Folyamatosan gyengül a forint. Szerdán a legtöbb pénzváltónál 395, máshol 397 forintért adták az eurót. Így az elemző szerint nincsenek könnyű helyzetben azok, akik most váltják át a pénzüket a nyaralásukhoz. A DK szerint a költségvetés és az államadósság is rontja a belföldi hangulatot. Az elemzők szerint 385-390 körüli értékeknél stabilizálódhat
Az év elején megugrott a forgalom a lakáspiacon, ami jelentős áremelkedést is hozott. Az előző negyedévhez képest a használt lakások 5,3 százalékkal, az újak 4,6 százalékkal drágultak 2024 első negyedévében, így ismét nőtt a lakások reálértéke a 2023-as értékvesztés után – derült ki a KSH legfrissebb elemzéséből.
Már 65 hüvelykes méretben is elérhető az LG OLED evo AI M4, amely az első és máig egyetlen olyan tévé, amely 144 Hz-es képfrissítésre képes vezeték nélkül 4K felbontásban. Az LG Electronics (LG) megkezdi új OLED evo AI M4 sorozatú televíziójának globális bevezetését a hozzá tartozó Zero Connect Box-szal, amely a vezeték nélküli kapcsolatot biztosít
A leköszönő fideszes politikussal a protest szavazatok hátterében megbúvó okokról, a megváltozott politikai kommunikációról és személyes jövőjéről beszélgettünk.
"Mikor kötelező bent tartani az ovisokat a csoportszobában, illetve létezik-e külön szabály vagy ajánlás a kánikulai napokra? – tette fel a kérdést egy kisgyerekes anyuka olvasónk. Mi utánajártunk.
A Solana hálózat decentralizált tőzsdéin júliusban több nap is nagyobb volt a kereskedési volumen, mint az Ethereumon. Jelentős mérföldkövet értek el a Solana decentralizált tőzsdéi (DEX), amikor július 17-én például az Ethereum DEX-ek forgalmának 136%-át voltak képesek produkálni. Ez a váratlan fordulat arra utalhat, hogy a Solana DEX ökoszisztémá
Gyümölcs- és zöldségnyárs, nyári főzelék, grill húsok, házi készítésű fagylalt. A változatos és vitamindús étrend mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a vakáció alatt is energikusak és egészségesek legyenek. Édességet inkább tízóraira vagy uzsonnára fogyasszanak, a legfontosabb pedig a mértékletesség – mondta Czuppon Krisztina , a Semmelweis Egye
A vállalat közép-európai divíziója örömmel mutatja be új senior vezetőjét, a Csehországból érkező Ondřej Vodičkát, aki a régióban a vállalat tőkeallokációs tevékenységét fogja irányítani. Vodička tőkeallokációs igazgatóként a Prologis növekedését ösztönző tőkefelhasználást fogja felügyelni a magyar piac mellett Csehországban és Szlovákiában. A Pr
A Vitesco Technologies, a tiszta mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártójának egyetlen magyarországi gyáregysége jelentős változás elé néz: a debreceni székhelyű vállalat jelenlegi gyárigazgatója, Lukas Juranek
A Föld "szomszédságában" tudósok egy új bolygóra bukkantak, amely szerintük további vizsgálatokra érdemes. Miért lehet fontos ez a bolygó? Részletek a cikkben!
A francia vasutat ért szabotázs akció után A támadás óta a hatóságok mintegy 1000 vasutast, 250 vasúti biztonsági ügynököt, 50 drónt és több rendőrségi helikoptert vezényeltek be Franciaország hatalmas vasúti
Új mém érme terjed futótűzként – a Pepe Unchained előértékesítése ugyanis villámgyorsan átlépte a 6 millió dolláros határt, és vészesen közelít a 6,5 millióhoz. Vajon ez lehet az új $PEPE? A Pepe Unchained ($PEPU) előértékesítés sorra dönti a mérföldköveket, alig lépte át a 6 millió dollárt, máris mindjárt 6,5-nél jár. A token hatalmas rallyval zár
Sorozatgyártásra alkalmas, 1 MW teljesítményű zöld hidrogént előállító vízelektrolizáló berendezést fejleszt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Ganzair Kompresszortechnika Kft.
