Borturizmus, élettel teli tengerparti városok, kirándulás a hegyekbe – mindezek nem csak egy tipikus európai utazás hívószavai, hanem igazak Afrikában is.
A minél kisebb termésveszteséggel járó biztonságos betakarítás érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szükséghelyzeti engedélyt adott ki három, dikvát hatóanyagú növényvédő szerre a szakmai és termelői kamarák jelzéseit figyelembe véve - közölte a hatóság,
Berkes Zsuzsa immár 75 esztendős, két gyermek – az 1977-ben született Gabriella és az 1970-ben napvilágot látott András – édesanyja. De az egykoron oly népszerű televíziós személyiség sem a házasságáról, sem pedig arról a tíz évig tartó, s talán mindent elsöprő szerelemről nem beszélt nagy nyilvánosság előtt. Pedig a párja az ország egyik legnépsze
Az Exatlon sztárja első gyermekével várandós, aki már szinte bármikor megérkezhet. A boldog kismama elárulta lapunknak, hogy hogyan képzeli el a szülőséget.
Úgy tűnik, az ukrán hadsereg egyelőre a szigorú hallgatás stratégiáját alkalmazza az oroszországi Kurszk térségében folytatott tevékenységgel kapcsolatban.
A cég szerint Huw Edwards rendkívül rossz fényt vetett a BBC-re, és arra köteleznék, hogy fizesse vissza azt a 200 ezer fontot, amit a letartóztatása után fizettek ki neki.
Százötven éve, 1874. augusztus 10-én született Herbert Hoover, az Egyesült Államok 31., republikánus párti elnöke, aki 1929 és 1933 között töltötte be hivatalát.
Érdekes jogi és főleg anyago helyzet áll elő akkor, ha valaki kisebb vad- vagy házi állatot gázol él és az még életben van. Ilyenkor ugyanis annak kell fizetni a sérült állat kezelési költségét, aki beviszi az állatorvoshoz. Van azonban egy megoldás, ha segíteni akarunk.
Fenntartják a rendőri készültséget a britek. Keir Starmer miniszterelnök a döntést azzal indokolta, hogy meg kell őrizni a lakosság biztonságát további rendbontások esetén.
Minden idők egyik legjobb júniusán és egy kicsit gyengébb júliuson van túl a magyar szállodapiac. A nagy sportesemények most nyáron negatív hatással vannak a budapesti turisztikai piacra. A Párizsi Olimpia miatt is kevesebben jöttek júliusban Budapestre, a tavalyi év ezen időszakát pedig igencsak felfelé nyomta meg a magyar fővárosban rendezett Atl
A penész elleni küzdelem az otthonunkban sosem könnyű. Kialakulásában általában a magas páratartalom játssza a legfontosabb szerepet, ami ellen párátlanító készülékekkel vehetjük fel leghatékonyabban a harcot. Azonban a szakértők szerint néhány szobanövény is segíthet abban, hogy megakadályozzuk a penész kialakulását. Mutatjuk, melyek ezek!
Világszerte megterheli a háztartások költségvetését a tartós infláció, ami kihat a vásárlási szokásaikra is. Az otthoni kikapcsolódás mellett egyre népszerűbbé válnak az úgynevezett saját márkás termékek – mutat rá az Ey friss nemzetközi kutatása. Szinte mindenki (85%) aggódik a pénzügyei miatt, a vevők döntő többsége (72%) árérzékenyebbé vált, k
Kiberbiztonsági szakértők felderítették, hogy hogyan vadásznak az áldozataikra a csalók az adathalász e-mailek küldésétől a hamis hirdetések közzétételéig a Booking.com-on. A Booking.com a szálláshelyeket kereső utazók egyik legfontosabb platformja, de mára olyan szolgáltatások, mint az autóbérlés és a repülőjegy vásárlás is elérhetővé váltak az ol
1950-ben Enrico Fermi felvetett egy egyszerű, mégis nehezen megválaszolható kérdést: vajon miért nem látjuk a galaxisban az idegen élet jeleit? A felvetés, amit ma Fermi-paradoxonként ismerünk, az eltelt évtizedekben rengeteg csillagászt és filozófust foglalkoztatott. Egy kutatócsoport most teljesen új megoldással állt elő, írja a Gizmodo.
A Federal Reserve Bank of New York (az amerikai jegybank,a FED egyik szövetségi kerületi bankja) szerdán közzétett egy elemzést, amely szerint a Tornado Cash elleni szankciók valóban hatással voltak a kriptomixer használatára. A Tornado Cash kriptomixer körül a nagy kérdés az, hogy az embereknek joguk van-e teljesen privát online tranzakciókat lebo
A baseball sapka nem csak a gyors induláshoz vagy a kevésbé tökéletes hajhoz praktikus, de elegáns frizurákkal is feldobhatod vele a megjelenésed. Kényelmes és divatos megoldás minden helyzetre. Íme 7 trendi frizura, amelyeket baseball sapkával is viselhetsz, és garantáltan stílusos leszel!
A Ford Mustang GTD világhírneve nem halványult el a hosszú évek során. Ennek a legendás modellnek az összes generációja felkelti az autók szerelmeseinek figyelmét szerte a világon. A Ford most úgy döntött, hogy még több izgalmat visz az új autó kiválasztásának amúgy is izgalmas folyamatába, hogy a vásárlói kiválasztottak legyenek a kiválasztottak k
Egy új kutatás hatalmas különbségeket tárt fel a fájdalom kezelésében.Az izraeli és az amerikai sürgősségi osztályokról hazaengedett nők sokkal kisebb valószínűséggel kapnak fájdalomcsillapítót, mint a férfiak, még akkor is, ha pontosan ugyanazzal a betegséggel kezelik őket, vagy ha a jelentett fájdalomértékek pontosan megegyeznek, állapították meg