2024. július 17. szerda

júl. 17
7:09
Döntő rövidítés: Babosék búcsúztatták a Bartha, Tóth duót (Magyar Hírlap)
A magyar teniszező Ellen Perezzel az oldalán tudott győzni a budapesti salakpályás női tenisztorna keddi játéknapján.
júl. 17
7:12
Hőség idején muszáj más sorrendben bevásárolni (Infostart)
A legnagyobb kockázatot a magas víz- és fehérjetartalmú ételek jelentik: a tojás, a tej- és tejtermékek, a halak és a nyers tőkehúsok – figyelmeztet a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége. Tanácsokat adnak, hogy miképpen vásároljunk be hőség idején.
júl. 17
7:12
Előkerült egy fotó a nyaraló Orbán Viktorról (ATV)
Egy Facebook-fotó szerint idén is Horvátországban pihen a miniszterelnök.
júl. 17
7:12
Azahriah félbeszakította újvidéki koncertjét: "sikerült balfaszokat felvenni a menedzsmentbe" (SzMo)
A zenész inkább sörözni küldte az embereket, és azt ígérte, 15 perc múlva visszatér. Később kiderült, valami nem volt rendben a gitárjával.
júl. 17
7:12
Ez a páros akár másnapra küld hozzád szobafestőt. Hogyan? (Forbes)
Több mint egymilliárd forintos befektetést kapott a cseh Adam. A szobafestőplatform a magyar lakásfelújítási piacon is lejjebb nyomná az árakat és a várakozási időt, miközben leszámol a kontármunkával. Mutatjuk, hol tart az ötlet.
júl. 17
7:12
A Magyar Nagydíj előtt érkezhet a bejelentés – újabb F1-es ülés kelt el 2025-re (Racing)
Megbízható sajtóértesülés szerint az idei Magyar Nagydíj felvezetése alatt az egyik csapat bejelenti jövő évi felállásának második tagját.
júl. 17
7:14
Mit tud az ország legjobbnak nevezett pizzériája? Megnéztük, és ki nem találnád, kibe botlottunk (Forbes)
Csak egy magyar pizzéria fér fel évek óta az Európa legjobb pizzás éttermeit rangsoroló toplistára. Tudni akartuk, miért.
júl. 17
7:15
Már követségeket is véd a nagyrészt állami megrendelésekből élő Valton (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 17
7:18
Emelik a tétet a bankok: már négyen is kínálnak tízmillió forint feletti személyi hitelt (ProfitLine)
Négyre emelkedett azoknak a pénzintézeteknek a száma, amelyeknél tízmillió forint feletti összegű személyi kölcsön is elérhető. Közben egyre több piaci szereplő kínál kifejezetten lakás-korszerűsítésre, vagy egyéb zöld célra felhasználható konstrukciót is, amely részben az Otthonfelújítási program újraindulásának köszönhető. Mindezek alapján egyre
júl. 17
7:18
Ideje kimondanunk: Magyarország egy új függőséggel küzd (Portfolio)
Több mint 25 év telt el azóta, hogy Holger Schmieding "Európa beteg emberének" nevezte Németországot. A Dunán és a Rajnán is sok víz lefolyt azóta és most mégis ugyanezt a témát boncolgatjuk. De valóban csak a németek a hibásak a magyar ipar gyenge teljesítményéért vagy van más is a hazai folyamatok mögött?
júl. 17
7:18
Erősíti vagy szétzilálja Trump a tőkepiacokat? (vg.hu)
Megnéztük, milyen hatása lehetne a tőkepiacokra az exelnök visszatérésének.
júl. 17
7:18
Caramel a házasságáról: Volt egy pillanat, amikor azt éreztem, döntést kell hozni, hogy mi történjen velünk (BorsOnline)
A népszerű énekes és felesége nemsokára a 10. házassági évfordulójukat ünnepli, de azt kevesen tudják, hogy kapcsolatukban két év szünet volt. Caramel most először beszél erről az időszakról és arról is, hogy Szilvivel meg kellett tanulniuk, hogy kezeljék egymást.
