A PwC Magyarország örömmel jelenti be, hogy adó- és jogi tanácsadási üzletágának új vezetője 2024. július 1-től Farkas Gábor. A pozíciót Deák Lászlótól veszi át, aki a továbbiakban a közvetett adókért felelős területet vezeti és mellette az Esg üzleti egység fejlesztéséért lesz felelős. Farkas Gábor 2008-ban csatlakozott a PwC Magyarország adótan
Audrey Diwan Emmanuelle című filmjét, amelynek főszerepét Noémie Merlant alakítja, a San Sebastian Filmfesztiválon mutatják be. Végre itt az első előzetes.
A hét korábbi részéhez képest tegnap határozott emelkedést láttunk az amerikai piacon, az S&P 500 és a Nasdaq is új csúcsot állított be, részben a Teslának is köszönhetően, hiszen az elektromosautó-gyártó papírjai több mint 10 százalékot emelkedtek, miután a vártnál jobb értékesítési számokat közölt a cég a második negyedévről. Ezek után az ázsiai
Az amerikai védelmi minisztérium közleménye szerint a csomag tartalmaz többek között légvédelmi eszközöket és további nélkülözhetetlen hadi felszerelést, amelyből a légvédelmet szolgáló kapacitások gyorsított ütemben jutnak el Ukrajna hadszínterére.
Az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete a függetlenség napi fogadáson mondott beszédében szállt bele az aznap épp Kijevben tárgyaló magyar kormányfőbe.
Latin-Amerikának és a Karib-térségnek fel kell készülnie a La Nina érkezésére, amely az Atlanti-óceánon rendkívül aktív hurrikánszezont és nagyobb éghajlati változékonyságot eredményez - írja a Reuters.
Az Egészségügyi Világszervezet 1992-ben nyilvánította augusztus elsejét az anyatejes táplálás világnapjává. Alt Lászlóné területi védőnő erről az eseményről ad hasznos információkat.
Felpörgött a nyaralási szezon, ez jól látszik az utasbiztosításokon is - közölte saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban az utasbiztosítások átlagdíja 11 800 forint volt. A legtöbben olaszországi és horvátországi utazásra kötöttek biztosítást, de az idén látszik a foci-Eb hatása is. 2024-ben a tavalyihoz képest előretörtek a repülős utak, itt ped
Magyar rendőri kontingens utazott Horvátországba annak érdekében, hogy a magyar turisták által leglátogatottabb helyszíneken is vigyázzanak a magyar emberek biztonságára - közölte a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.
Az idén 35 éves KPMG Magyarország szakértői a kerek évfordulóhoz kapcsolódóan összefoglalták a jövő digitális irányait és azt, hogyan tudnak mindehhez a vállalatok sikeresen kapcsolódni. Az AI jövőbemutató megoldásai jelentősen átalakítják a szakmákat, a vállalati középvezetők hatékonysága akár 40-50%-kal is javulhat. A KPMG saját AI-fejlesztéseit
Két országos színházi fesztivál zajlott le az elmúlt hetekben, előbb, június elején Kaposváron a POSZT folytatásának szánt Országos Színházi Találkozó, majd az elmúlt héten a Magyar Színházak 36. Kisvárdai Fesztiválja. Mindkét eseményen nagy sikerrel szerepelt több olyan előadás, amely a Gyulai Várszínház 61. évadának programjában is látható lesz.
Adler Marianne (1890–1966) zongoraművész hagyatékából került elő Weiner Leó (1885–1960) zeneszerző és zenepedagógus elveszettnek hitt kompozíciója. A kézirategyüttest Brian Lamb Hollandiában élő brit műgyűjtő, orgonista vásárolta meg a budapesti Darabanth Aukciósház online árverésén 2024 februárjában.
A magyar űrkutatás helyzete és a magyar innovációk kerültek a középpontba a KKM Tudományos és Technológiai (TéT) Konferenciáján, amelyet hétfőn rendeztek meg Budapesten, az Óbudai Egyetemen.
Megismerkedésük sokak szerint olyan volt, akár egy valóra vált tündérmese. A Dancing with the Starsban aratott tomboló sikerük után az Ázsia Expressz című műsorban is együtt szerepeltek, majd közösen fedezték fel Szicíliát. De vajon van bármiféle alapja a párkapcsolatuk válságáról szóló híreszteléseknek?
A Krones Hungary Kft., az egyedi gépsorgyártás tervezésében és kivitelezésében vezető debreceni vállalat az utóbbi öt évben jelentős kapacitásnövekedést ért el, amelyhez óriási humánerőforrás-bővülést kellett megvalósítania a régióban jellemző versenykörnyezetben. A kidolgozott gyakorlat annyira jól sikerült, hogy megnyerte az Év Gyára Projektverse