2024. június 3. hétfő

jún. 3
16:06
Vitézy Dávid kijelentette: megválasztása esetén az első dolga lesz a BKK-rendészet létrehozása (ATV)
Vitézy Dávid elmondta, javaslata szerint a BKK-rendészetet a fővárosi önkormányzati rendészeten belül jönne létre, és az egység legalább kétszáz fős lenne. Ez biztosítaná, hogy a nap 24 órájában a BKK összes "kékvillogós autójában" legyen rendészeti jogkörökkel bíró hatósági személy, aki azonnal intézkedni tud, amint a tömegközlekedési eszközökön a
jún. 3
16:06
Hogyan lehet minél hosszabb élete a cicánknak? (Háziállat)
Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány dolgot, melyekre, ha odafigyelünk hosszabb élete lelet macskánknak.
jún. 3
16:06
Kirabolták a Tottenham futballistáját (Magyar Hírlap)
Több mint egy milliárd forint értékű óráját vitték el a támadók.
jún. 3
16:06
Szijjártó Péter figyelmeztetett: Brüsszelben most próbálják eltüntetni az utolsó akadályt is a háború útjából (Mandiner)
"Belgium külügyminisztere nem kevesebbet kezdeményez, mint hogy Magyarországot zárják ki az EU-s döntéshozatali folyamatokból" – emlékeztetett a külgazdasági és külügyminiszter.
jún. 3
16:06
Dobrev Klára 36 óra alatt minden megyébe visszalátogat, ahol az elmúlt hónapokban megfordult (Nyugati Fény)
Dobrev Klára maratoni kampányzáró körútra indul.
jún. 3
16:06
Itt a nagy autóipari összefogás! (Autószektor)
Az elektrifikált (lágy hibrid elektromos, öntöltő hibrid elektromos, plug-in hibrid elektromos, akkumulátoros elektromos és hidrogén üzemanyegcellás elektromos) meghajtások vezető fejlesztőjeként ismert, világszerte eddig több, mint 27 millió részben vagy teljesen elektromos autót értékesítő Toyota a jövőben az elektrifikáció iránt hasonlóan elköte
jún. 3
16:06
Tom Hardy venomizált lovon vágtat a Venom 3 előzetesében (Telex)
Eddie Brockot katonák üldözik, beindul a szimbióta-invázió, Venom meg kajlán viselkedik a Sony trilógiává bővülő Venom-sorozatának harmadik, alighanem utolsó részében.
jún. 3
16:08
Tények és érdekességek az elefántról (Háziállat)
Növeljük ismereteinket néhány rövid, de lényeges információval erről a népszerű állatról. Adatok, információk és könnyed, szórakoztató, furcsa, lenyűgöző és vicces tények keveréke az elefántokról. Számos téma és sok adat. Jó szórakozást!
jún. 3
16:12
Diákmunka-körkép: mekkora órabérre számíthatnak idén a diákok? (ProfitLine)
Már csak néhány hét és itt a nyári vakáció, ami több ezer diák számára a felhőtlen szabadsággal és a tanulásmentes hétköznapokkal járna. Ám vannak, akik a pihenés mellett szeretnék a bankszámlájukat is feltölteni. Körbejártuk, milyen lehetőségek közül választatnak a dolgozni vágyó tanulók idén nyáron.
jún. 3
16:12
Egyre nehezebb helyzetben a forint – Nyakunkon a 400-as euró? (Portfolio)
Lassan már egy hete tart a forint gyengülése, hétfő délután pedig már közel 392 forintba kerül egy euró, amire legutóbb több mint egy hónapja, április végén volt példa. A mostani gyengülés láttán egyre többeket foglalkoztat a kérdés, hogy eljöhet-e ismét a 400 forintos euró, éppen ezért megnéztük, hogy meddig tarthat még a forint gyengülése, és azz
jún. 3
16:12
Politico: A Fidesz abszolút első Európában, többet költött a Metán, mint egész Spanyolország (ATV)
Az európai választások tétjét jelzik a pártok által a közösségi médiában politikai hirdetésekre költött összegek. Ebben a versenyben Magyarország kiemelkedően szerepel, amihez a kormánypártok mellett az ellenzék is hozzájárult.
