:54
Lengyelország amerikai rakétakilövőkről kötött szerződést (Demokrata)
Lengyelország az ukrajnai háború kezdete óta jelentősen növelte védelmi kiadásait, amelyek megközelítik a GDP 4 százalékát.
aug. 13
7:54
Az Egyesült Államok szerint Irán ezen a héten megtámadhatja Izraelt (Forbes)
Az Egyesült Államok szerint Irán ezen a héten megtámadhatja Izraelt. A konfliktus eszkalációját megelőzendő, az USA átcsoportosította közel-keleti erőit, megerősítve ezzel Izrael védelmét.
aug. 13
7:54
Az elveszett fiú DNS-e 200 éves összeesküvést válaszolt meg (Helló Magyar)
A „19. század legnagyobb örökösödési rejtélyét” sikerült megválaszolni a modern DNS-elemző technikák segítségével.
aug. 13
7:54
Iskolakezdés: segítségre és támogató társadalmi közegre van szükségük a Magyarországra menekült ukrajnai gyermekeknek (Helló Sajtó!)
'Virágok és Tankok: művészeti alkotások az Ukrajnában dúló háború árnyékában’ címen különleges és felkavaró kiállítást hozott létre az Unicef és a Magyar Református Szeretetszolgálat.
aug. 13
7:54
Petefészekrák: miből, hogyan lehet időben felismerni? Ezek az orvos tanácsai (EgészségKalauz)
A petefészekrák rendszerint sokáig lappang, ezért nehéz időben felismerni. Mik a kiváltó okok, és milyen kezelési lehetőségek állnak a rendelkezésre?
aug. 13
7:54
A pszichológus szerint van egy módszer, amely képes minden kapcsolatot felvirágoztatni (Bien)
Minden kapcsolatnak vannak nehézségei, de úgy fest, a boldogságot sokkal könnyebb elérni és megtartani, mint elsőre gondolnád!
aug. 13
7:57
Orosz válaszcsapás a Kurszkba betörő ukrán csapatokra (Infostart)
Az orosz védelmi minisztérium közölte a részleteket. Értékelések szerint egyelőre nem sikerült stabilizálni a frontvonalat.
aug. 13
8:00
Gáspár Evelin falatnyi bikiniben mutatta meg bomba testét (Ripost)
Gáspár Evelin otthon a jakuzziban pihente ki a hét fáradalmait.

Keresés