A PrimeXBT globális kereskedési platformot 2018-ban alapították, és azóta jelentős népszerűségre tett szert az aktív kriptovaluta-kereskedők körében. A tőzsde első sorban egy tőkeáttételes kereskedési platform, ahol a felhasználók nemcsak kriptovalutákkal, hanem árucikkekkel, tőzsdeindexekkel és Forex-termékekkel is kereskedhetnek. A platform közel
Jövőre lesz negyvenéves a Toyota Land Cruiser 70-es szériája. A modell pályafutása javát jelentős módosítások nélkül élte meg, ám az utóbbi években külső – leginkább jogalkotói – nyomásra komoly változásokon esett át. Megújult a külseje, modern vezetőtámogató biztonsági funkciók jelentek meg a fedélzeten, és kapott egy új, 2,8 literes dízelmotort –
Turajf települését egy oázisban alapították, hatalmi központtá vált, majd elhagyatott romváros lett. Most világörökségi helyszín, amit a külföldiek is megismerhetnek.
Mutat rá az Ey legfrissebb, 21 országban köztük Franciaországban, Németországban, Olaszországban 1200 vezérigazgató és 300 intézményi befektető részvételével készült nemzetközi felmérése. A várható bővülést kihasználva egyre többen gondolkodnak felvásárlásokban. Bevétel- és profitnövekedésre számít az Ey kutatásában résztvevő Ceo-k többsége (60%
Az angol válogatott ismét drámai hajrával biztosította helyét az Európa-bajnokság döntőjében, miután az elődöntőben hátrányból fordítva, a csereként beállt Ollie Watkins 90. perc legvégén szerzett góljával győzték le Hollandiát.
Amennyire hasznos, annyira káros is lehet a légkondicionáló használata. Most adunk pár tippet, mire érdemes figyelni, ha bekapcsoljuk a hűsítő berendezést.
A szakítások vezető okai a megcsalás és a hazugság, de nemrég egy kutatás rávilágított, hogy a férfiak bizonyos százaléka milyen furcsa és elképesztő okok miatt is elhagyná barátnőjét .Az alábbi lista sokak számára meglepő lehet, így ha magadra ismersz valamelyik pontban, sajnos fennáll a lehetősége, hogy könnyen szakításhoz vezethet.
Magyar Péter megmutatta az Európai Néppárt igazi arcát: megmutatta, hogy az EPP egy hazugságokra épített gittegylet, amelyet már csak a hatalom mézesmadzaga tart össze – és mindezt a Néppárt maga ismerte el a Politiconak.
Ma reggel Ázsiában vegyes hangulatban telt a kereskedés, ezt követően pedig a nap első fele mérsékelt elmozdulásokat hozhat az európai piacon, miután a befektetők kivárnak a hét legfontosabb adata, a délután érkező amerikai inflációs közlés előtt, emellett pedig a friss munkanélküliségisegély-kérelmi számokat és a júniusi költségvetésről szóló, va
Ma délután közlik az amerikai inflációs adatot júniusból, ami teljesen megváltoztathatja a piaci képet. A várakozások szerint folytatódik a dezinfláció az Egyesült Államokban, ám ha ettől eltérő adatot látunk, az komoly mozgást hozhat a forint piacán is. A forint tegnap benézett 392 alá, ma reggel kicsivel 394 alatt kezd az euróval szemben.
Komoly pernek néz elébe a Bitwise Asset Management eszközkezelője. A céget a Mukamal családot képviselő Vandelay Industries perelte be. A kereset jelentős pénzügyi visszaéléssel vádolja a Bitwise-t és annak felső ezetőit, és 2 millió dollár kártérítést követel. A történet előzménye, hogy a Mukamal család 2018 elején mintegy 1,3 millió dollárt fekte
Magyarország is aláírta a washingtoni NATO-csúcson készített közös nyilatkozatot, amely szerint Ukrajna már a tagfelvétel előtt is összehangoltabb támogatásra számíthat az Oroszország ellen vívott háborúhoz.
Napok alatt eloszlatta a kukorica-rekordtermésről szőtt álmokat a szokatlanul durva hőhullám, amely az országot sújtja. Bár a kukorica legsérülékenyebb időszaka, a virágzás már véget ért mire a kánikula megérkezett, a hőstressz így is sokat árt a növényeknek és lényegesen szerényebb terméskilátásokat vetít előre - írta meg az Agrárszektor. Hogy pon
A globális divatipart egyre többször vizsgálják környezeti hatásai, különösen az erdőirtásban játszott szerepe miatt. Évente több mint 300 millió fát vágnak ki a cellulózszövetek, például a viszkóz előállítása érdekében. A Canopy nonprofit környezetvédelmi szervezet CanopyStyle nevű kezdeményezésének célja az ellátási láncok átalakítására
A KPMG modelljei szerint a villamosenergia szabadpiaci nagykereskedelmi ára tovább csökkenhet 2030-ig, majd ezután a csökkenés üteme lelassul és 2041 után az árak elkezdenek enyhén felfelé ívelni.
Az egész országot sújtó kánikula miatt a hatóságok 2024. július 11-től Magyarország teljes területére tűzgyújtási tilalmat rendeltek el - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
Már szeptember körül megnyílhat az első magyar Mere, az orosz diszkontlánc boltja. A Mindemegette úgy tudja, hogy a helyszín nem ott lesz, ahol eddig sejteni lehetett.
A C-vitamin szerepe általában a téli, megfázós időszakban kerül előtérbe, ugyanakkor szedését nyáron sem érdemes abbahagyni, hiszen védelmet nyújthat a káros UV-sugárzás ellen. Arról nem is beszélve, hogy támogatja a kollagén termelődését, amellyel hozzájárul a bőr fiatalságának, feszességének megőrzéséhez.
Mai vendégem Varga Zsombor, a Toyota és Lexus márkák kommunikációs vezetője. A Toyota húsz éve még autógyártó volt, ma mobilitási szolgáltató. Először áttekintjük, mi mindennel foglalkozik. Tudod, mi az a "jövő városa"? Beszélünk arról is, milyen pozíciót foglal el a Toyota Magyarországon. Hogy alakult az autókereskedelem a Covid után? Kiemelt té
Budapesten a legmagasabb az építési telkek átlagos négyzetméterára, ám a vevők annak ellenére is visszatértek a piacra, hogy egy év alatt nőttek az árak. Vidéken egyelőre a fővárosinál jóval olcsóbbak a telkek, ismertette az Otthon Centrum elemzési vezetője az országos felmérés eredményét.
Csütörtökön sok napsütés várható fátyol-, és gomolyfelhőkkel. Az északi tájak mellett a déli óráktól máshol is erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és elszórtan záporok, zivatarok kialakulása várható, legkisebb eséllyel délnyugaton. A szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok környezetében azonban erős, viharos lökések is lehetnek. A legmagasa