2024. július 3. szerda

júl. 3
10:00
Teljesen tönkretették ezt a tengeri kalózok: robbanhat az infláció? (Pénzcentrum)
Folytatódik a drágulás a tengeri szállítmányozásban, mert a cégek most már szinte teljesen kikerülik a jemeni lázadók által terror alatt tartott vörös-tengeri útvonalat.
júl. 3
10:00
Nem mondja el a kormány, hogy a gyermekvédelmi átvilágításon találtak-e pedofil intézményvezetőt (SzMo)
Pedig már 273 intézményvezetőt világítottak át. Egyelőre csak állami intézményeket vizsgáltak, az egyháziak vizsgálatát egy új törvény alapján végik majd.
júl. 3
10:00
Tóth Gabi exe, Krausz Gábor reagált a pletykára, hogy szakítottak volna Mikes Annával (SzMo)
Miközben a bulvárlapok összehordtak mindenféle légből kapott butaságot, addig ők egyetértésben, szeretetben, vidáman nyaraltak Annával, édes kettesben. Ha bármi változik, jelezni fogják.
júl. 3
10:02
Történelmi csúcsokról kezdődhet a zuhanás a magyar tőzsdén? Ezek a részvények máris esnek (Pénzcentrum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,08 pontos csökkenéssel, 71 455,92 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékéhez képest minimálisan gyengült. A BUX 832,23 pontos, 1,15 százalékos csökkenéssel, 71 456 ponton zárt kedden.
júl. 3
10:03
Az Európai Tanács főtitkára részt vett a kormányülésen (Magyar Hírlap)
Orbán Viktor miniszterelnök szerda reggel a Karmelita kolostorban fogadta Thérese Blanchet-t.
júl. 3
10:03
Zöld projektben Szabó Kimmel Tamás (MMonline)
Szabó Kimmel Tamás lett az Opten és a Mastercard közös fejlesztésének arca. A színész a Do Your Carbon innovációt népszerűsíti, amelynek segítségével a kisvállalkozások pár perc alatt megmérhetik a saját karbonlábnyomukat. Minden magánszemélynek, háztartásnak, vállalkozásnak van CO2 kibocsátása, még a legkisebb mikrovállalkozás, vagy otthonról dolg
júl. 3
10:03
A Politico kiszivárogtatta: ezeket a területeket ajánlhatja fel Trump Putyinnak a békéért cserébe (Mandiner)
Nagyon úgy néz ki, hogy Donald Trump valóban hamar békét teremtene.
júl. 3
10:03
Még soha annyi hitelt nem adtak a bankok használt lakás vásárlására, mint májusban (Telex)
Az új lakások piaca még nem pörgött fel.
júl. 3
10:05
Minden eddiginél durvább sértést kapott Magyarország Ukrajnából (Mandiner)
Kárpátalja bekebelezése is felvetődött.
júl. 3
10:06
Gálik Zoltán a Patrióták Európáért szövetségről: sok a kérdőjel, de akár teljesen új színezetet is adhatnak az EP-nek (Infostart)
Az 1970-es évek vége óta egyre több politikai kompetenciát szerzett az Európai Parlament, és frakcióinak – az Európai Tanács mellett – jelentős szerep jut az uniós jogalkotásban – mondta az InfoRádióban a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Gálik Zoltán hozzátette: az EP-képviselőknek a politikai közösségformálás szempontjából is nagyon fontos a fr
júl. 3
10:06
Jórészt erősödés az ázsiai tőzsdéken (ProfitLine)
Jórészt erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék szerdán, a tokiói tőzsde 1,25 százalékos emelkedéssel, 40 595 ponton fejezte be a napot.
júl. 3
10:06
Főpolgármestert a Balatonnak? Megosztja a városvezetőket az ötlet (ATV)
Balatoni főpolgármesteri tisztség bevezetését javasolják a szocialisták, hogy a tó érdekei egy kézben összpontosulva, hatékonyabb képviseletet kapjanak. Molnár Zsolt pártigazgató szerint jelenleg annyira tagolt a balatoni önkormányzatiság, hogy nagyon nehéz a érdekeket közös nevezőre hozni. Szerinte a Balaton körül élő 140 ezer lakos közvetlenül vá
júl. 3
10:09
Legalább negyven ember vesztette életét egy Mali középső részén történt támadásban (Magyar Hírlap)
Fegyveresek vették körül a falut és lőttek az emberekre.
