Tarol a Netflixen Beverly Hills-i zsaru: Axel Foley, amely a maga 41 milliós megtekintésével a platform legnézettebb tartalma lett a július 1-7. közötti héten.
Shyamalan leánytól nem vártam túl jó filmet, így már azt erénynek tartom, hogy nem aludtam be teljesen ezen a mozin. A film egy teljesen közepes, sematikus horror, mely érdekesen indul, de elég hamar átmegy totál ostobaságba és lezárása olyan fájdalmasan gagyi, hogy azon gondolkozom érdemel-e három csillagot ez egyáltalán.Dakota Fanning sajnos nem
Hát ez remek az elejétől a végéig. Alonso Mayo, aki írta és rendezte a filmet, nagyon elkapta a pillanatot, ez volt az első nagyfilmje, korábban csak rövidfilmeket és sorozatokat csinált ugyanis. Jár a nagy pacsi, szuper munka!Főszereplőnk (Luke) autista, rokonok vigyáznak rá, náluk lakik, az anyja ugyanis lemondott róla annak idején. Éli a napi ru
Mindig is kedveltem az idegen inváziós filmeket, de az 1994-ben Stuart Orme rendezésében készült The Puppet Masters (amit idehaza érdekes módon A parazita címen mutattak be 1995-ben a hazai mozikban) című produkcióhoz, mindeddig nem volt szerencsém. Persze hallani hallottam róla már egy-két dolgot, leginkább azon történeteket, hogy milyen kalandos
Ma esti listánk az idei filmekből válogat: a mafab közösség szerint ezek voltak az év legjobbjai! Köztük az Agymanók 2-vel és olyan blockbusterekkel, mint a Dűne: Második rész vagy a Furiosa: Történet a Mad Maxből.
A második részben elérkezik a félelmetes időszak, a serdülőkor. A már jól ismert megoldó csapat a vezérlőben mindent megtesz, hogy normális mederben tartsa Riley életét. A serdülőkor hatalomátvétele igencsak erőteljes és látványos. Pont mint a valóságban.A 3D látvány felüdülés volt, mert mostanában senki sem akar már 3D filmet forgatni. Nem adott t
Egy kortárs sikerregényből készült ez a filmadaptáció, és hát nem is volt rossz. De olyan mega nagy durranás se lett. Erős indítást követően lassan meg kellett barátkozni azzal, hogy a történetben rejlő óriási potenciál kiaknázatlanul marad.Harold és felesége rém unalmasnak látszó nyugdíjas pár Anglia valamelyik tengerparti városában, Harold kap eg
A korábban bejelentett dátummal ellentétben nem kerül a mozikba a tengerentúlon augusztus 16-án (és ezek szerint itthon sem) Kevin Costner filmje, a Horizont: egy amerikai eposz - 2. rész.
Voltunk koncerteken, próbáltunk csajozós szövegeket tanulni, megnéztük a szetteket, sokkolódtunk az árakon. Most összegyűjtöttük az eddigi soundos videóinkat, hogy méltóképen búcsúzzunk el a Balaton parti fesztiváltól.
Jonathan Glazer dokumentarista hangvételű filmet rendezett a náci birodalom gyilkos technokratájának, Rudolf Hössnek a családi hétköznapjairól. Nem vagyok egy ValóVilág-néző, de az RTL Klub ValóVilág nyolcvanhatodik évadának webes közvetítését képzelem hasonlónak. Halljuk a szereplőket beszélni, élik a hétköznapi életüket, és közben a háttérben a f
Ismét rátaláltam egy talán kevésbé ismert szovjet animációs filmre, amelyben a sci-fi keveredik a háborúellenes tematikával. Egy meg nem nevezett ország néhány katonatisztje (oroszul beszélnek, de ez nyilván azért van így, mert oroszok készítették) egy kis szigeten hadi bemutatóra készül. Ott azzal szembesülnek, hogy egy tudós összeeszkábált egy ol