júl. 17
7:18
Szédítő hír érkezett a legforróbb napokban: Vasszigorral sújt le a Nébih (Nyugati Fény)
Bekeményít az állami hatóság.
júl. 17
7:18
Súlyos büntetést kockáztat az, aki mezítláb vagy papucsban ül volán mögé (Autószektor)
A Topspeed hívta fel rá a figyelmet, hogy papucsban való vezetés során előfordulhat, hogy az lecsúszik a lábról és beszorul a pedálok alá/közé, ami nehezítheti a további manipulációt az autóval. Vannak, akik úgy gondolhatják, hogy a mezítláb történő vezetés a legjobb érzékenységet biztosítja a pedálok lenyomásakor. Ez viszont nagy téveszme, sőt, pa
júl. 17
7:18
Orbán Viktor nyaralni ment a békemissziója után: ezen a szigeten bukkant fel (naphire.hu)
A magyar miniszterelnök idén is Horvátországban nyaral, a békemissziója után ugyanis Vis szigetén bukkant fel.
júl. 17
7:18
Musicum Laude Nagyvárad 2024 (kultura.hu)
Július 13-án a junior szekcióval kezdődött a Musicum Laude énekverseny a Partiumi Keresztény Egyetemen. Hétfőtől mesterkurzusokkal és a további kategóriák elődöntőivel folytatódik a program.
júl. 17
7:21
Földrengés volt a Balatonnál éjszaka (Life)
Földmozgás volt a Somogy vármegyei Balatonkiliti határában kedden 23:27-kor.
júl. 17
7:21
Lőttek a magányos merénylő elméletének? Hányan tüzeltek Trumpra? (Magyar Hírlap)
A titkosszolgálat alulteljesített, csak a nagygyűlés előtt egy nappal jutott el a helyszínre.
júl. 17
7:21
Vezércikk: Orbán Viktor békemissziója miatt büntetné hazánkat a háborúpárti EU (Demokrata)
Brüsszel konkrét lépésekre készül. Ezekről is szó volt a keddi Vezércikkben. Videó!
júl. 17
7:24
Megrengett a föld a Balatonnál (Infostart)
A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.
júl. 17
7:24
Sokkoló hírt közöltek: szörnyű balesetben életét vesztette a tévés séf (Metropol)
Nem tudtak rajta már segíteni, azonnal meghalt.
júl. 17
7:24
"Érdekes fejleményről" beszélt Szijjártó - ma Isztambulban a Roszatom vezetőjével találkozik (ATV)
"Ha amerikai, francia, német és orosz vállalatok képesek együttműködni egy nukleáris projekten, akkor ez más projektek esetében is lehetséges lehet a jövőben" - hangsúlyozta Szijjártó Péter New Yorkban a paksi bővités kapcsán.
júl. 17
7:24
Érezték? Földrengés volt a Balatonnál (vg.hu)
Siófokon és Balatonföldváron is érezni lehetett a földrengést.
júl. 17
7:24
Honnan jön és hova tart Kína autóipara? (Márkamonitor)
Chery, Geely, Saic, Byd – tíz évvel ezelőtt senki nem ismerte ezeket a neveket Európában. Ma már egyre többen tudják, hogy autógyártókról van szó, méghozzá kínaiakról. Az évtized végére pedig alighanem ugyanúgy a mindennapi szókincs részévé válnak, mint a Mercedes, a Toyota vagy a Volkswagen.   Ha a gyökereiket keressük, egyáltalán nem kell messzir
júl. 17
7:24
Földrengés volt a Balatonnál (Igényesférfi.hu)
A 2,1 magnitúdójú földmozgást a lakosság is érzékelte Siófokon és Balatonföldváron is.
júl. 17
7:24
A narcisztikus személyiség kinőhető? + 2 könyv a témában (Könyves Magazin)
Kutatás készült arról, hogyan változnak a narcisztikus személyiségjegyek az ember élete során. A cikk végén két könyvet is ajánlunk a narcizmus témájában.
