2024. június 4. kedd

jún. 4
20:12
Valami készül – hatalmas katonai bővítésbe kezd Litvánia (Mandiner)
Az is kiderült, hogy 2027-ig 5000 német katona fog érkezni az országba.
jún. 4
20:18
Az ukrán miniszterelnök elismerte: nagyon súlyos a helyzet (ATV)
Kijev szerint az orosz rakéta- és dróntámadások több mint kilenc gigawattnyi áramtermelő kapacitást semmisítettek meg Ukrajnában.
jún. 4
20:18
Bevetné az azonnali arcfelismerést a svéd rendőrség (Mandiner)
Bizonyos bűncselekmények elkövetőit szeretnék a technológiával kiszűrni.
jún. 4
20:18
Aukció hősök kátyúban (Autószektor)
Tavaly még hihetetlen áron keltek el az oldtimerek, melyeknek piaca olyannyira visszaesett, hogy szépen karbantartott, működőképes, érvényes okmányokkal rendelkező, ritka és igen csak kedvező áron kínált modellek sem érték el a minimális licitet a tavaszi aukciókon, így gazdáik inkább megtartották azokat. Meglepetések sora érte az eladókat és rend
jún. 4
20:20
Ukrán zászló elleni atrocitás Krakkóban, a hírhedt pártelnök a tettes (Mandiner)
Botrányt okozott a lengyel Konföderáció párt képviselője, Grzegorz Braun, amikor eltávolította az ukrán zászlót a krakkói Kościuszko-halomról.
jún. 4
20:24
Leállították a hajóforgalmat a Dunán (Blikk)
Kedden a teljes ausztriai szakaszon leállították a dunai hajóforgalmat, s hamarosan a fővárost is érintik majd az intézkedések.
jún. 4
20:24
Esik az olaj ára: ennek ellenére marad a korlátozás (Pénzcentrum)
Folytatódik az olaj áresése a nemzetközi piacokon, a Brent olajfajta hordónkénti ára több mint másfél százalék mínuszban állt kedden kora délután a hétfői 3 százalékot meghaladó csökkenés után. Röviddel 14 óra előtt az északi-tenger Brent olajfajta hordónkénti ára február eleje óta legalacsonyabb szinten, 77,14 dolláron állt, ami 1,22 dollár (1,56
jún. 4
20:24
Durva lépésre szánta rá magát Csehország, ez Putyinnak is fájni fog (ATV)
Legkésőbb a jövő év közepére teljesen megszűnik Csehország függősége az orosz kőolajtól - jelentette ki Petr Fiala cseh miniszterelnök kedden a közép-csehországi Nelahozevesben, miután találkozott az ország vezetékhálózatát üzemeltető Mero állami cég vezetőségével.
jún. 4
20:24
Számos nép gazdái tüntettek Brüsszelben az EU politikája ellen (Demokrata)
Számos európai országból több ezer gazda gyűlt össze Brüsszelben, hogy az Európai Unió környezetvédelmi politikája ellen tüntessen.
jún. 4
20:24
A végén jött a nagy pofon! Hogy áll 11 nappal az első Európa-bajnoki meccse előtt a magyar labdarúgó-válogatott? (Mandiner)
Felkészülési mérkőzésen: Írország - Magyarország 2-1. Oda a világraszóló veretlenségi sorozatunk, 14-nél állt meg a számláló.
jún. 4
20:24
Tényleg tartanunk kell egy új járványtól a tigrisszúnyogok miatt? (Magyar Mezőgazdaság)
Bár a hazánkban megjelent ázsiai tigrisszúnyogot cikkek tucatjai állítják be "halálos veszélyt" jelentő kórokozók hordozójának, a kutatók a vizsgált példányok egyikében sem találták meg egyelőre a nyugat-nílusi lázat terjesztő kórokozót.
jún. 4
20:24
Családi kedvezmény: Nav-segítség az érvényesítéshez (Üzletem)
A családi kedvezmény érvényesítése a családi pótlékra saját jogon jogosult, rokkantsági járadékban részesülő, továbbá tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos személyek esetében.