jún. 3
16:12
Csák János: Értékteremtéssel kell válaszolni Trianonra (Demokrata)
A magyar kormány víziója a munkaalapú társadalom, erről beszélt a tárcavezető.
jún. 3
16:12
Dobogóra állt hazai versenyén Válint Bence a Ferrari bajnokságában (Racing)
Válint Bence megőrizte a vezetést a Ferrari Challenge Trofeo Pirelli Europe bajnokságában a Balaton Park Circuiten rendezett forduló után.
jún. 3
16:12
Milliárdokat nyert a lottón, beperelte a pénzéhes családja (AC News)
A boldog lottónyertes mindenkinek ígért fűt-fát, aztán senkinek nem adott egy fityinget sem az 500 millió dolláros díjából.
jún. 3
16:12
Hamis weboldallal próbálják megszerezni csalók a yetteles feltöltőkártyások adatait (Telex)
A hamis honlap megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára.
jún. 3
16:12
A Fidesz minden európai pártot lekörözve tolja a pénzt online politikai hirdetésekre (Telex)
A google-os hirdetéseket tekintve kétszer annyit költ, mint a második görög párt, de közéjük még simán befurakodna a Mediaworks, ha párt lenne.
jún. 3
16:12
Rácz András: A kormánypárti tüntetők sétájának az égvilágon semmiféle hatása nem lesz az ukrajnai háborúra (Telex)
A szakértő szerint "nettó hazugság" a Fidesz riogatása, miszerint magyar fiataloknak kellene kötelezően harcolni Ukrajnáért.
jún. 3
16:14
Újabb csalás terjed: ezúttal a Yettel felhasználóknak kell résen lenniük (ATV)
A vállalat tájékoztatása szerint a hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, de a címsorban yettell.com szerepel, azaz két "l" betű, és ".com" végződésű a webcím.
jún. 3
16:18
"10 évet hagyunk magunk mögött" – válik Kunu Márió és felesége, Alexandra (Blikk)
Kunu Alexandra a közösségi oldalán vallott a nehéz és fájdalmas döntésről.
jún. 3
16:18
Megduplázták a tehenek tejhozamát. Szárnyal az orosz tejipar? (Agroinform)
Tejexport-statisztikát nem közölnek, de úgy tűnik, tényleg jelentős a változás.
jún. 3
16:18
Álellenzéki? Orbánnal egy étteremben? Ungár Péter reagált Karácsony Gergely kirohanására (ATV)
Az ATV fővárosi listavezetők vitáján Karácsony Gergely álellenzékinek nevezte az LMP-t, annak társelnökét pedig NER-be született milliárdosnak titulálta. Megkerestük Ungár Pétert, aki reagált a városvezető szavaira, és azt is elmondta, hogyan találkozott a miniszterelnökkel, miközben Karácsony Gergellyel tárgyalt.
jún. 3
16:18
Szijjártó: Nem az volt az érdekem, hogy a liberális mainstream "bubisimogatását behúzzam" (ATV)
Megkérdeztük Szijjártó Pétert, hogy egyedüliként miért nem szavazta meg az orosz ellenes büntetővámot? A miniszter azt válaszolta: "ha most az EU büntetővámokat léptet érvényben az oroszokkal szemben, ők erre reagálni fognak. Az orosz válaszintézkedésben benne van az a kockázat, hogy sok magyar vállalat tevékenysége lesz sokkal nehezebb, vagy lehet
jún. 3
16:18
14 százalékkal kereshetnek többet idén nyáron a diákok (Azenpenzem)
Átlagosan 1800 és 2500 forintos órabérrel számolhatnak idén nyáron a diákok, ha munkát vállalnak – derült ki az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet közleményéből. Az idei átlagos órabér 14 százalékkal magasabb a tavalyinál.
jún. 3
16:18
Rengeteg magyar mobilelőfizető került veszélybe: ha ilyen kártyád van, azonnal intézkedj (Pénzcentrum)
Feltöltőkártyás ügyfeleket célzó csaló weboldal bukkant fel az interneten, melynek célja, hogy megszerezze az egyenlegfeltöltést kezdeményező ügyfelek bankkártya-adatait. A hamis weboldal megtévesztésig hasonlít a szolgáltató eredeti weboldalára, ám a címsorban yettell.com szerepel, azaz két L betű és .com végződésű a webcím: bár a felület teljes m
jún. 3
16:18
Szijjártó Péter: Miért ne képviseltem volna a magyar vállalatok érdekeit? (Demokrata)
"Értem én azt, hogy az ellenzék nem a magyar nemzeti érdekeket képviseli" – mondta Szijjártó Péter.
