Budapest újraválasztott főpolgármestere kiengedte a gőzt kicsit egy olyan előadóval, akitől a szarkasztikus politikai megnyilvánulások sosem voltak idegenek.
Ungár Anikó volt a Palikék Világa by Manna Ilyen az élet című műsorának vendége, ahol fia, Baronits Gábor kapcsolatáról, közelgő házasságról is szó esett. Az előadóművész bevallotta, hogy ő és jövendőbeli menye, Oczella Eszter is nagyon karakán nő. Ungár arról is beszélt, a megítélése szerint a választásaink minősítenek minket.
A Nyugat-Európából hazaérkező vendégmunkások miatt az országba befelé nem, kizárólag kifelé lehet használni az egyik legforgalmasabb közúti átkelőhelyet. A Szerbiába tartóknak a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhelyen, illetve az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen egyaránt két órát kell várakozniuk. A hatóságok arra kérnek mindenkit, hogy i
A Szaúd-Arábia-i reptérre érkező gép már a leszállópálya felett volt, szinte földet ért, mikor a forgószél pont előtte kezdett kavarogni, még a gépet is megbillentette.
A párizsi olimpiára készülő magyar férfi vízilabda-válogatott 16-12-re legyőzte a japán csapatot a Margitszigeten rendezett Domino Trans nemzetközi férfi felkészülési torna szombati harmadik, utolsó fordulójában.
Ursula von der Leyen esélyei az Európai Bizottság elnöki tisztségének második ciklusára attól függnek, hogy képes lesz-e megszerezni az újonnan megválasztott Európai Parlament támogatását. Bár az uniós kormányfőket a háta mögött tudhatja, a képviselők abszolút többségét is meg kell nyernie. Ehhez el kell igazodnia az EP összetett hatalmi dinamikájá
A színész és a pop királynőjének barátsága hosszú évekre nyúlik vissza - igaz, volt olyan, hogy össze is vesztek. Bennfentesek szerint azonban mostanában mintha kicsit több lenne ennél Madonna és Kevin Costner között.
Az Alec Baldwin ellen indított gondatlanságból elkövetett emberölési eljárást azonnali hatállyal ejtették, mert az ügyészség nem szolgáltatott döntő fontosságú bizonyítékokat a védelemnek.
Nincs még egy olyan kalapácsvető, mint a 21 évesen befutott Ethan Katzberg, aki három év leforgása alatt több mint 14 és fél métert javított az egyéni csúcsán. Eddig kétszer versenyzett és mindkétszer nyert is Magyarországon. Előbb a Nemzeti Atlétikai Központban tavaly megrendezett világbajnokságon, másodszor pedig néhány napja Székesfehérváron, a
Biodiverzitás nélkül nincs fenntarthatóság, de nincs számunkra haza sem - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára szerdán a Pest vármegyei Tápiószelén a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ (NBGK) új épületének átadásán.
Eltűntek a tragikus sorsú Hableány turistahajó roncsai: az öt évvel ezelőtti katasztrófa óta Újpesten tárolták, ahol már a roncsvadászok is felfedezték maguknak. A tárolási költségek havi 300-400 ezer forintot tettek ki, amit a hajót birtokló cég végül nem tudott tovább vállalni. Ezért a Hableányt feldarabolták és beolvasztották, így már csak a hűl