jún. 4
20:30
2024 legnagyobb trendje a cowboy stílus: divattippek, hogy ne legyen jelmez-szerű a megjelenésed (Femcafe)
Újra hódít a vadnyugati életérzés!
jún. 4
20:30
Harmadszor is Modi nyerte az indiai választást, de a vártnál kisebb arányban (Telex)
A 73 éves Modinak csak koalíciós partnerekkel együtt van abszolút többsége.
jún. 4
20:42
Esik az olaj ára (ProfitLine)
Folytatódik az olaj áresése a nemzetközi piacokon, a Brent olajfajta hordónkénti ára több mint másfél százalék mínuszban állt kedden kora délután a hétfői 3 százalékot meghaladó csökkenés után.
jún. 4
20:42
Szóba sem állnak a bankok az ilyen ügyfelekkel: jobb előre ellenőrizni, mint az igénylésnél pofára esni (Pénzcentrum)
A KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) adatbázisnak rendkívül fontos szerepe van akkor, amikor hitelt veszel fel, vagy éppen hitelkártyát, hitelkeretet igényelsz - írja a Bankmonitor. Amennyiben negatív státusszal szerepelsz az adatbázisban például egy korábbi, nem szerződés szerint fizetett hitel miatt akkor ez azt jelenti, hogy meghatározott
jún. 4
20:48
Írország-Magyarország 2-1 (Telex)
A magyar válogatott az Eb-re hangolva játszott Írországgal, de nem találta a skótokéhoz hasonló játékstílus ellenszerét. A csapat egy félóra után kapott gólra hamar egy Lang-találattal válaszolt, a második félidő végén egy könnyelműen eladott labda pecsételte meg a válogatott és a 14 meccses veretlenségi sorozat sorsát.
jún. 4
20:54
Szijjártó Péter: Magyarország miatt nem lobbang még lángra Európa (ATV)
Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra, ezért az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Balatonkenesén.
jún. 4
20:54
Felpörgött a magyar használtautó-piac (MMonline)
Az ellátási lánc globális válsága, valamint az Európában tapasztalható pénzügyi bizonytalanság sok vásárló figyelmét irányította a használt gépjárművek felé. A tendencia Magyarországon is megfigyelhető – a piacesprofit.hu szerint 2024 első negyedévében 13 százalékkal nőtt a használt gépjárművek eladása az 2023-as év azonos időszakához képest.Míg a
jún. 4
20:54
Gyurcsány Ferenc: Jobban járt volna Magyar Péter, ha a valódi riválisaival áll ki vitázni (Telex)
A DK elnöke szerint körülbelül 15-20 millió forintot költöttek a kampányban például a Magyar Péter-ellenes hirdetésekre.
jún. 4
21:00
Az ECR finn tagpártjának elnöke szerint a Fidesz Ukrajnával kapcsolatos álláspontja "egyenesen hányingert keltő" (444.hu)
Riika Purra nem támogatja a Fidesz felvételét az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládjába.
jún. 4
21:00
Ikonikus mintákkal tiszteleg Skócia előtt új kollekciójában a Dior (in.hu)
A francia divatház egy perthshire-i kastélyban tartott kifutó show-ján mutatta be skótkockás mintákkal és bogáncsos motívumokkal díszített, 2025-ös kollekcióját.Hírességek, köztük Jennifer Lawrence és Anya Taylor-Joy hollywoodi színészek gyűltek össze a Skócia középső részén található Drummond Castle festői kertjében a Dior hétfőn tartott divatbemu
jún. 4
21:06
"Magyarország az utolsó akadály, amely miatt Európa még nem lobbant lángra" (Demokrata)
Az észak-atlanti világ most minden idegszálával arra koncentrál, hogy ezt az utolsó bástyát is ledöntse az alapjairól, figyelmeztetett Szijjártó Péter.
