A fibróma egy jóindulatú kötőszöveti daganat, amely általában a bőrön vagy a nyálkahártyán alakul ki. Ezek a növedékek ártalmatlanok, és nem okoznak rákot.
Törökországban az elemzők által várt csökkenés helyett erőteljesen nőtt a munkanélküliség júniusban. A statisztikai hivatal hétfőn ismertetett adatai szerint a munkanélküliségi ráta a májusi 8,5 százalékról júniusban 9,2 százalékra, tavaly augusztus óta a legmagasabb szintre emelkedett. Az elemzők véleményének az átlagában 8,2 százalékra mérséklődő
Júliusban 2,2 százalékra nőtt az éves infláció a júniusi 2 százalékról Csehországban – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal hétfőn Prágában. A közlemény szerint az infláció növekedését elsősorban az élelmiszerárak alakulása befolyásolta. Az előző hónaphoz viszonyítva júliusban az árak 0,7 százalékkal emelkedtek, elsősorban a szabadságok és az azzal
Továbbra is növekedési pályán van a Waberer’s csoport. Hangsúlyozta Erdélyi Barna, a Waberer’s International Nyrt. igazgatóságának tagja hétfőn, a társaság második negyedéves és féléves pénzügyi jelentésének közzétételét követő online sajtótájékoztatón. Ismertette, hogy vállalatcsoport 192 millió eurós árbevétellel zárta a 2024-es második negyedéve
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 323,3 pontos, 0,45 százalékos emelkedéssel, 72 352,07 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 6,9 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek a pénteki záráshoz képest. Szemán Péter, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője az MTI-nek elmondta, átlag alatti forgalom mellett a
Nyomás alatt Oroszország. Vlagyimir Putyin rendkívüli ülést tartott a kialakult helyzetről. Vlagyimir Putyin orosz elnök a TASzSz szerint kijelentette: "Ukrajna azért kezdte meg a Kurszk elleni hadműveletét, hogy javítsa helyzetét a háború lezárását célzó tárgyalásokon, lehet, hogy hamarosan megtámadják Brjanszk régiót is." Adta hírül a Portfolio h
Újabb kihívások elé néznek a magyarországi üzemanyagárak. Múlt hét szerdától az olaj világpiaci ára meredeken emelkedni kezdett, és azóta is megállíthatatlanul növekszik. A Brent típusú olaj árfolyama hétfőn gond nélkül áttörte a kritikus 80 dolláros szintet, majd tovább emelkedett. Ez komoly aggodalmat kelt az autósok körében, hiszen a forint erős
Ukrajna valószínűleg német páncélozott szállítókocsikat használ kurszki offenzívájában. A szövetségi kormány pontosan ezt a forgatókönyvet szerette volna jóideig elkerülni. Berlin most a nemzetközi jogra hivatkozik. Német tankok orosz földön? Nem is olyan régen egy ilyen forgatókönyv elképzelhetetlennek tűnt. A német történelem miatt ez éthető tabu
A Szűz számítson az elismerésre, a Halak válasszon egy oldalt, vagy maradjon ki a vitából! Karrier horoszkóp: 2024.08.13. Kos A mai munkahelyi feszültség jobban hatással lesz rád, mint másokra. A kifejezetten érzékeny személyed nem dolgozik jól, ekkora stresszben. Húzz fel egy mentális falat önmagad, és körülötted lévők között! Bika A kozmikus ener
Tutanhamon fáraó sírjának felfedezése óta nem találtak világraszólóan szenzációs leletet Egyiptomban. Talán egy betemetett építmény őrzi az ősi birodalom egyik nagy titkát?
Egy engedély nélkül repülő helikopter zuhant az észak-ausztráliai Cairns Hilton szállodájának tetejére helyi idő szerint hétfő hajnalban - közölték az ausztrál hatóságok.
A legnagyobb kripto tőzsdék 2024-ben is számos új kriptovalutát vettek fel a kínálatukba, de ezek többsége eddig nem tudott megfelelni a befektetők által támasztott elvárásoknak. A következőkben bemutatjuk, hogy az év első felében miként viselkedtek a legnagyobb kripto tőzsdére, vagyis a Binance-re újonnan felkerülő kriptopénzek. A lista 30 elemet
Hosszabb távon az lenne a kívánatos, ha képesek volnánk keresztülhatolni a sztereotípiák vakító ködén, és olyan tisztán, elfogulatlanul szemlélnénk embertársainkat, ahogy saját magunkat. De vajon eljuthatunk-e a megértés e különösen magas fokára az elidegenedés évezredében?