júl. 3
10:09
Meggyőző az új Mini Aceman Se a 400 kilométer feletti hatótávval (Autószektor)
Tisztán elektromos meghajtásával, progresszív crossover arányaival és innovatív digitális funkcióival a MINI Aceman valósággal felpezsdíti a prémium kisautók szegmensét. A MINI Aceman SE (kombinált energiafogyasztás (WLTP): 14,0 – 14,8 kWh / 100 km; kombinált károsanyag-kibocsátás (WLTP): 0 gramm / km; CO2-osztály: A; tisztán elektromos hatótávolsá
júl. 3
10:09
Rosszindulatú weboldalakra irányíthat a ChatGPT (BitcoinBázis)
A Futurism jelentése szerint az OpenAI ChatGPT nevű chatbotja rosszindulatú weboldalakra irányíthatja a felhasználókat. Az ilyen oldalak pop-up hirdetéseket és kártevőket tartalmazhatnak, veszélyeztetve a felhasználók számítógépeit. Ez különösen aggasztó lehet, mivel az emberek gyakran megbíznak az AI által nyújtott információkban. ChatGPT és a ham
júl. 3
10:09
Vitray Tamás felesége: "Mikor Tamás bevallotta, hogy belém szeretett, sokkot kaptam" (Sassy)
Jó kezdet egy házassághoz, nem?
júl. 3
10:11
Kiderült, milyen szörnyű következményekkel jár a szénsavas üdítők napi fogyasztása (Magyar Hírlap)
A figyelmeztetések ellenére azonban a legtöbb ember továbbra is szinte mindennap fogyaszt ilyen italokat.
júl. 3
10:12
Ma tárgyalja a kormány a drága üzemanyagok kérdését (Adózóna)
Nagy Márton az ATV Híradónak azt mondta: az üzemanyagárak ismét a szomszédos országok átlagára felett vannak, ezért szerdán a kormány napirendre tűzi a kérdést. A miniszter emlékeztetett: még mindig érvényben van a korábbi elvárás, miszerint a kutaknak az áraikat a szomszédos országok szintjén kell tartani – olvasható az atv.hu-n.
júl. 3
10:12
A mesterséges intelligencai sötét oldala: közel 50 százalékot ugrott a Google kibocsátása (Portfolio)
A Google legfrissebb éves környezetvédelmi jelentése szerint az elmúlt öt évben 48 százalékkal nőtt a vállalat üvegházhatású gázkibocsátása. Az emelkedés fő oka a mesterséges intelligenciához használt adatközpontok bővítése volt - jelentette a Financial Times.
júl. 3
10:15
Finnország elnöke megnevezte, hogyan lehetne egyetlen telefonhívással véget vetni az ukrajnai konfliktusnak (Magyar Hírlap)
A kínai külügyminisztérium egyelőre nem kommentálta Stubb nyilatkozatát.
júl. 3
10:15
Kiüríti a korszerűtlen győri börtönt a büntetés-végrehajtás (Demokrata)
Márciusban egy letört ágylétra darabjával akarták kibontani zárkájuk falát a fogvatartottak.
júl. 3
10:15
Maradjunk annyiban, hogy a magyar "létező" baloldal egyetlen baloldali értéket nem vallott (Mandiner)
Ami a centrista elképzelést illeti, az nem más mint egy helyi viszonyokra átalakított baloldal vagy kilúgozott jobboldal.
júl. 3
10:15
Rendőrt hívtak a szomszédok egy ébresztőórára (AC News)
A társasház nyugalmát egy ébresztőóra zavarta meg. A szomszédság nem bírta sokáig: kihívták a rendőröket a folyamatos csörgés miatt.