jún. 4
21:12
Idén nagyot nőhet az AI-chipek globális értékesítése (ProfitLine)
A Gartner amerikai technológiai piackutató cég előrejelzése szerint az AI-chipek globális értékesítése idén 33 százalékkal nő, eléri a 71,252 milliárd dollárt, jövőre ez az összeg már megközelíti a 92 milliárd dollárt.
jún. 4
21:12
Orbán Viktor levélben írta meg, ki lesz elzavarva vasárnap (444.hu)
Kampánybeszéd-sűrítménnyel veszik célba a postaládákat.
jún. 4
21:18
Magyar Péter kötéllel a nyakában látta volna Medgyessy Pétert a 2000-es évek elején (SzMo)
Egy műsorban a fiatal jogászhallgató viccelődött az akkori miniszterelnök ügynökmúltjával és tetteinek esetleges megbánásával.
jún. 4
21:24
Többen megsérültek turbulenciákban, mégsem szigorítanak a légitársaságok (Portfolio)
A légitársaságok az elmúlt hetekben történt két, nagy visszhangot kiváltó incidens után egyre nagyobb érdeklődést mutatnak a turbulencia-előrejelző technológiák iránt, de egyelőre nem szigorítanak a biztonsági öv szabályaikon – közölte a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA).
jún. 4
21:24
Gisele Bündchen méregként tekint ezekre az ételekre: sosem tart belőlük otthon (Femcafe)
Gisele Bündchen nagyon szereti az ínycsiklandó és tápláló fogásokat, azonban nem minden áron hódol be a finomságoknak, sőt: bizonyos alapanyagokat, élelmiszereket teljes mértékben kivont az életéből.
jún. 4
21:24
Hogyan szerezzünk egyszerre hat csillagot? (Magyar Mezőgazdaság)
A legegyszerűbb módja, ha részt veszünk az Egri Csillag népszerűsítésére indított gasztronómiai rendezvény sorozat egyikén. A következő 6 csillagos állomásnak Eger egyik legújabb étterme ad otthont, a PONT.Gasztroműhely.
jún. 4
21:24
Jegybanki elemzés a Gdp alakulásáról (Üzletem)
Az elemzés az Mnb Közgazdasági előrejelzés és elemzés igazgatóságán készült, és Baksay Gergely, a Közgazdasági és költségvetési elemzésekért és statisztikáért felelős ügyvezető igazgató hagyta jóvá.
jún. 4
21:30
Orbán a mozgósító levélben: Még elkerülhető a legrosszabb (Telex)
Meglepetésre kimaradt Soros György, de a háborúpárti Brüsszel és Gyurcsány nem.
jún. 4
21:36
A dunai árhullám már üdülőterületeket veszélyeztet (Portfolio)
Lakóházak nincsenek veszélyben, ártérre épített üdülőterületek viszont igen, és a legnagyobb gond, hogy tartós lesz az árhullám - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 aktuális csatornán kedd este.
jún. 4
21:36
10 dolog, amit csak azok értenek, akik sokszor hordanak feketét (InStyle)
Te is imádod a feketét? Akkor könnyen lehet, hogy listánkból magadra ismersz majd!
jún. 4
21:42
Környezetbarát buszok kerülnek forgalomba (ProfitLine)
A Széchenyi Egyetemi csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. két pályázatán 6 modern, környezetbarát autóbusz beszerzésére nyertek lehetőséget 3 városban a Zöld Busz Programban - közölte a Humda kedden az MTI-vel.
jún. 4
21:48
Nagyon fontos tudni, hogy melyik gyümölcsfát kell metszeni nyáron, és melyiket tilos! (Agroinform)
A gyümölcsfák nyári metszése jobbá teszi a jövő évi termést. De nem mindegy, melyik fán alkalmazod!
jún. 4
21:48
Csak a belügyminiszter közbenjárására indult újra a gyermeksebészet Szegeden, 200 műtét maradt el (SzMo)
A felújítás miatt alakult ki a fenntarthatatlan helyzet, amire sok szülő is panaszkodott.