júl. 17
7:24
Van egy problémánk, amit meg kellene oldani: lesz-e, aki dolgozni fog? (Forbes)
A globális munkaerőpiacon az is tud külföldön dolgozni, aki Budapesten ül, miközben egyre több ember érkezik hozzánk a munkaerőhiány miatt, de legtöbbjük célállomása mégsem Budapest. Ki fog így dolgozni? A probléma a növekedési kilátásokat is visszafoghatja. (A szerző a Profession.hu ügyvezetője.) Körülbelül 20 éve dolgozom a régió munkaerőpiacain.
júl. 17
7:24
A háborúpárti buboréknak ki kell pukkadni (Magyar Nemzet)
Szijjártó Péter: Az elsöprő globális többség békét akar!
júl. 17
7:24
Újabb korrupciós botrány rázta meg Brüsszelt (Mandiner)
Egy baloldali EP-képviselő bukott le, eljárást indított ellene a belga rendőrség.
júl. 17
7:24
A Bivaly éve – 100 éves lett a magyar közlekedéstörténelem legismertebb mozdonya, a legendás 424-es (Helló Magyar)
60 évet szolgált a magyar vonalakon a "négyhuszonnégyes"
júl. 17
7:24
Üdítő nyári élmények: 40 év után ismét Szilvásváradra figyel a világ! (Utazási Élmények)
40 év után ismét Szilvásváradra figyel a világAz ország talán legnépszerűbb kirándulóhelye minden évszakban izgalmas kalandokat, a nyugalomra vágyóknak pedig teljes kikapcsolódást kínál. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően megszámlálhatatlan lovasprogram, kerékpáros túrák, lebilincselő gyerekprogramok várják a látogatókat. Szeptemberben ped
júl. 17
7:24
Ilyen a Polestar 6, amikor nagyon sportos akar lenni (Villanyautósok)
Elképzelhető, hogy értékesíteni fogják ezt a változatot is.
júl. 17
7:24
Beperelem, cáfolom, közzéteszem – Magyar Péter ígéretei (Telex)
Feljelenti Orbán Viktort. Cáfolja az ügyészséget. Keresi otthon a további hangfelvételeket. Bevallja a vagyonát. A Tisza Párt alelnöke öt hónapja van a közéletben, azóta nagyon sok ügyben ígért azonnali lépést. Magyar válasza szerint több ügy elindult, van, ami a héten várható. De van, aminél belátták, hogy azt lehetetlen megnyerni a bíróság előtt.
júl. 17
7:24
Szívprobléma és vesebetegség: ha az egyik kialakult, a másik is jelentkezhet (EgészségKalauz)
Veséink és szívünk egészsége szorosan összefügg egymással. Annyira szorosan, hogy anyagcseréjük is egymásra épül, ezért, ha vesénk vagy szívünk állapota romlik, akkor a másik szerv működése is zavart szenvedhet.
júl. 17
7:24
Ilyen frufrut vágass az arcformád szerint – Kerek, szögletes, ovális archoz (Bien)
Egy frufru nem csak a frizurádat, akár az egész arcodat is megváltoztathatja, sokan éppen ezért tartanak tőle.
júl. 17
7:26
Meglepő helyeken alakultak ki új kábítószeres gócpontok Budapesten (Magyar Nemzet)
Mutatjuk, hol kell különösen vigyázni a maguk alá piszkító, agresszív kábítószeresekkel.
júl. 17
7:27
Olcsóbb a kukorica a jó termés miatt (Agrofórum)
Alapvetően emelkedtek az árak a keddi kereskedési napon a terménypiacokon.
júl. 17
7:27
Belső szervének állapotáról kérdezték állásinterjúján a magyar srácot, a bizarr történetet mindenkivel megosztotta (Promotions)
Ilyen kérdést azért ritkán tesznek fel, de vajon mi lehetett rá a válasza?