júl. 3
10:15
Nagyon komoly bírságot kaphat, ha strandol ezekben a magyar vizekben (naphire.hu)
Kevesen tudják, de Magyarországon csak a kijelölt helyeken engedélyezett a strandolás, és rengeteg további helyen egyenesen tilos fürdeni. A belföldi nyaralások alatt akár könnyen meg is találhatjuk az olyan tavakat, ahol nem szabad strandolni. Azt azonban mindenkinek tudnia kell, ha mégis belemerészkedünk ezekbe a vizekbe, nemcsak a bírságot, hane
júl. 3
10:15
Egy tavaly nyitott étteremben kínálják a legjobb menüt egész Budapesten (Vince)
Elkészült a legjobb ebédmenüt kínáló budapesti éttermek Top10-es listája, az első helyen rögtön egy meglepetéssel. 2024. június 3-án immár huszadik alkalommal adták át a Dining Guide díjakat. A számos díjazott kategória mellett a szervezők egyéb szempontok alapján összeállított listákat is publikáltak, amikkel igyekeznek segíteni a közönség étterem
júl. 3
10:17
"Magyarország zöld-fehér" – hírességek sora bújt Macron-mezbe (Mandiner)
A klub megköszönte nekik a támogatást.
júl. 3
10:18
Tarol a Beryl hurrikán a karibi térségben (Infostart)
Jamaicán és a Kajmán-szigetek felé közelít
júl. 3
10:18
A kitágult hajszálerek fő rizikófaktorai (WebBeteg)
Esztétikailag zavaróak és a komfortérzeten is rontanak a kitágult hajszálerek. Eltüntetésüknek számos lehetősége elérhető dr. Sepa György, sebész, érsebész főorvos szerint.
júl. 3
10:18
Fontos európai politikus vett részt Orbánék mai kormányülésén (ATV)
.
júl. 3
10:18
Egyre több nyugdíjas dolgozik Magyarországon, de miért? (Portfolio)
A sajtóban megszaporodtak azok a híradások, melyek szerint a nyugdíj mellett dolgozók száma tíz év alatt megnégyszereződött. Az elemzők jelentős része szerint a nyugdíjak annyira alacsony összegűek, hogy egyre több nyugdíjas kényszerül a megélhetése érdekében a nyugdíj mellett is dolgozni, és emiatt emelkedik jelentősen a nyugdíjas dolgozók száma.
júl. 3
10:21
Orbán Viktor a kijevi útról: "Ez nem a mi háborúnk" (Mandiner)
A miniszterelnök Kijevben interjút adott Roger Koeppelnek, a Die Weltwoche svájci konzervatív lap riporterének. A videóban beszélt a Zelenszkijjel folytatott tárgyalás részleteiről is.
júl. 3
10:21
Véletlenül ráfröccsent egy kis piros a Red Bullra, új külsővel versenyez a hétvégén a csapat (Racing)
A Milton Keynes-i bázis éjjeli őre be akarja bizonyítani az őt cukkoló haverjának, hogy nála szebb ideiglenes festést tud kreálni a Red Bull autójára, ám véletlenül ráömlik némi piros festék az oldalszekrényre.
júl. 3
10:21
A te fejed hol szokott fájni? Erről árulkodik a fájdalom helye (Bien)
Mindegy, hogy gyakran fáj a fejed, vagy csak mostanában kezdett el gyötörni, semmiképpen nem kellemes végigszenvedni egy ilyen rohamot. Ráadásul ha nagyon fáj, a mindennapi tevékenységek is nehezedre eshetnek, és hosszú távon komoly következményei lehetnek a fejfájásnak. Érdemes ilyenkor nem a gyógyszerekhez nyúlni, hanem megkeresni a probléma okát
júl. 3
10:24
Magyar tőkével erősít az éghajlatmentő osztrák startup (Piac és Profit)
Az osztrák tech vállalkozók által alapított, regionális éghajlatvédelmi projektekkel foglalkozó Tree.ly lezárta 5 millió eurós magvető befektetési körét. A körben az OTP Csoporthoz tartozó PortfoLion mellett a zöld befektetéseket célzó, osztrák kockázati tőkealap, az aws Gründungfonds, a SymbiaVC és a Tiroli Üzleti Angyalok Hálózata vett részt. A m
júl. 3
10:24
Meglepő irányt vett a török infláció (Portfolio)
Törökországban éves és havi szinten egyaránt lassult az infláció júniusban.
