Az agnim, a dósám és én is jól vagyunk életem első három napos ájurvédikus jógatábora után. Kora reggeli jógák, sport, nyugalom és meditáció - de mit lehet ezekből hazahozni a hétköznapokba?
A Heute cikke. Képernyőfotó. Az Anadolujet Bécsből Ankarába tartó járatának vasárnap este 21 óra körül kellett volna felszállnia. A járatot azonban törölte a légitársaság. Körülbelül 100 utas csak a bécsi repülőtéren tudta meg. hogy nem tudja a tervezettnek megfelelően megkezdeni nyaralását. Nem mindenki vette nyugodtan a hírt, néhány utazó dühében
Streamingajánló a Los Angeles Clippers botrányos évét feldolgozó sorozattal, Oscar-díjas tárgyalótermi drámával és a legizgalmasabb magyar rövidfilmekkel.
Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Ismét korszakalkotó megoldással állt elő a Blancpain: június végén bemutatták a világ első kerámiából készült búváróráját, amely éves naptár és holdfázis funkciót is kapott.
Az étkezési célú szódabikarbónát sokan csak a sütéshez-főzéshez használják, pedig takarításra, fehérítésre, hangyairtásra is alkalmas – sőt, a legújabb tapasztalatok szerint a kártevők ellen is bevethető.
A Hyundai Motorsport szeretne megfelelő felkészülést biztosítani versenyzőinek a Lett Rally előtt, így Thierry Neuville és Esapekka Lappi is litván tesztversenyen indulhat, míg Ott Tanak az Észt Rally készülhetett volna, ha nem szenved hatalmas balesetet már az első szombati gyorsaságin.
A közvélemény-kutató cégek előrejelzései szerint a Nemzeti Tömörülés 190–230 mandátumot szerezhet a vasárnapi szavazáson, megelőzve a baloldali Új Népfrontot, amely 145–175, és Emmanuel Macron elnök centrista szövetségét, amely 130–162 mandátumot szerezhet. A kormányzati többséghez 289 mandátum szükséges a nemzetgyűlésben.
Ezek a zöld csodák nemcsak esztétikai élményt nyújtanak, hanem segítenek is abban, hogy otthonunk hűvösebb és kellemesebb legyen a forró nyári napokon. Tegyél egy próbát, és élvezd a természet nyújtotta frissességet.
Figyelemmel követi a versenyeket, de fizikai valójában nins ott a stadionban. A kemoterápiás kezelésen részt vevő Katalin hercegné üzenettel jelezte, lélekben ott van Wimbledonban.
Az olasz konyha világszerte híres különleges és sokszínű tésztaételeiről. Az alábbiakban pedig összeszedtünk néhányat a legismertebb tésztaformák közül, amelynek eredetéről talán kevesen hallottak.
Arne Slot megtartotta első liverpooli edzését, amelyen azonban nem vettek részt azok a játékosok, akik a németországi Eb-n vagy a Copa Américán érdekeltek, így Szoboszlai Dominik sem.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint Magyarország soros EU-elnöksége jó alkalom a békemisszió teljesítésére, ezért volt fontos Orbán Viktor kijevi, majd moszkvai látogatása.
"Nem fogunk egy új típusú Orbán Viktort látni. Mostanra ő a leghosszabb ideje hivatalban lévő miniszterelnök Európában" – mondta az Euronews-on futó Brussels, my love? című műsorban Richard Schenk, az MCC brüsszeli munkatársa.
A Binance stílusosan ünnepli 7. „születésnapját”: a platform elérte a 200 millió felhasználót és új kampányt indít „Be Binance” néven, hogy megünnepelje ezt a mérföldkövet. Binance, a kriptovilág éllovasa A világ legnagyobb kriptovaluta tőzsdéje, a Binance júliusban ünnepli fennállásának 7. évfordulóját. Ez az esemény ismét bizonyítja a digitális e
A tonikról sokan azt gondolják, hogy szárítják a bőrt, de a formulák hosszú utat tettek meg a kezdetek óta. Mivel ma már úgy tervezik őket, hogy anélkül tisztítják a bőrt, hogy megfosztanák azt a természetes olajoktól, a száraz bőrűeknek sem kell tartani tőle, ha odafigyelnek néhány dologra.A toner semmiképpen sem elengedhetetlen a bőrápolási rutin
Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A megismételt szavazások a helyi önkormányzati választáson mintegy tízezer, a nemzetiségi választásokon pedig csaknem hétszáz választópolgárt érintenek, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti voksolást.
Egyedülálló szülőként gyakran keríthet hatalmába az érzés, hogy minden egyes napod felér egy maratonnal, és - hogy ennél a szemléletes metaforánál maradjunk - ilyenkor bizony még azt sem engedheted meg magadnak, hogy másodikként érj célba: mindig csúcsteljesítményre kell törekedned.