júl. 17
7:27
A CT-vizsgálat nagy segítség az orvostudományban (Magyar Hírlap)
A CT-felvétel jó minőségű képet ad a csontokról, az erekről és a lágy részekről is.
júl. 17
7:30
Térdgatya, szalmakalap - Látnia kell a fotót a Horvátországban nyaraló Orbán Viktorról! (Blikk)
Orbán Viktor csakúgy, ahogy az előző években is, idén is Horvátországban tölti nyári vakációját Vis szigetén. Az egyik helyi étterem tulajdonosa, Goran Pečarević osztott meg egy közös képet a magyar miniszterelnökkel, amelyen ökölbe szorított kézzel pózolnak.
júl. 17
7:30
Csökkent az euróövezet ipari termelése májusban (ProfitLine)
Elemzők által vártnál kisebb mértékben, de csökkent az euróövezet ipari termelése havi összevetésben májusban, éves szinten pedig ugyancsak visszaesést regisztráltak az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn közzétett adatai szerint.
júl. 17
7:30
Munkahelyek tízmilliói függenek a "harmadik országokba" irányuló uniós exporttól (Üzletem)
Az Európai Unióból az Eu-n kívülre irányuló export generálta a gazdaságban előállított teljes bruttó hozzáadott érték közel 18 százalékát, a foglalkoztatásnak pedig több mint 14 százalékát támogatta – tájékoztatott az Eurostat.
júl. 17
7:30
Svédország is csatlakozott az Európai Ügyészséghez (Hungarianpress)
Az Európai Bizottság kedden jóváhagyta Svédország csatlakozását az Európai Ügyészséghez (EPPO) – jelentette be a testület közleményben. A tájékoztatás szerint Svédország ezzel hivatalosan szerdán csatlakozik az EPPO-hoz, amely várhatóan ősszel, 20 nappal az illetékes ügyész svédországi kinevezése után kezdi meg működését a skandináv országban. Vera
júl. 17
7:30
Földrengés rázta meg Siófokot az éjjel (Babanet)
A Balaton déli partján több teleülésen is érezték a földrengést.
júl. 17
7:33
Kvíz: 10/3 már majdhogynem a csúcs, átverős kérdések következnek (Promotions)
10 kérdés következik, földrajz a fókusz.
júl. 17
7:33
Már készítik a Super Heavy rakétát a Starship közelgő tesztjére (Rakéta)
A leendő marsrakétát hamarosan ötödik alkalommal is tesztelik.
júl. 17
7:35
Okosóra az ujjunkon - ezt tudja a frissen bemutatott Samsung Galaxy Ring (Rakéta)
A Galaxy Ring névre keresztelt okosgyűrű gyakorlatilag egy nagyon lecsupaszított fitneszkarkötő, ám a méretéből fakadóan számtalan előnye van egy csuklón hordható okoseszközhöz képest.
júl. 17
7:36
Máris szembefordult a Néppárttal Magyar Péter, ellenzik Orbán Viktorék kirekesztését is (Privátbankár)
A Tisza Párt képviselői nem szavazzák meg az Ukrajnával kapcsolatos állásfoglalás egyes részeit, Magyar Péter nem ért egyet a Patrióták elszigetelésével sem.
júl. 17
7:36
A mainstream keresztbe tett a Patriótáknak (Infostart)
Hiába rendelkezik a harmadik legnagyobb képviselőcsoporttal a részben Orbán Viktor magyar kormányfő által megalapított Patrióták Európáért (PfE), ennek ellenére a következő 2,5 évben nem lesz alelnöke az Európai Parlamentben, mivel a parlament munkáját az előző ciklusban is irányító mainstream pártok összefogtak és leszavazták mindkét alelnökjelölt
júl. 17
7:36
Az egyetemek, főiskolák nappali képzésére jelentkezettek és felvettek számának alakulása (HR Portál)
Így változott 1990 és 2023 között a felsőoktatási intézményekbe felvett diákok száma.

Keresés