jún. 3
16:18
Júniusban véglegessé válnak a takarmányipar, az élelmiszeripar és az állattartás fejlesztési pályázatai (Növekedés)
A belföldi tejtermelés Európa élvonalába jutott a technológiai háttér megújításával; árbevétel és foglalkoztatás alapján a tejipar a magyar élelmiszergyártás egyik legnagyobb, kivitelben is egyre fontosabb ágazata - mondta az agrárminiszter a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács rendezvényén.
jún. 3
16:18
Magyarországra jön a világhírű hegedűművész: Lindsey Stirling (Mandiner)
Bejelentette a 2024-es európai és brit turnéjának dátumait a többszörösen díjnyertes és világhírű hegedűművész, Lindsey Stirling.
jún. 3
16:18
Toyota Yaris – digitális kiadásban (Autószektor)
Szerző: Heimer György A Toyota kisautója nem szorul különösebb bemutatásra, elvégre az 1999 évi rajt óta nálunk is rég jelen van. Mindenesetre annyit érdemes felidézni, hogy a Yaris hamisítatlan globális márka: világszerte tíz országban gyártják, a vén kontinensen francia és cseh földön, a lengyelek pedig gépészeti főegységekkel beszállítanak nekik
jún. 3
16:18
Hogy lesz valaki egy argentín pásztorból Bitcoin milliárdos? (BitcoinBázis)
Ez egy hihetetlen történet arról, hogyan lett egy juhtenyésztő fia az internet úttörője, aki 3 dolláron fedezte fel a Bitcoint
jún. 3
16:18
Így szedje a pajzsmirigy gyógyszerét, hogy valóban hasson (EgészségKalauz)
Tudta például, hogy nem tanácsos a reggeli kávéval bevenni?
jún. 3
16:18
Így teázik a magyar – és így a világ más népei (Bien)
Cikkünkben sok érdekességről szót ejtünk, amelyek a teázási szokásokhoz kapcsolódnak. Mesélünk az ötórai teázásról, vagy arról, hogy az angolok kezdetben a leforrázott teafüvet kenyérrel ették. Jó szórakozást kívánunk az olvasáshoz!
jún. 3
16:20
Elindult az építőipari árfigyelő (Növekedés)
Tüzépinfó néven építőipari árfigyelő rendszer indult, amely 5 üzletlánc 65 boltjában több mint 12 000 termék napi fogyasztói árát követi nyomon - közölte a tuzepinfo.hu.
jún. 3
16:24
Megtalálták a vadvízi kajakozás koronázatlan királyának holttestét (Infostart)
A brit vadvízi evezős még májusban tűnt el, azóta is hiába keresték az olasz és svájci hatóságok. Most egy olaszországi tóban bukkantak rá a testére.
jún. 3
16:24
Háromnegyedig vannak töltve a hazai gáztárolók (Alternatív Energia)
Meghaladta a 75 százalékot a magyarországi földgáztárolók töltöttsége. A hazai arány a negyedik legmagasabb Európában, a felhasználáshoz mért mutatónk 48 százalék feletti, a harmadik legkedvezőbb a kontinensen - jelentette be csütörtöki Facebook-bejegyzésében az Energiaügyi Minisztérium (EM).
jún. 3
16:24
Nemsokára eldől a kötelező akciózás sorsa (Agroinform)
A tejipar szereplői a kötelező akciózások kivezetését sürgetik.
jún. 3
16:24
Mire utal Rogán Antal, amikor azt mondja, hogy a bevallott jövedelme "nem kevés"? (444.hu)
A propagandaminiszter azzal érvelt, hogy bevallott jövedelme alapján megengedheti magának a londoni luxusszállodában töltött, BL-döntős családi hétvégét. Összeszedtük, papíron mennyit keres Rogán Antal.
jún. 3
16:24
Szeretjük egymást, de nem szexelünk – túlélhet-e egy házasság testiség nélkül? (SzMo)
Egy 48 éves nő kért tanácsot miután észrevette: bár szeretik egymást a férjével, de már nincs köztük testiség. A szakértő rövid válasza az, hogy túlélheti a házasságuk, de a helyzet nem feltétlenül egyszerű.
