2024. július 30. kedd

júl. 30
8:06
Lénárt Ágota: az olimpia teljesen más, ha nem programozod át az agyad, pillanatok alatt nagyot bukhatsz (Infostart)
Minden ember hibázik, ezt egy sportolónak is be kell tudnia kalkulálni a versenyzésébe, illetve törekednie kell arra, hogy valahogy kijavítsa, ellensúlyozza a botlását – mondta az InfoRádióban a sportpszichológus. Lénárt Ágota hozzátette: a leblokkolás sok esetben korábbi versenyeken elkövetett hibák utóhatása, a gátló körülményeket pedig minél elő
júl. 30
8:06
Egy, a papucsait hajkurászó, mezítlábas alak keltett döbbenetet az autók között Csepelen... az igazán elképesztő események csak ezután kezdődtek (Blikk)
Nem mindennapi jelenetsornak lehettek szemtanúi az arra járók egy csepeli Mol-benzinkút előtt. Vasárnap délután az út közepén hevert egy pár papucs, amikor a belső sávból hirtelen egy mezítlábas férfi jelent meg. Egy, éppen arra közlekedő autós türelmesen megállt, hogy végignézze a performanszot, megvárva, amíg az illető továbbáll... A férfi viszon
júl. 30
8:06
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6175-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5036-an.
júl. 30
8:06
Forrnak az indulatok Izraelben egy fogoly bántalmazása miatt (ATV)
Hatalmas tömeg gyűlt össze a Sde Teiman épületegyüttes előtt, miután az izraeli katonai rendőrség őrizetbe vett tartalékos katonákat egy palesztin fogoly bántalmazása miatt.
júl. 30
8:06
Fellélegezhet a Philips, visszatért a bizalom (vg.hu)
A Philips vezekelt a lélegeztetőgépeivel kapcsolatos botrányért.
júl. 30
8:06
Leonora Carrington novellái szürrealista nyúlüregbe vezetik az olvasót (Könyves Magazin)
Tavaly kiadott regénye, A hallókürt után hamarosan magyarul is olvashatók lesznek a szürrealista képzőművész-írónő, Leonora Carrington novellái.
júl. 30
8:06
Csak a hajnalok hoznak némi enyhülést, a hét közepére megint a 40 fokot közelítjük majd (SzMo)
Kedden reggel néhány északi völgyben tíz fok alá is csökkenhetett a hőmérséklet. Szerdától megint beindul a melegedés.
júl. 30
8:06
Ezért veszélyes, ha sűrű a vérünk (Magyar Hírlap)
A szakember szerint a sűrű vér sok tényezőre negatív hatása van.
júl. 30
8:06
Aggasztó összefüggést találtak a Trump elleni támadás és a Fico elleni merénylet között (Demokrata)
Az is kiderült, hogy az amerikai rendőrök tisztában voltak Trump támadójának jelenlétével.
júl. 30
8:06
Borzalmas tragédiát okoz Putyin háborúja, itt vannak a részletek (naphire.hu)
Menekülnek az emberek Ukrajnából, Magyarországra több mint tizenegyezren érkeztek hétfőn.
júl. 30
8:06
Melanóma és karcióma: így ismerheti fel a bőrrákot (EgészségKalauz)
Egyre több bőrproblémát és betegséget okoz a nap növekvő UV-terhelése. Elmondjuk, mit kell tudni a napallergia és a napégés elleni védekezésről!
júl. 30
8:12
Mi történt? Új kórházfőigazgató-helyettest nevezett ki Orbán Viktor (Blikk)
A miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára dr. Raffay Bálintot nevezete ki országos kórházfőigazgató-helyettesnek. A kormányfő döntése július 1-jei hatállyal érvényes. Orbán Viktor júliusban két kórházfőigazgató-helyettest is felmentett. A belügyminiszter továbbá az Országos Kórházi Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáró
júl. 30
8:12
Ifjú világcsúcstartók sikerei a hétfői úszódöntőkben (Magyar Hírlap)
A sportág két ifjú csillaga, a kanadai Summer McIntosh és a román David Popovici is begyűjtötte karrierje első olimpiai aranyát hétfőn.
júl. 30
8:12
Elárult magáról egy titkot Orbán Viktor (Mandiner)
A miniszterelnök Majka, Azahriah, Ákos és Cseh Tamás kapcsán is elmondta a véleményét.
júl. 30
8:12
Elmerült egy férfi a Balatonban: Rohantak a fürdőzők a megmentésére (Nyugati Fény)
Mutatjuk az Országos Mentőszolgálat tájékoztatását.
