Többrésztvevős baleset történt az M3-as autópálya bevezető szakaszán, a főváros irányába, Rákospalota térségénél. A 10-es km-nél a belső sávot foglalják el a sérült járművek, így torlódásra kell készülni az adott szakaszon! Megnövekedett menetidőre lehet számítani az M0-s autóút keleti szektorán, az M1-es autópálya irányába, Maglódtól kezdődően. Je
Bár Joe Biden visszalépett az elnökjelöltségtől, Donald Trump továbbra is kőkemény posztokkal sorozza. Szerinte Bident a demokraták "dobták ki a fedélzetről" a rossz tévészereplése miatt.
Pokorni Zoltán szerint idétlen, amikor őt az emberarcú fideszesek közé sorolják. Azt mondja, régebben jobban urizált a fideszes politikai elit, mint most, és nem hiszi, hogy Orbán Viktor benne valaha riválist látott. Harminc év után megunta a politizálást, inkább visszamegy tanítani, de közben azért a kormány közelében is marad. Már kinőtt a kamasz
Az 56 éves színész összekötötte az életét Vivian Benitez, 27 éves amerikai színésznővel, alig néhány hónappal azután, hogy bejelentették az eljegyzésüket. Rufus Sewell reméli, hogy harmadik házassága tartósabb lesz, mint az előző kettő.
A Megoldás Mozgalom elnöksége értékelte a párt 2024-es EP és önkormányzati választási eredményeit és elfogadta dr. Huszár Viktor pártelnök lemondását. A Megoldás Mozgalmat 2022 óta vezető dr. Huszár Viktor döntését a párt mérsékelt EP-választási eredményére hivatkozva hozta meg. Ahogy a korábbi elnök fogalmazott, egy normális demokráciában egy poli
Száztizenegy éves korában meghalt Anna Gawlowska, Lengyelország legidősebb lakosa - közölte a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevízió Wieslaw Janiszewskire, a sziléziai Czerwionka-Leszczyna polgármesterére hivatkozva.
A kalászos gabonák betakarítása után megjelenő tarlók és a rajtuk kifejlődő kalászos árvakelések növényvédelmi veszélyeiről az Agrofórum oldalain már több alkalommal megemlékeztünk. Ugyanakkor sokan gondolhatják azt, hogy az idei, szélsőségesen forró júliusi időjárás csökkentheti, vagy akár meg is szüntetheti ezt a problémát. Mi hát a jelenlegi hel
Hollywood hálásan és megkönnyebbülten reagált arra a hírre, hogy az amerikai elnök, Joe Biden kiszáll az elnökválasztásból, noha a sztárok többsége az elmúlt hetekben többnyire tétlen maradt, s csak néhány híresség szólította fel a félreállásra.
A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer keretén belül megállapítható hozzátartozói nyugellátásokat – özvegyi nyugdíj, árvaellátás, szülői nyugdíj – abból az öregségi nyugdíjból számolják ki, amely az elhunyt jogszerzőt a halála időpontjában megillette, vagy megillette volna.
Korábban talán még sosem látott incidens történt szombat délután Ott Tanakkal a Lett Rallyn, ami után az észt versenyző komolyan bírálta a versenyirányítást. Az FIA vizsgálatot indított, az észt versenyző pedig azóta bocsánatot kért.
A VERO névre keresztelt robot két mélységérzékelő kamera valamint egy úgynevezett konvolúciós neurális hálózat segítségével képes azonosítani az eldobált cigarettacsikkeket, majd a hátára szerelt porszívót bekapcsolva felporszívózni azokat.
Joe Biden amerikai elnök vasárnap jelentette be, hogy visszalép az újabb elnökjelöltségtől. A következő hetek várható eseményeiről az InfoRádió Csizmazia Gábort, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének tudományos munkatársát kérdezte.
Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder közel 7 ezer fő béradatait feldolgozó elemzése szerint. Ez a szint 13,5 százalékkal haladja meg az előző év hasonló időszakában tapasztalt 1853 forintos értéket. A felsőbb bérkategóriákban is intenzív maradt a bérek
Az idei második negyedévben 2104 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 13,5 százalékkal haladja meg az előző évit. A középvezetők bére közel 11 százalékkal nőtt.
A naphire.hu is megírta, hogy váratlan meglepetés történt a Hungaroringen, ugyanis Oscar Piastri nyerte a Magyar Nagydíjat. A címvédő Max Verstappen azonban egyáltalán nem örült a végeredménynek, sőt, minősíthetetlenül viselkedett a csapatával.