Te milyen gyakran mosod? És őszintén: soha nem volt még, hogy mégis inkább kivetted a szennyesből, hogy csak még arra a néhány órára felvedd, amíg az a fekete ruha van rajtad? A kérdés, hogy milyen gyakran kell melltartót mosni, egyidős az emberiséggel… Na jó, de legalábbis a fehérneműk történetével. Most pedig valaki végre megválaszolta.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Bár az űrügynökség egyelőre kitart amellett, hogy a Starliner is vissza tudja hozni a fennragadt asztronautákat, egyelőre nem zárják ki, hogy felküldjék a bejáratott űrhajót a megmentésükre.
Visegrádra nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy a jelenleg több helyszínen is folyó régészeti feltárás során egy páratlan lelet került elő. Míg július 12-e és 14-e között még inkább felbolydul a Dunakanyar központja, hiszen már 39. alkalommal rendezik meg a Visegrádi Nemzetközi Palotajátékokat. Cseke László szervezővel beszélgettünk.
Egy új elméleti kutatás szerint lehetetlen fekete lyukat létrehozni pusztán a fényrészecskék energiájával. Ha ez tényleg igaz, akkor bizony komoly problémák vannak Einstein általános relativitáselméletével, írja a Live Science.
Javier Tebas, a LaLiga elnöke éles kritikát fogalmazott meg Florentino Pérezzel és a Szuperliga-projekttel kapcsolatban a katalán Sportnak adott interjújában.
Összeházasodott Eddie Murphy és a menyasszonya, Paige Butcher. Az amerikai színész-humorista még 2018-ban tette fel a nagy kérdést a kedvesének, ám az elmúlt 6 évben nem siettek azzal, hogy kimondják a boldogító igent. Most azonban a 63 éves sztár és a 44 éves modell szerelme hivatalosan is házasok.
Fábián Sára Ráhel győzött 37 találattal a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a Fehér úti Nemzeti Lőtéren szombaton zárult nemzetközi sportlövőversenyen.
A sporttáplálkozás ma már elengedhetetlen az olimpiai sikerekhez, de a sportolónak és a dietetikusnak nagyon bizalmas viszonyt kell kialakítania egymással a tökéletes étrend fenntartásához. Az étrend-kiegészítők és a vitaminok szedésénél is vannak túlkapások, ezek leépítése kell az optimális teljesítményhez.
Közzétettek egy rendelettervezetet, ami már pontosan meghatározza, milyen tartalmú energiaitalokat nem szabad 18 éven aluliaknak eladni. A rendeletet 20-ig lehet véleményezni, és ha ebben a formában életbe lép, július végén megtiltanák az energiaitalok eladását 18 éven aluliaknak.
Arina Szabalenkát még a tavasszal rettenetes trauma érte: öngyilkos lett a barátja, az Nhl-ben is megfordult válogatott jégkorongozó, Konsztantyin Kolcov. Szerencsére a gyász nem tartott sokáig…
Sok olyan konyhai művelet van, amelyek helyességéről megoszlanak a vélemények. Ki így, ki úgy végzi el őket, és persze mindenki a maga módszere mellett teszi le a voksát. Így van ez az edények, konyhai eszközök tárolásával is, azonban ennek csak az egyik módja helyes. Eláruljuk, melyik!
A probléma az ürülékkel és az esővízzel van. A mai siker ellenére sem biztos, hogy a távúszók és a triatlonosok tényleg itt tudnak majd versenyezni. A játékok előtt még Macron és a főpolgármester is úszni fognak egyet.
Sokan bíztak abban, hogy Meghan Markle és Katalin hercegné jó barátnőkké válnak az évek folyamán, ez azonban nem így történt. Azt azonban kevesen gondolták volna, főleg kapcsolatuk korai időszakában, hogy egyáltalán nem kedvelik egymást. Pedig a testbeszéd szakértő a két hercegné korai fotóit elemezve rámutatott olyan jelekre, melyek valóban boríté
Furcsa pletyka terjeng a berettyóújfalui börtönkórház folyosóján: az elítéltek szerint Galambos Lajosnak köze lehetett Zámbó Jimmy halálához. A zenész exkluzív interjút adott a Borsnak, melyben sosem hallott részleteket árult el a rácsok mögött töltött időszakról.
A filozófus szeretné, hogy ne Magyarország jelentse a történelem végét, és szerinte katasztrófa lenne, ha az Egyesült Államokban újraválasztanák Donald Trumpot.
Tóth Amarissa három szettben legyőzte a negyedik kiemelt szlovén Veronika Erjavecet a budapesti salakpályás női tenisztorna selejtezőjének szombati első fordulójában, így vasárnap a főtáblára jutásért játszhat.
Hogy néz ki? A Volvo EX30 hossza 4,2 méter, szélessége 1,8 méter, magassága 1,6 méter, tengelyek közötti távolsága 2,65 méter, szabad hasmagassága 0,165 méter, fordulókörének átmérője 10,7 méter, légellenállási együtthatója 0,28. Csomagtartója nem túl nagy, alaphelyzetben 318 literes (lehajtott hátsó ülésekkel 904 literes), az üresen 19 mázsás kocs
Kínából mindig elő lehet rántani néhány aggasztó hírt a gazdaságra vonatkozóan, most például a kínai bankszektor stabilitását illetően. A The Economist hozott le egy elemzést nemrég, amely szerint a bankok példátlan ütemben tűnnek el Kínában. Főleg az ország ingatlanpiacának jelentős visszaesése, a rossz kockázatkezelés és egyéb, múltból fakadó pro
Dráma játszódott le a Székesfehérvár Rally második oroszlányi szakaszán, miután Csomós Mixiék kereket kényszerültek cserélni, míg Turán Frigyesék egy kőtömböt találtak el, ami véget is vetett versenyüknek. Az élre Velenczei Ádám lépett. A Székesfehérvár Rally nyitó szakaszát ugyan Csomós Mixi és Nagy Attila nyerte, azonban az oroszlányi pálya máso
Idén tavasszal az Egyesült Királyságban újabb szabályozásokat vezettek be az importtermékekre, ám ezekkel kapcsolatban számos kereskedő és importőr is éles kritikát fogalmazott meg.
Fábián Sára Ráhel győzött 37 találattal a nők 25 méter pisztoly versenyszámában a Fehér úti Nemzeti Lőtéren szombaton zárult nemzetközi sportlövőversenyen.