jún. 3
16:24
Telepítsünk földigilisztákat a kertünkbe, vagy felesleges bajlódni vele? (Agrofórum)
Azt sokan tudják, hogy a földigiliszta-félék igen hasznos szerepet töltenek be a talajminőség javításában, így nem meglepő módon kertjeink egészségének fenntartásában.
jún. 3
16:24
Ilyen bérrel számolhatnak a nyári diákmunkások (Magyar Hírlap)
Számítások szerint akár százezer diák is vállalhat alkalmi vagy hosszú távú munkát az iskolaszövetkezetek szervezésében.
jún. 3
16:24
Osztalékgyár: soha nem fizetett még így a Mészáros-kör (Forbes)
Összesen több mint 155 millárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek a különböző Mészáros-holdudvarhoz köthető cégekből.
jún. 3
16:24
Kínai nyelvű levélben üzeni a Fidesz, mit kell ikszelni (Telex)
A Redditen bukkant fel egy hitelesnek tűnő levél, amiben Szentkirályi Alexandra és Sára Botond is méltatja Kína és Magyarország baráti viszonyát, de változást kérnek a városban és a nyolcadik kerületben is..
jún. 3
16:30
Mészáros Lőrinc átadta Magyarország első zöldhidrogén üzemét (Piac és Profit)
Ünnepélyes keretek között került sor Magyarország első zöldhidrogén üzemének átadására a Bükkábrányi Energiaparkban. A hivatalos próbaüzemét megkezdő létesítmény a helyi napelempark által termelt megújuló energiával állít elő hidrogént, ezzel nem csak a klímaváltozás elleni küzdelmet szolgálja, hanem jelentős lépést tesz az ország energiafüggetlens
jún. 3
16:30
Visszautasíthatatlan magyar ajánlat érkezett Bukarestbe (Infostart)
A háromszoros Bajnokok Ligája-győztes spanyol Xavier Pascual Fuertes lesz a Telekom Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője.
jún. 3
16:30
Az iroda, amellyel megtarthatja a legjobb kollégáit (HR Portál)
Egyre több szektorban válik kiemelten fontossá a munkavállalók megtartásának kérdése, vagy az, mivel motiválhatná egy vállalat a munkatársait. Ha egy cég a szakma legjobbjait szeretné a csapatában tudni, akkor biztos, hogy ma már a piacon elérhető legjobb irodai megoldásokat kell számukra felkínálnia. Nem árt, ha személyre szabható, prémium minőség
jún. 3
16:30
Te is vettél ilyen terméket a Tescóban? Meg ne edd, veszélyes növényvédőszert találtak benne (Pénzcentrum)
A Nébih kéri a vásárlókat, hogy Tesco vörös vesebab 500 g-os kiszereléséből ne egyenek, mert veszélyes anyagot találtak benne.
jún. 3
16:30
Jó hangulatban indul a kereskedés Amerikában (Portfolio)
Jó hangulatban indult a kereskedés az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones stagnál, a S&P 500 0,3 százalékos pluszban áll, míg a Nasdaq 0,7 százalékot emelkedett.
jún. 3
16:30
Csődbe ment a Beontrips utazási iroda (Spabook)
A Turizmus.com vasárnap kora este írta meg, hogy a székesfehérvári székhelyű Beontrips utazási iroda fizetésképtelenné vált, és a cég weboldalán azt írják, hogy felfüggesztették utazásszervezői tevékenységüket. A sajtót elárasztotta a…
jún. 3
16:30
Börtönbe is kerülhet Biden (Magyar Hírlap)
Fegyvertartással kapcsolatos bűncselekménnyel vádolják az amerikai elnök fiát.
jún. 3
16:30
Art deco a Ráth-villában (Demokrata)
Új fejezetéhez érkezett az Iparművészeti Múzeum népszerű kiállítássorozata, a Dresszkód. A mostani tárlat anyaga a két világháború közötti évekbe visz.
jún. 3
16:30
Így lehet harcolni a veszélyes magyarellenesekkel Romániában (Mandiner)
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke beszélt a valós veszélyről.

Keresés