Egy rossz lakótárs pokollá teheti az életet, ám annyira hátborzongató történetekkel, mint A lehető legrosszabb szobatárs című dokusorozat új évada mutat be, valószínűleg kevesen találkoztak.
Hatalmas, nem ritkán állami összegeket fordítottak a kínai autógyártók a villanyos átállásra, a gyártási kapacitásuk növelésére, majd termékeik szétszórására a világban. Vehemensen törtek be az észak-amerikai piacokra, majd legalább ekkora ellenállással kellett szembenézniük, amikor szinte ellehetetlenítették őket a jogszabályokkal. Később Európát
Berendelte a HungaroControl vezetőjét a nemzetgazdasági miniszter a sorozatos járatkésések miatt. A minisztérium Orbán Viktor reggeli rádióinterjúját követően cselekedett, a miniszterelnök tűrhetetlennek nevezte a késéseket. A kormányfő úgy látja, meg fog változni a helyzet, miután a magyar állam ténylegesen átveszi a Liszt Ferenc nemzetközi repülő
Cameron Diaz megállíthatatlanul dacol az idő múlásával és a korosodás látható jeleivel: a színésznő szinte ugyanúgy néz ki, mint amikor az 1994-es A maszk című filmben híressé vált, mindemellett ráadásul hatalmas harmóniában van belső énjével. Vajon mi a titka?
A gyerekek, diákok, fiatalok mindennapjaiban főszereplő az okostelefon, a számítógép, ezen keresztül az internet. Sok fiatal magabiztosan áll a dologhoz, applikációk sorát használják és alkalmazásokat töltenek le, játszanak, emellett a közösségi médiában "élik" az életük egy részét. Ugyanakkor az óvatosság indokolt az esetükben is. Egyre rafinált
Egy jól sikerült nyaralás még otthon kezdődik – ezekkel a lépésekkel, amik garantálják, hogy egyetlen otthoni dolog miatt sem kell aggódnod a pihenés alatt.
A dévényi várban tartott állami ünnepségen Robert Fico élesen bírálta a liberális és progresszív ideológiákat. Véleménye szerint a kormánynak meg kell találnia a módját, hogy módosítsák az alkotmányt annak érdekében, hogy gátat szabjanak ezeknek.
Megkérdeztünk egy numerológust arról, hogyan folytatódik a sikeres labdarúgó, Szoboszlai Dominik sorsa, karrierje. A jövője mellett a személyiségéről is sok olyasmit megtudtunk, amit a titokzatos focista nem tesz ki a kirakatba.
Orbán Viktor pénteken Moszkvában találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, mindössze néhány nappal a július 9-11. között Washingtonban megrendezendő NATO-csúcs előtt.
Mads Ostberg a svéd Skandináv Rallyn az ötödik helyen zárt, azonban bízik benne, hogy az Észt Rallyn jobb tempóban tud majd vezetni, miután néhány fejlesztést végzett a Citroen a Rally2-es autón.
Robert Fico szlovák miniszterelnök az ellene végrehajtott májusi merényletkísérlet óta első nyilvános fellépésében Orbán Viktor magyar kormányfő közvetítői erőfeszítéseit méltatta az ukrajnai konfliktusban.
Az énekesnő a közösségi oldalán ad hálát az égnek, hogy egy éve felépült. Madonna oldalán megjelent egy férfi is, akivel szemmel láthatóan jól érzi magát.
A nyár kétségkívül az év legjobb időszaka a Tejút megfigyelésére. Júliusban és augusztusban az északi féltekéről nézve láthatóvá válik galaxisunk fényes középpontja – persze csak akkor, ha a megfelelő időben pillantunk a tiszta égboltra.