A szoptatás kapcsán a legtöbbször azt halljuk, hogy csodálatos kapcsolódási lehetőség a baba és a mama számára, mégis rengeteg anyuka szembesül váratlan nehézségekkel a táplálás kezdetén, amikről sokszor nem is mer beszélni. Pedig lenne miről: gyakori tévhitek, pl. "nem elég tej" feloldásáról, a kisebesedett mellbimbók és begyulladt tejcsatornák va
Gyümölcs- és zöldségnyárs, nyári főzelék, grill húsok, házi készítésű fagylalt. A változatos és vitamindús étrend mind hozzájárul ahhoz, hogy a gyerekek a vakáció alatt is energikusak és egészségesek legyenek – mondta Czuppon Krisztina, a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének dietetikusa, aki mintaétrendet is ajánl
2022 nyarának nagy debütálása óta Hollywoodban szinte mindenki kipróbálta már a wolf cut frizurát. Ezt a bohém és réteges stílust olyan sztárok viselték, mint például Billie Eilish, Jenna Ortega vagy Jennifer Lopez, és napról napra egyre több celeb választja. A hírességek mellett az átlagemberek is szívesen hordják, mert valóban mindenkinek jól áll
Azt mondják, mindannyiunk szavazata számít. Amit nem mondanak: hogy nagyon nem ugyanannyit. Vajon hány konzervatív voks "ért" egy liberálist? Kiszámoltuk, megmutatjuk.
Felgyújtottak egy zsidó negyedben parkoló iskolabuszt, egy kóser élelmiszerboltot és egy zsidó közösségi központot pedig megrongáltak a kanadai Torontóban.
Az olimpiai ezüstérmes még nem nyilatkozott, de Sós Csaba szerint a versenyzésén látszott a tudatosság. A 100 pillangó már nem párviadal lesz, több a rivális.
Modern mindennapok részét képező, pontos időmérésen alapuló folyamatokat is megzavarhat egy kutatói csoport szerint a jövőben a sarki jég olvadása. Megállapították, a klímaváltozás a Föld forgásának tempóját is módosítja, minimálisan ugyan, de meghosszabbítva ezzel a napokat. Egy napokban bekövetkezett informatikai hiba komoly problémát okozott egy
Az idén már több mint kétszer annyi ember fertőződött meg szamárköhögéssel, mint az elmúlt években együttesen, a Nemzeti Népegészségügyi Központ jelentése szerint. A kellemetlen betegség nehezen múlik, és a két hónaposnál kisebb csecsemőkre, valamint a krónikus betegekre a legveszélyesebb. A Híradónknak nyilatkozó orvosok szerint járványról nem, cs
Az úgynevezett elmegyógyintézet falai közt játszódó horrorfilmek, ha nem is voltak soha a kedvenceim, de úgy nagy általánosságban kedvelem eme zsánert, hisz már a helyszín választásával nagyjából sikerül is egy kellő atmoszférát megteremteniük az adott filmhez. Nos a 2004-ben bemutatott Őrültek háza című film is ott porosodott már évek óta az egyko
A Rossmann idén először kapcsolódott be a Művészetek Völgye fesztiválba, ahol Ördög Nóra és a Momentán Társulat közreműködésével hívták fel a figyelmet a fényvédelem fontosságára. A rendhagyó előadás a kultúra és az egészségtudatosság jegyében zajlott.
A BigPicture természetfotós versenyt idén tizenegyedik éve rendezték meg. A jelentkezés nyitva áll amatőr természetrajongók és profi fotósok előtt egyaránt, akik az 5000 amerikai dolláros fődíjért versenyeznek egymással. A BigPicture weboldala szerint a verseny „ünnepli és egyben illusztrálja a földi élet gazdag sokféleségét, és annak óvására inspi
Igencsak szétszabdalt a magyar társadalom: a leggazdagabb hazai településeken 10-szer több pénzből gazdálkodnak a magyar családok, mint az ország legszegényebb térségeiben. A legszegényebb településeket bemutató cikkünk után most mutatjuk az ország 15 leggazdagabb lakóhelyét is.
A francia válogatott csapatkapitánya, Kylian Mbappé tényleg többségi tulajdonos lett a Ligue 2-ben szereplő Caen futballklubnak - jelentette be szerdán közleményben Mbappé cége, az Interconnected Ventures.
Egy finom és egészséges reggeli megalapozza az egész napunkat. A megfelelő alapanyagokból összeállított napindító elengedhetetlen a szervezetünk egészséges működése szempontjából. Lássuk, milyen tápanyagokkal érdemes kezdeni a napot, melyik az a reggeli ital, amit az orvosok is fogyasztanak.
Hosszú csendjében tavaly egyetlen mérvadó interjút adott, amelyben fogadalmat tett olimpiai aranyérmeinek számára Milák Kristóf, és bár 200 méteren Párizsban nem járt sikerrel, ott van még a 100 méter, valamint a Los Angeles-i nyári játékok is, ahol még mindig bőven 30 év alatt lesz.