Több párt érdeke, hogy az Európai Parlament kitolja a frakciók bejelentésének időpontját. Eredetileg július 4. éjfélkor jár le az informális határidő, az EP alakuló ülésére pedig július közepén kerülhet sor – mondta Feledy Botond. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egy frakció megléte és a létszáma meghatározza azt, hogy pénzügyi forrásokban, pozíc
A légitársaságok annyira túlfeszítik saját menetrendjeiket, hogy egy reggeli járat késése a nap végére akár többórás csúszást is eredményezhet, mondta Tuzson Bence.
Egyszer nem engedték meg maguknak, hogy lelkesedjenek a magyar (sport)sikerekért, feledve kötelességüket, a nemzetközi munkásmozgalom szolgálatának elsőbbségét.
Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).
A nyári szezonban nemcsak magunkra, hanem négylábú barátainkra is különösen oda kell figyelnünk. A meleg időjárás és az erős napsugárzás komoly kihívásokat jelenthet kutyáink számára, különösen a szőrzetük ápolásában.
Folyamatosan nő a foglalkoztatás és a munkanélküliség is egy "elfogadható szinten" van, annak köszönhetően, hogy az inaktívak belépnek a munkaerőpiacra - kommentálta a júniusi munkaerőpiaci adatokat a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán az M1 aktuális csatornán.
Dübörögnek a balatoni low-budget nyaralások, a nyári gyerektáborok és a hétvégi családi programok. A nagy áruházak slágertermékei ezen a héten a kirándulók alapfelszerelései.
Csak azért, mert szőke, barna vagy vörös hajjal születtél, még nem jelenti azt, hogy az adott hajszínnel kell leélned az életed. Összeállítottunk egy néhány egyszerű kérdésből álló kvízt, hogy megtudd, melyik hajszín illik hozzád legjobban személyiséged szerint. A GLAMOUR-napok keretein belül pedig beszerezheted a hozzád illő hajszínhez dukáló hajá
Fricska. A vékonyabb pénztárcájú ínyencekre is gondoltak Japánban, amikor mintegy hétszáz forintnak megfelelő jenért instant leves formájában forgalomba hozták a luxusételnek számító gömbhalat, a fugut.
A tiszás politikus keményen beszólt a miniszterelnöknek, akinek formálódó EP-szövetségéből nem kért a lengyel választást korábban elbukó Jog és Igazságosság Párt.
A tiszás politikus keményen beszólt a miniszterelnöknek, akinek formálódó EP-szövetségéből nem kért a lengyel választást korábban elbukó Jog és Igazságosság Párt.
Hogyan lettek barátok Gulácsi Tamással? Igaz-e, hogy Budapesten a legnagyobbaktól tanulhatott? Mit adott számára a színészet? Mennyire változtatta meg az életét Kaposvár? Hogyan került Nyíregyházára és hogyan szippantotta be a város? Mit jelentett számára Tirpák Malom? Rák Zoltánnal, a Móricz Zsigmond Színház egyik legnépszerűbb tagjával beszélget
Csináljátok meg ezt a két kaját külön-külön. De ha bevállalósak vagytok, nyugodtan színesíthetitek a tojásos lecsót is a cukkinigolyókkal. Na jó, ez csak vicc... vagy mégsem? :D
Ez a stresszmentes, boldog élet titka – A megoldás igen egyszerű. 20-5-3 módszer a stresszmentes, boldog életért. Állandóan fáradtnak érzed magadat és nehezebben kezeled a mindennapi élet súlyát? Íme, egy szuper módszer, amellyel búcsút mondhatsz a stressznek, és ami megváltoztathatja az életedet. Szorongás, idegesség, fáradtság és frusztráció közö
A lap a republikánus elnökjelölthöz közel álló forrásokról beszélt arról, hogy mihez kezdene Trump elnökként a NATO-val. A Kreml tagadta, hogy lennének puhatolózó háttértárgyalások Trump csapatával.
Közel másfél évtizeddel azt követően, hogy a Sony beszüntette a flopik forgalmazását, immár a japán hivatalok sem így kérik be az állampolgári és céges adatokat.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tűrhetetlennek tartja, ahogyan a légitársaságok az utasokat kezelik a nyári időszakban, ezért újabb fogyasztóvédelmi vizsgálatokat indított Tuzson Bence igazságügyi miniszter - közölte az Igazságügyi Minisztérium (IM).