Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön, az amerikai piacok zárva tartása miatt azonban alacsony forgalomra számít az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője. A BUX 282,76 pontos, 0,4 százalékos emelkedéssel, 71 738,76 ponton zárt szerdán.
Kína kereskedelmi minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy vizsgálatot indít az Európai Unióból származó sertéshúsimportra vonatkozóan. A lépés célja, hogy megvédje a hazai ipar érdekeit és jogait
Gondoltad volna, hogy vannak olyan élelmiszerek, melyekből a diéta alatt is gyakorlatilag bármennyit ehetsz, mert abszolút nem hizlalnak? Nos, cikkünkből most megtudhatod, melyek ezek!
Nehéz feladatra vállalkozik az, aki szeretné összegyűjteni minden idők legjobb filmjeit. Hiszen egy-egy alkotásról mindenki mást gondol, amit befolyásolhat a film műfaja, a szereplők, a zene vagy a film hossza – egyszóval rengeteg olyan tényező van, ami meghatározhatja azt, hogy mennyire tartunk jónak egy filmet. Mi most épp ezért nem is egy szubje
Hun Sen, Kambodzsa vezetője támogatását fejezte ki egy új, hazai fejlesztésű üzenetküldő alkalmazás mellett, amelyről a kritikusok azt állítják, hogy a kormány ezzel kívánja megfigyelni és aláásni a politikai vitákat az országban.
A Janjira erődöt trójai stílusú csellel foglalták el, onnantól viszont ellenállt a brit, francia, portugál támadásoknak, és a helyi hatalmaknak is – csak a történelem győzte le.
Tevékenységével a hulladékgazdálkodás teljes vertikumát – a hulladékgyűjtést, szállítást, feldolgozást, a hulladékkezelési végpontok és lerakók üzemeltetését – valósítja meg a VERTIKAL Group Nyrt., amely jelentős műanyagipari és gyártó piaci szereplő is egyben. A cégcsoport számára igen sűrűnek bizonyult az elmúlt egy-másfél év: amellett, hogy a me
Egy év kihagyás után szinte teljesen megújult mentorcsapattal tér vissza az X-Faktor az RTL képernyőjére, most pedig az is kiderült, hogy új műsorvezető is csatlakozik a produkcióhoz. Elárulták, ki lesz Dávid mellett a másik "házigazda"!
A trombitás július 2-án, kedden szabadult a rácsok mögül, de vajon mi lesz vele a jövőben? Lénárt Évi jósnő megszólalt Lagzi Lajcsi sorsának alakulásáról!
Az M35-ös autópálya és az új BMW-gyárhoz vezető lehajtó által határolt 6,5 hektáros területen kapna helyet az intézmény. Ezt jelenleg csak autóval lehet megközelíteni.
Alig néhány hét múlva a hazai mozikba is megérkezik a Deadpool & Rozsomák. Az már eddig is tudható volt, hogy a film jócskán bővelkedik majd cameókban, ráadásul most az is kiderült, hogy Aaron Stanford is visszatér Pyro szerepében.
Június eleje óta konstans esik a Bitcoin árfolyama, a múlt hétvégi próbálkozástól eltekintve rég nem látott lejtmenetben a világ vezető kriptovalutájának az értéke. Az értékcsökkenés mögött első sorban nem fundamentális problémák, hanem makrogazdasági hatások állnak, melyek felerősödnek a gyengébb intézményi aktivitás hatására. A Bitcoin árfolyama
Ezt ki gondolta volna? Egy szimpla (szimpla?) gólöröm miatt először vizsgálat indult a játékos ellen, azóta pedig az egész egy német-török diplomáciai háborúba torkollott. Lássuk, hová fejlődött a Demiral-ügy!
Figyelmeztetésben részesítette a román társhatóság a Médiatanács jelzése nyomán a TV2 Comedy-t a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt. Július 2-i ülésén a Médiatanács közigazgatási hatósági eljárást indított a Radio Plus Kft-vel szemben, miután az határidőn túl tett eleget a testület határozatában foglalt közlemény közzétételi kötelezetts
Este nehezen alszol el? Nem érzed, hogy teljes lenne a kényelem a hálószobádban? Mindennek az oka az lehet, hogy rosszul rendezted be a helyiséget. Cikkünkben most eláruljuk, mi az, amit megtehetsz azért, hogy sokkal meghittebbé, otthonosabbá varázsold hálószobádat!
A magyar kormány korábbi döntései alapján az állam 2024. szeptember 1-jétől térítésmentesen biztosítja a végzős középiskolásoknak a "B" kategóriás vezetői engedély megszerzését, ami a KRESZ- és az egészségügyi oktatást tartalmazza. A Magyar Honvédség a gyakorlati képzést támogatja, és a kiválasztott intézményekkel kötött együttműködési megállapodás
A szlovák Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy az ország büntető törvénykönyvének legtöbb módosítása alkotmányos, és ezzel megnyitotta az utat a végrehajtásuk előtt. A reformcsomag tartalmazza a súlyos bűncselekményekre, köztük a korrupcióra kiszabható büntetések, az elévülési idő csökkentését és a különleges ügyészi hivatal megszüntetését. A bíróság
Idén zajlik a 8. nemzetközi, egyben 15. hazai országos fehérgólya-felmérés, amelyben bárki részt vehet! Sőt, kérjük, hogy ha gólyafészket lát, küldje el nekünk az adatokat!
Azt írták, a 22-es kilométernél csak egy sáv járható, a torlódás több mint 10 kilométeres. Mivel sokan próbálják elkerülni a hosszú kocsisort, az 1-es főút is telítetté vált, így javasolt más útvonalon közlekedni - tudatta az Útinform. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) tájékoztatása szerint kisteherautó, kisbusz és személygépkocsi