júl. 3
10:24
Magas vámok terhelik az orosz és belarusz gabonákat is (Agroinform)
A vámok olyan mértékben megemelkednek, hogy az véget fog vetni ez érintett termékek behozatalának.
júl. 3
10:24
A walesi kormány törvényben tiltaná be a politikusok hazudozásait (444.hu)
A 2026-os választás előtt vezetnék be a jogszabályt.
júl. 3
10:27
Ezért az interjúért kellett meghalnia Diana hercegnének: kiteregette a palota titkait, ezután a halálba kergették (Promotions)
Véletlenek szerencsétlen sorozata vezetett a hercegné halálához, de ez a megrázó interjú volt a fő ludas: benne volt a királyi család is?
júl. 3
10:27
Hogyan befolyásolja a sör a fogyókúrát? (Magyar Hírlap)
Az alkohol, beleértve a sört is, bizonyítottan növeli az étvágyat.
júl. 3
10:27
Fellendítheti a mezőgazdasági ágazatot Magyarország uniós elnöksége (Növekedés)
Az élelmezésbiztonság megőrzése érdekében Magyarország uniós elnöksége során a gazdabarát, a válságálló, a versenyképes, a fenntartható és a tudásalapú európai mezőgazdaság megteremtéséért fog dolgozni - közölte az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint Nagy István agrárminiszter.
júl. 3
10:27
Az izraeli hadsereg lesújtott a merényletre készülő négy palesztin fegyveresre (Mandiner)
Az is kiderült, hogy az IDF általában a rajtaütések előtt hatalmas, páncélozott buldózerekkel "felszántja" az utakat a katonai dzsipek belépése előtt.
júl. 3
10:27
A teszten kiderült, hogy az elektromos vagy a belsőégésű motoros SuperCar a gyorsabb (Racing)
Mindkét napon a korábbi világbajnok volt a leggyorsabb.
júl. 3
10:27
Elnök vagy király: rettentően kiterjesztették az amerikai elnök hatalmát (Telex)
A hétfőn Trump ügyében született ítélet alapjaiban változtatta meg azt, ahogy eddig gondolkodtak az elnöki jogkörökről: az elnököt hivatalos cselekedetei miatt a jövőben nem lehet büntetőjogi felelősségre vonni. A vádat emelő ügyészeknek tételesen kell majd bizonyítaniuk, hogy a kifogásolható cselekedeteit a politikus nem hivatalos minőségében köve
júl. 3
10:27
"Nem az én ötletem" - Szulák Andrea külföldre költözik a lányával, ez az oka a döntésüknek (Sassy)
Váratlan fordulat ez a jól működő család életében.
júl. 3
10:30
Titokban eltemették Tompos Kátyát (Infostart)
A május 31-én elhunyt színésznőt a Farkasréti temető 31-es parcellájában helyezték örök nyugalomra.
júl. 3
10:30
Megkezdődött az ácsi katódgyár építése (HR Portál)
A gyár 900 új munkahelyet teremt majd.
júl. 3
10:30
Erősödéssel nyitottak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Erősen nyitottak a főbb európai tőkepiacok szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,58 százalék, a frankfurti DAX index 0,54 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 0,56 százalék emelkedéssel indított.
júl. 3
10:30
Új szervezet alakul a Molnál (Portfolio)
A Mol csoport a fenntartható energiamegoldások fejlesztése érdekében "Low Carbon and New Energies" szervezetet hozott létre a Kutatás-Termelés üzletágon belül, olvasható a társaság közleményében.
júl. 3
10:30
Végre! Károly király nagyon fontos lépésre szánta el magát, ez mindent megváltoztathat (Glamour)
Károly király döntése az egész királyi család életére hatással lehet. Az uralkodó arra készül, hogy egy nagy lépést teszi fia, Harry herceg felé. Leghőbb vágya ugyanis, hogy végre újra egyesüljön a két család.
júl. 3
10:33
Pénteken már a negyeddöntők következnek (Magyar Hírlap)
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság programjában két szabadnap következik.

Keresés