jún. 4
21:54
Varga Mihály: Trianon emléke azt kívánja tőlünk, hogy kiálljunk a békéért (Demokrata)
A történelmi tapasztalat a lehetséges kiút megtalálásához is segítséget nyújthat számunkra, mondta Varga Mihály.
jún. 4
22:00
Csehország 2025-ben teljesen függetlenné válik az orosz olajtól (Telex)
A cseh kormányfő azt ígéri, 60 év után nem lesz többé szükségük a Barátság vezetékre.
jún. 4
22:12
Átadták a felújított geszti Tisza-kastélyt (ProfitLine)
A Nemzeti összetartozás napján, kedden adták át a felújított Tisza-kastélyt a Békés vármegyei Geszten.
jún. 4
22:18
Öt napra leáll a Tesla német gyára (Portfolio)
A Tesla júniusban öt napra leállítja a termelést németországi gyárában, Grünheide-ben - írja a Reuters.
jún. 4
22:18
Kövér László: Európa döntő része nem akar semmilyen háborút (Demokrata)
Videó! A háború árnyékában még inkább szükséges, hogy a nemzet megpróbáljon együtt cselekedni, mondta a házelnök a Hír TV-n.
jún. 4
22:24
Jennifer Aniston combig kivágott ruhában tündökölt: ő volt a legszebb (Femcafe)
Jennifer Aniston a napokban Apple TV+ sorozatának, a The Morning Show-nak legújabb évadát népszerűsítette, a vörös szőnyegre pedig egy elképesztően szép és elegáns ruhában érkezett.
jún. 4
22:36
Lady Gaga tényleg az első gyerekét várja? Egyszer sajnos az abortusz mellett döntött az énekesnő (Femcafe)
Rengeteg jó pletykára éreztek rá mostanság a rajongók, és lehet Lady Gagával kapcsolatban is igazuk lesz. Előfordulhat, hogy az énekesnő az első gyermekét várja.
jún. 4
22:36
Lázár János szerint méltatlan az újságírókhoz, hogy Rogán Antal után koslatnak Londonban (SzMo)
A miniszter a rezsicsökkentés felemlegetésével védte, hogy Rogán Antal 3,5 millióba kerülő hotelszobába szállt meg.
jún. 4
22:36
Rakott karfiol új formában (egy.hu)
Borbás Marcsi receptje
jún. 4
22:42
GameStop részvény: Ma már nem olyan egyszerű manipulálni a piacot (ProfitLine)
Úgy tűnik, hogy ma már nem olyan egyszerű manipulálni a piacot. A GameStop részvényei tegnap 21 százalékkal emelkedtek az után, hogy a magát érték alapú befektetőnek tituláló Keith Gill influenszer közzétette, hogy jól bevásárolt a GameStop részvényekből (opciók), és hatalmas 85,5 millió dollár nyerőben áll a pozíciója.
jún. 4
22:48
Hogyan hathat a kriptovagyonra a Bitcoin legutóbbi felezése (BitcoinBázis)
A legelső és legnagyobb kriptovaluta a közelmúltban felfelé ívelő pályán mozgott. Az előrejelzéseknek megfelelően a Bitcoin átlépte a 69 000
jún. 4
22:50
Az órákig tartó leállás után végre újra működik a ChatGPT (BitcoinBázis)
Az OpenAI-nak nagy nehezen sikerült kijavítani azt a hibát, ami a ChatGPT globális szintű leállását okozta, bár továbbra is tesztelik,
jún. 4
22:52
A végtelenbe és tovább: hamarosan megépülhet a japánok űrliftje (BitcoinBázis)
Képzeljünk el egy majdnem 100 000 kilométer hosszú kábelt, ami a Föld felszínéről az űrállomásig ér. Időről időre szárnyra kap
jún. 4
22:54
Gőzerővel áramlik ki a BTC és az ETH a Krakenről (BitcoinBázis)
A legfrissebb adatok szerint a Kraken 2017 óta a legnagyobb (BTC) és (ETH) kiáramlást tapasztalta. Ez jelentős elmozdulást jelez a

Keresés