A társfüggőség olyan kapcsolati dinamika, amelyben az egyik személy érzelmi vagy mentális jólléte szorosan összekapcsolódik egy másik személy viselkedésével vagy érzelmi állapotával. Ezzel a jelenséggel rendszerint olyan kapcsolatokban találkozhatunk, ahol az egyik félnek komoly problémái vannak, és a másik személy ebben őt "kiszolgálja", akkor is,
Nemrégiben izgalmas utazást tehettünk a hazai tejipar világába a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatóinak segítségével. Megtudhattuk, hogy a kecsketejet az 1900-as évek elején gyógyhatású készítményként használták a tüdőszanatóriumokban, és hogy a szarvasmarhák között is létezik úgynevezett "önfeláldozó" fajta. Lássuk, mi mindent érdemes m
Az OTP is beállt a lakáshitel-kamatot csökkentő bankok közé, ráadásul a magas jövedelmű hiteligénylőknek a korábbiaknál is magasabb kamatkedvezményt kínál – vette észre a BiztosDöntés.hu. A mostani lépés erősíti azt a várakozást, hogy az ősznek komoly kedvezményes akciókkal futnak majd neki a pénzintézetek – kommentálta a lépést Gergely Péter pénzü
Baráti hangulat, szúnyogok döngő hada, ínycsiklandó illatok. A grillezés az egyik kedvenc nyári tevékenységünk, de sajnos minden évben számos baleset, égési sérülés történik, különösen, ha egy kis alkohol is fokozza a jókedvet. Hogyan kerüljük el az égési sérüléseket? Mit tegyünk, ha megtörtént a baj?
26 hetes terhes vagyok, és 4-5 hete nagyon fáj a derekam. Korábban, a terhesség előtt is volt már hasonló problémám, akkor fájdalomcsillapító és izomlazító szokott használni, de most nem merek gyógyszert szedni. Érdekelne, van-e valamilyen alternatív megoldás, mert még csak most kezd nőni a pocakom – mi lesz később?
Még egy hónap és újra be kell ülni az iskolapadba, itt az ideje a ráhangolódásnak. A felkészülés azonban elsősorban nem azt jelenti, hogy megvásároljuk a következő évi tanszereket, sokkal inkább arra kell időt és energiát fordítani, hogy a gyermekek lelkileg és mentálisan is felkészüljenek az új kihívásokra.
Az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) sürgős és egységes válaszlépésre szólította fel az Ázsiát és a csendes-óceáni térséget a madárinfluenza emberek és állatok körében tapasztalható "riasztó" növekedése okán.
A hagyomány és a megújítás kovászából sült az idei Szent István-napi kenyér és Innovatív kenyér, amelyeket a Szent István Nap helyszínein is megkóstolhatnak a látogatók.
A szervizdíj fogalma már régóta velünk van, de még mindig sokan nem értik, mit is jelent tulajdonképpen ez a tétel a számlán. A szervizdíj mellett kell-e egyáltalán borravalót adni? Nemcsak a vendégeket osztja meg ez a kérdés, a vendéglátósok körében sincs egyetértés abban, hogy a szervizdíj valójában az árba épített kvázi „kötelező borravaló”, vag
Jellemzően mindenhez (is) ért, olykor bődületes hülyeségeket mond, mégsem sérül az egoja. Szentül hisz abban, hogy mindenhez ért. Ez egy torzító mechanizmus, a Dunning-Kruger effektus. Mindenki ismer olyan személyt, akinek meggyőződése, hogy mindenhez is ért, ráadásul erről előszeretettel beszél is. Azt, hogy csinálna valamit, nem mindig tapasztalj
Drámai jelenetek játszódtak le szombat délután: a Duna budakalászi szakaszán egy középkorú nő a SUP-járól próbálta magát és a kutyáját a vízbe fojtani. Szerencsére a közeli hajótároló munkatársai, valamint a közterület-felügyelet és a BRFK hajós járőrei időben közbeléptek, így sikerült megakadályozni a tragédiát. Ha nem cselekszik időben Petrus Bea