Másodjára kerül bíróság elé Baukó Éva és Alekosz. Évekkel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a két egykori villalakó egy életre szóló barátságot kötött. Mára azonban a kettejük közötti jó viszony olyannyira megromlott, hogy már a vitáikat sem tudják egymás között rendezni, így a bíróság tesz majd igazságot az ügyükben. A ValóVilág 4 két játékosa hétfőn dél
Eddig is tudtuk, hogy nem könnyű a borosgazdák helyzete. Aki a mezőgazdaság bármely ágával foglalkozik, soha nem lehet biztos az égiek támogató jelenlétében.
A zenei világnap tiszteletére a Lexus, az Amazon Music és Anderson .Paak egy példa nélküli együttműködés keretében vadonatúj kampányt indított útjára. A "Destination .Paak – The Lexus GX Remix" kampány során egy exkluzív .Paak-remix és videoklip készült, amelyben a nyolcszoros Grammy-díjas előadó az új generációs Lexus GX társaságában szerepel. Eze
A nyári utazási főszezonban a rendszeressé váló késések, járattörlések következtében családok százainak kellett méltatlan helyzetet elszenvedniük a megfelelő tájékoztatás és ellátás hiánya miatt. A tűrhetetlen állapotok felszámolása érdekében a magyar kormány összehangolt és azonnali cselekvést sürget - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Eddig kiszámíthatatlannak mondható 2024 időjárása, amely hatással van a gyümölcsökre is – fogalmazott Fabulya Attila. A fürdővárosi pálinka manufaktúra kóstolóház vezetője emlékeztetett, megdöbbentek, amikor februárban a korábbi évekhez viszonyítva az egyik legmagasabb, 21 celsius fokos hőmérsékletet is mértek a térségben. Ilyenkor nem tudnak a g
Egyszerre akarja növelni és fékezni a bankolás költségeit a kormány: ötven százalékkal emeli a tranzakciós illetéket, de díjstopot vezet be a bankszámlákra. Ennek ellenére tartani lehet attól, hogy olyan hatása lesz, mint az árstopoknak az élelmiszerboltokban. Ugyanúgy nem lesz olcsóbb a bankolás, ahogy a bevásárlás sem lett az a rögzített árak ide
Az autó már adott hozzá, most ideje lenne minden más területen bajnokesélyes szintjére emelkednie a McLarennek az ügyvezetőjük szerint. Csapatfőnökük eközben figyelmeztet: nem hagyhatják, hogy a csalódásuk visszarántsa őket.
Bár a nagy sportesemények átmenetileg pozitív hatást gyakorolnak a sörfogyasztás alakulására, idén is az időjárás fogja eldönteni, hogy a tavalyi 10 százalékos visszaesést követően idén korrigálhat-e felfelé a sörpiac. Hosszú távon a prémium és szuper prémium szegmensbe tartozó sörök térhódítása zajlik – immár a teljes forgalom egyharmadát ilyen ka
Újra kell számolni az összes leadott szavazatot a fővárosban, az ügyben nyilatkozott Karácsony Gergely és Vitézy Dávid is. A Mandiner közben megkereste a Nemzeti Választási Irodát.