Július 12-éig kell a magánszemélyeknek megfizetniük az szja-előleget; cikkünkben összefoglaltuk, kikre vonatkozik ez, és mire kell figyelni az előleg megállapítása során.
Az MNB tizenötmillió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta a Forrás nyRt.-t a piaci visszaélésekről szóló uniós rendelet megsértése miatt. A tőzsdei kibocsátó saját értékpapírjai visszavásárlása során hamis, félrevezető jelzéseket adhatott a befektetőknek a Forrás/T és Forrás/OE részvények forgalmát, keresletét és kínálatát, illetve árfolyamát
Az epekőképződést a túlzott zsírbevitel, valamint a csökkent rostfogyasztás segíti elő, a zöldségek és gyümölcsök, valamint a teljes kiőrlésű gabonafélék fogyasztása viszont véd az epekőképződéssel szemben. Ha már kialakult és panaszokat okoz az epekő, szigorúbb táplálkozási ajánlások követésével kerülhető el az epegörcs.
Májusban megtorpant a babaváró hitelek kihelyezésének növekedése derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt héten publikált friss adataiból. Míg a jelzáloghitelek és a személyi hitelek piaca is jelentős mértékben tudott bővülni, addig a babaváró hitelek esetében a májusban kihelyezett összeg 6,3 százalékkal elmaradt az április havitól. Ugyanakkor a
Jó hír a modern napelemes rendszer telepítését tervező családoknak: jelentősen - 30 milliárd forinttal - emelik a Napenergia Plusz Program keretösszegét - mondta az Energiaügyi Minisztérium államtitkára hétfőn a minisztérium ">Facebook-oldalán közzétett videóban.
Júliustól felgyorsul a kórházakban hagyott újszülöttek örökbefogadási eljárása – közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
A Nepo-bébi: híres ember valakije, vagy valakijének a valakije, aki ugyanazon a területen, jellemzően kreatív iparban ér el sikereket, a rokoni összeköttetéseinek köszönhetően. A nepo-bébikről szóló diskurzusokat a szokottnál hevesebb érzelmek fűtik: frusztráció vegyül a dühvel és irigységgel a közösségi média posztokban, mémekben, video esszékben.
Baukó Éva remek hangulatban készült arra, hogy hétfőn kora délután az érdi bíróságon találkozzon Alekoszal, aki a jó hírneve megsértése miatt perelte be egykor villatársát. Éva szerint már-már a feltételezés is mókás, hogy Alekosznak valaha volt jó hírneve.
Rácz András Oroszország-szakértő értékelte Orbán Viktor legutóbbi békemisszióját. Az elemző szerint Putyin egyértelművé tette, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei szerint fogja befejezni, és Orbán közvetítői próbálkozása valójában véget is ért, mert nem lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni.
Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón arról beszélt, hogy kötelezni fogják a pártok mellett a médiumokat is, hogy tegyék átláthatóvá a pénzügyi forrásaikat. Egyébként több újságírót megint nem engedtek be a sajtótájékoztatóra.
Világos falfelületek, pasztellszínben úszó terek, szoborszerű bútorok és gondosan betervezett növények nyújtanak lenyűgöző hátteret a modellfotózásokhoz.
2024. július elsejei hatállyal Oltvai Mártont nevezték ki a Schneider Electric Bécsben működő Schneider Electric Power Drives Vienna Manufacturing Plant igazgatójának. A magyar szakember 2010-ben csatlakozott a vállalathoz, jelenleg a cég Kelet-Európai Beszerzési igazgatója, valamint a budapesti, ellátási láncokért felelős központját (GSC Budapest
Kereskedelem, vendéglátás és gasztronómia keresztmetszetének izgalmas területén kínál szakmai gyakorlatszerzési lehetőséget a METRO Magyarország azoknak a diákoknak, aki a duális képzés keretében kapcsolódnak be a nagykereskedelem mindennapjaiba. Idén nyáron országos szinten 83 diákot foglalkoztat szakmai gyakorlat keretében az áruházlánc, és folya
A Hamster Kombat (HMSTR) lesz a legújabb projekt, amely elérhető lesz a Bybit Pre-Market Trading platformján. Mi is az a Hamster Kombat (HMSTR)? A Hamster Kombat egy tap-to-earn Telegram játék, amelyben a felhasználók HMSTR érméket bányászhatnak egy virtuális kripto tőzsde menedzselésével. Pre-Market kereskedési ütemterv a Hamster Kombat (HMSTR) sz
A székelyudvarhelyiek Parasztopera-produkciójában sikerül megteremteni a próza, a muzsika és a koreográfia egységét, így fokozatosan kerül a publikum a történet hatása alá.
Az arab nagykövetet fogadta hétfőn a városházán dr. Kovács Ferenc polgármester, dr. Ulrich Attila alpolgármester, dr. Podlovics Roland alpolgármester, valamint Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője. A látogatás célja volt, hogy a két ország partneri kapcsolatának lehetőségeiről beszéljenek, ezért a nagykövet e
Rácz András Oroszország-szakértő értékelte Orbán Viktor legutóbbi békemisszióját. Az elemző szerint Putyin egyértelművé tette, hogy a háborút Oroszország a saját feltételei szerint fogja befejezni, és Orbán közvetítői próbálkozása valójában véget is ért, mert nem lehet közvetíteni, ha az egyik fél nem hajlandó tárgyalni.
Azt hihetnénk, hogy a legnagyobb sztárok élete nyitott könyv, de még a nagy figyelem középpontjában is meg tudják őrizni a titkaikat. Most éppen Nicole Kidman egy korábbi kapcsolatáról hullt le a lepel: el is voltak jegyezve, pedig a világ azt sem tudta, hogy együtt vannak.
A lencsét hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig híresen nagy tápértékkel rendelkezik. Ezért a kutatók egyre nagyobb érdeklődéssel tanulmányozzák, hogy mi történik, ha az ember rendszeresen fogyaszt lencsét.
A kriptovaluták elterjedése Latin-Amerikában rohamosan növekszik, Argentína és Venezuela egyértelmű vezetésével. A gazdasági válságok és a gyenge helyi valuták miatt az emberek a stabilcoinokhoz fordulnak védelemért. Latin-Amerika és a gazdasági válságok Venezuelában és Argentínában a gazdasági válságok sora sokakat arra kényszerített, hogy a kript
A walesi herceg a hajléktalansággal foglalkozó dokumentumfilmet készít.A walesi családról beszélnek a legtöbben a világon, miután a múlt hónapban visszatértek a reflektorfénybe.Katalin walesi hercegné az év eleji rákdiagnózisát követően Windsorban lábadozott, és a júniusi Trooping the Colour parádén tért vissza a közéletbe. Most, hogy az ötgyermeke
Az elmúlt napok magas átlaghőmérséklete miatt jelentősen megnőtt az erdőtüzek kockázata, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével hétfőtől Budapesten és Pest vármegyében is elrendeli a tűzgyújtási tilalmat – közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel. Kiemelt
A vas létfontosságú, esszenciális nyomelem, amely az oxigénszállításért felelős. A szervezetünk naponta 1-2 milligramm vasat veszít, amely 14-18 milligramm visszapótlásával kompenzálható.