júl. 30
8:18
Új magyar siker a rák elleni küzdelemben (Infostart)
Emlő- és tüdődaganatok korai azonosítását lehetővé tevő eljárást fejleszt az Avidin Kft. és a HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont konzorciuma a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal finanszírozásával megvalósuló, 952 millió forintos költségvetésű, hároméves projektben.
júl. 30
8:18
Nem várt fordulatra számíthatnak ma kapcsolataikban ezek a csillagjegyek (Metropol)
Kedden változásokat tapasztalhat maga körül.
júl. 30
8:18
Erősödött kedd reggelre a forint (ProfitLine)
Erősödött kedd reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 30
8:18
Tüntetők ledöntötték a korábbi elnök, Hugo Chávez két szobrát Venezuelában (hirado.hu)
Venezuelában tüntetők ledöntötték a korábbi elnök, Hugo Chávez szobrát.
júl. 30
8:18
Mint egy hercegnő! Bódi Csabi megmutatta a kislányát (Ripost)
A népszerű zenész kislánya már ötéves.
júl. 30
8:18
Kárpáti Rebeka nem tétlenkedik: hamarosan új időszámítás kezdődik az életében (BorsOnline)
A színésznő sosem unatkozik.
júl. 30
8:18
A párizsi olimpiára még csak beköszön az MI (Bitport)
Néhol már megpróbálják algoritmusokkal feldobni a sportközvetítéseket, de a technológia egyelőre nem elég kiforrott a széles körű használathoz. Négy év múlva azonban már egészen más lesz a helyzet.
júl. 30
8:18
Mégsem lesz akkora áremelés (MMonline)
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint júliusban sem az üzleti szféra, sem a lakosság kilátásai nem változtak érdemben júniushoz képest. A GKI konjunktúraindexe hibahatáron belül, 1 ponttal csökkent. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak. Áremelési terveik viszont érdemben csökkentek, s ezzel nyo
júl. 30
8:18
Elhalasztották a férfi triatlonosok versenyét (Demokrata)
Az úszható Szajnát a szervezők az olimpia egyik jelképének szánták. Ez valamilyen formában végül össze is jött.
júl. 30
8:18
Döbbenetes: Harry herceg még mindig nem kapta meg az örökségét – ekkor fogja mesés vagyon ütni a markát (Nyugati Fény)
Szép summa üti
júl. 30
8:18
Terjed a koronavírus a szomszédos ország kormányában (Magyar Nemzet)
A miniszterelnök után az egyik tárcavezető is megfertőződött.
júl. 30
8:18
Elő az ízlelőbimbókkal: a Toyota a konyhában is elindult világhódító útjára (Autószektor)
Képzeljünk el egy átlagos Toyota-fejlesztő- vagy -tervezőközpontot Japánban. Minden patyolattiszta, fehéringes, öltönyös mérnökök, dizájnerek dolgoznak csöndben, fegyelmezetten, s ha meg kell beszélniük valamit, azt is suttogva teszik. Meghajolva üdvözlik egymást, a mai napig ragaszkodnak az emberek közötti interakcióra vonatkozó merev szabályokhoz
júl. 30
8:18
Közel 20 éve drámai telefonbeszélgetésben szakított Vilmos herceg Kate Middletonnal (naphire.hu)
Robert Jobson új életrajzi könyve, a "Katalin, a walesi hercegnő" feltárja a körülményeket, amikor a Vilmos és Katalin - akik ma már házasok és három gyermekük van - 2007-ben, három évvel az eljegyzésük előtt rövid időre szakított egymással.
júl. 30
8:18
Megduplázódott a dolgozók száma az Airbusnál (Gyulatelevízió)
A Magyar Honvédség két Airbus helikoptere szállt le a napokban a légiipari vállalat gyulai gyárának családi napján. A programra az üzem munkatársait és családtagjaikat várták, hogy a közösen eltöltött időben jobban megismerjék egymást és a gyárat. Olivier Malherbe, az Airbus Helicopters Hungary ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hog
júl. 30
8:18
Kávés muffin (Street Kitchen)
Ha nem lenne elég a reggeli kávé egy húzósabb nap előtt, akkor dobj be a táskádba párat ebből a muffinból, és nem lesz olyan meeting, ahol ki kellene pöckölnöd a szemhéjad. ????
júl. 30
8:18
Hilary Swanken nem fog az idő (kultura.hu)
A kétszeres Oscar- és Golden Globe-díjas amerikai színésznő, Hilary Swank 30-án tölti be az ötvenet.
júl. 30
8:20
Fővárosi Fidesz: Megmagyarázhatatlan, hogy Karácsonyék tízmilliókért vásároltak selejtes tölgyfákat (Magyar Nemzet)
Szilágyi Demeter szerint a rakparti ültetési fiaskó is azt mutatja, hogy a főpolgármester felelőtlenül gazdálkodik a budapestiek pénzével.
