Bűnösnek találták kedden mind a 16 vádpontban a vesztegetéssel vádolt Bob Menendez demokrata párti amerikai szenátort az illetékes New York-i büntetőtörvényszéken.
A barbadosi származású énekesnő ezúttal sem hazudtolta meg magát: a meglehetősen egyedi, szókimondó stílusában méltatta az Oscar-díjas színésznőt, aki épp élete legnehezebb pillanatában kapta a váratlan bókot.
A Blikk megtalálta, hol nyugszik Vadász Zsolt, a Budapesti Operettszínház tragikus hirtelenséggel elhunyt művésze. A nyilvánosság teljes kizárásával helyeztek végső nyughelyére.
Van-e értelem előre rohanni a mesterséges intelligencia fejlesztésében, vagy ez szörnyű veszélyeket hordoz magában? Erről is szól majd a vita az MCC Feszten.
A görögdinnye a legjobb nyári frissítő. Különösen, ha egy apró trükköt is bevetünk az elfogyasztása előtt. Nyáron csak egy dolog frissítőbb egy jól lehűtött, lédús görögdinnyénél. A citromos görögdinnye. Legalábbis ezt állítja a thedailymeal.com
Az ukrajnai harcok legfeljebb még egy évig fognak tartani, illetve csak januárig, amennyiben az amerikai elnökválasztáson a republikánusok győznek – jelentette ki kedden Bidzina Ivanisvili.
A cukkini egy igazi jolly joker alapanyag: süthetjük, főzhetjük, tölthetjük és rétegezhetjük, minden jól áll neki. Most 13 rakottast választottunk, aminek garantáltan senki nem tud ellenállni. Jó étvágyat!
A három balti ország, Észtország, Lettország és Litvánia kedden bejelentette, hogy 2025 februárjától leválnak a Szovjetunió idején létesített elektromos hálózatról.
Az S&P Global Market Intelligence első alkalommal tette közzé a legjobb teljesítményt nyújtó európai bankok rangsorát. A toplistát az OTP vezeti, maga mögé utasítva a két legnagyobb lengyel bankot. A francia hitelintézetek sereghajtók lettek.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos az egészséges, tápanyagdús, változatos étrend, melynek alapjait a zöldségek is kiteszik. Viszont mint minden jóból, utóbbiból is megárthat a túl sok, illetve az sem mindegy, hogy a nap folyamán mikor fogyasztjuk - például a salátát!
Bóka János: Ez a parlamenti szokások és a tagállamok közös alkotmányos hagyományainak megsértése és tiszteletlenség a jogállamiság és demokrácia alapelveivel szemben.
A kijelzőspecialista AOC néhány hete mutatta be új, otthoni és irodai felhasználóknak szánt ultra-nagy felbontású (UHD/4K) monitorát: a 27 hüvelykes (68,6 cm) AOC U27B3AF modellt. A monitort bő egy hétig használhattuk: tökéletesen alkalmas akár az egész napi használatra, a táblázatkezeléstől és a webböngészéstől kezdve a képszerkesztésig és médiafe
A napkitörések és az úgynevezett koronakidobódások viszonylag gyakori események a Nap életében, de ezeket a jelenségeket olyan rádiójelek is kísérik, amik eddig teljesen ismeretlenek voltak számunkra. Hamarosan azonban megismerhetjük a Naprendszer központi csillagának egy olyan oldalát is, amiről eddig semmit nem tudtunk.
A Ksh adatai alapján évente több mint hetvenezer új rosszindulatú daganatos megbetegedést jelentenek Magyarországon, és több mint harmincezer fő hal meg évente daganatos megbetegedés következtében. A rendszeresen végzett ön- és szűrővizsgálatok életeket menthetnek, többek között a melanoma esetében is, amely a bőrdaganatok egyik típusa. A fényvéd
Az időjárás- és a meteorológiai előrejelzések sokféleképpen és mind erőteljesebben befolyásolják az energiarendszerek és -piacok működését. Az energiakereskedők ezért is igyekeznek a lehető legpontosabb előrejelzések birtokába jutni. Az időjárás az
Orbán Viktor külföldön engedi ki a gőzt, az is kiderült, hogy melyik országban nyaralt. A szalmakalap nem a régi, ahogyan a póz sem. Mi történt? Horvátországban, Vis szigetén bukkant fel Orbán Viktor, ahogyan ökölbe szorított kézzel pózolt egy étterem-tulajdonossal – írta meg a telex.hu A Villa Kaliopa étterem tulajdonosa, Goran Pečarević számolt b
A data lake azaz adathalmaz szolgáltató Tres cége új mechanizmust vezet be a tőzsdei és letétkezelői tartalékok nyomon követésére. Csatlakozva a Chainlinkhez és más, vállalati igényeket kiszolgáló megoldásokhoz. Az egész a tartalékok igazolásával kapcsolatban megjelenő kereslet miatt lépett előtérbe. A Proof of Reserves (PoR), azaz a tartalékok iga
Az Offa, egy Egyesült Királyság-beli saría elvei szerint működő fintech cég, bemutatta legújabb, digitalis buy-to-let finanszírozási szolgáltatását. A megoldás azon túl, hogy felgyorsítja és leegyszerűsíti a hitelkérelmek benyújtását, új befektetőket vonzhat a brit ingatlanpiacra. Az Offa új buy-to-let (BTL) szolgáltatása elérhető minden a Perzsa-ö
Az ELTE Biológiai Intézet több mint százötven kutyafajta, kilenc macskafajta és egyéb állat koponyáját őrzi. Az értékes gyűjtemény négyszázharmincegy darabját a kutatók nyilvános adatbázisba rendezték, amelyet július 16-án mutattak be a Scientific Data folyóiratban.
Nem lehetnek illúziónk, az előttünk álló 8-10 napban tovább folytatódik a kánikula, míg záporok, zivatarok csak elszórtan alakulhatnak ki, a földek csupán kisebb foltokban ázhatnak meg.
Miért érezzük nagyobb teljesítménynek, ha valaki fiatalon éri el a nagy sikert, mint azokét, akik, mondjuk, életük második felében (vagy még később) módosítanak karriert és találják meg az útjukat? Más képességekkel bír a hosszútávfutó, mint a sprinter? Ennek jártunk utána.
Az ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben pedig 1984 után újra a település ad otthont a Nég