júl. 30
8:24
Így lehet kaszálni a hűtőgépekkel (Privátbankár)
"Benézek a jégszekrényedbe, és megmondom ki vagy" - állítja egy befektető.
júl. 30
8:24
A kormány úgy viselkedik, mint egy bliccelő a buszon (Menedzsment Fórum)
Továbbra is jelentős a kórházak, a rendőrség és a börtönök adóssága.
júl. 30
8:24
Trump "valószínűleg" vitázna Kamala Harrisszel (ATV)
Úgy tűnt hétfőn, meghátrált azon korábbi kötelezettségvállalásától, hogy Kamala Harris alelnökkel vitázzon.
júl. 30
8:24
Együtt minden jobb! – humoros családi premierek a Minimaxon (Márkamonitor)
A nyári szünetben sem unatkozhatnak a csatorna nézői, ugyanis a Minimax számos újdonsággal kedveskedik kicsiknek és nagyoknak egyaránt. Középpontban a család és a mindennapok sava-borsa – megszámlálhatatlan humorral átszőve. Visszatér a képernyőkre a Croodék családfája és a Lego Friends: A következő fejezet a legújabb részekkel, de két vadonatúj so
júl. 30
8:24
Vilmos herceg telefonon dobta Katalin hercegnét: "Szabad vagyok" (Life)
Ugyan ma már nagyon erős egységet alkotnak, nem volt ez mindig így, főleg az egyetemi évek alatt. Vilmos herceg telefonon dobta Katalin hercegnét.
júl. 30
8:24
A Robert Fico elleni támadást is tanulmányozta Trump merénylője (Magyar Hírlap)
A rendőrök és a biztonsági személyzet tisztában volt a későbbi támadó jelenlétével, és figyelték őt.
júl. 30
8:24
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 31 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 30
8:24
Mi van? Piráját fogtak a Holt Tiszában (Mandiner)
Ez nem trükk, hanem a valóság.
júl. 30
8:24
Magasabb fordulaton pörög jövőre a családpolitika (vasárnap.hu)
Az elmúlt évek egyik legösszetettebb és leginkább előremutató tusnádfürdői beszédét hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnöktől a hétvégén. A kormányfő 2050-es időtávon
júl. 30
8:24
Lelki tényezők, amik befolyásolják a pajzsmirigyed működését (Bien)
Manapság talán minden eddiginél gyakoribb betegséggé lépett elő a pajzsmirigy túl- illetve alulműködés. Ennek a problémának azonban nem csupán testi okai vannak, hanem – ahogy a legtöbb betegség esetében – a pajzsmiriggyel kapcsolatos gondok mögött is állnak lelki tényezők. Mutatjuk ezeket!
júl. 30
8:26
Elon Musk megint kiakasztotta az amerikai baloldalt: paródia-videót osztott meg Kamala Harrisről (Mandiner)
Aztán melegebb éghajlatra küldte Kalifornia kormányzóját a milliárdos.
júl. 30
8:30
Egy hónap alatt 400 dolgozóját elveszítette a SPAR (Mindmegette)
Áprilisról májusra több mint 400 emberrel csökkent a SPAR dolgozói állománya. A dolgozók távozása vélhetően összefügg azzal, hogy a cég néhány boltját bezárta az utóbbi időben.
júl. 30
8:30
Világszerte csökkennek a McDonald's eladásai (444.hu)
1 százalékkal, mivel a fogyasztók otthon esznek, vagy olcsóbb menüt választanak.
júl. 30
8:30
Nem adta a Suzuki, ezért saját Jimnyt készíthet a Toyota (Autónavigátor)
Tavaly decemberben derült ki, hogy a Toyota és a Suzuki együttműködésének újabb állomásaként előbbi saját emblémájával akarta . Főként a
júl. 30
8:30
Mit tehetünk a kertünkkel jelentős mennyiségű csapadék esetén? (Agrofórum)
Amikor az időjárás extrém mennyiségű csapadékot hoz, kertünk nemcsak az eső mennyiségétől, hanem a víz kezelésének módjától is függően reagál.
júl. 30
8:30
Már szerdán a Netflixen: Ennél rejtélyesebb sorozatot nem találsz a platformon, jön a 4. évad (Mafab)
.
júl. 30
8:30
Hogyan segítsünk annak, akibe belecsapott a villám? (Magyar Hírlap)
A szakértő megjegyezte, hogy a sérültnek sürgősen elsősegélyt kell nyújtani.
júl. 30
8:30
Erősödött a forint (Demokrata)
A júliusi kezdéshez képest a forint 0,5 százalékkal áll erősebben az euróval, 1,5 százalékkal erősebben a dollárral szemben.

Keresés