A legyek különösen a nem tisztán tartott istállókban találnak ideális élőhelyet. Közben zavarják a sertéseket és veszélyeztetik az istálló higiéniáját. Rászállnak a bőrre, néha még csípnek is, és rendkívül zavaróak lehetnek az emberek és az állatok számára – a legyek már a tavasz első napjaiban megjelennek. Bár apró, ártalmatlannak tűnő rovarok, me
Az Eurostat adatai alapján Magyarország az uniós források lehívásában a tagállamok felső harmadába tartozik, még annak ellenére is, hogy az 55 százalékos jogállamisági felfüggesztések még mindig érvényben vannak. Azonban a források nem egyenlően hasznosulnak az ország régióiban. Navracsics Tibor miniszter úgy fogalmazott: hazánkban regionális dráma
A Szegedi Tudományegyetemen több mint 200 tervezett műtét maradt el és 40-50 akut beteget irányítottak távolabbi intézményekbe, miután a gyermeksebészeti és traumatológiai ellátás hét hete szünetel. Az ellátási hiány miatt a betegeket Pécsre, Debrecenbe vagy Budapestre kell vinni. Az ellátási probléma oka, hogy az egyetem nem kapott engedélyt a rég
A Generali a Biztonságért Alapítvány évek óta népszerűsíti okoszebra programját. Idén egy szavazás keretei között a hazai lakosság arról dönthetett, melyik városban alakítsanak „okossá” olyan gyalogátkelőhelyet, ami iskola közelében található. A verseny a napokban lezárult, mostanra pedig az is kiderült, melyik hazai városban épül ki az Alapítvány
Június kezdetére az érintett cégek többsége már meghirdette, mely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia esetében 1900 forintra, míg gyá
Az OPEC+ szövetség az elemzői előrejelzésekkel összhangban meghosszabbította a nyersolajtermelésre vonatkozó csökkentését 2025-re, az új kitermelési célszámban benne van az Egyesült Arab Emírségek termelésnövelése és további önkéntes csökkentések is. A döntés a kartell indoklása szerint a kereslet-kínálat egyensúlyának fenntartására irányul a válto
Gyorsított eljárásban bíróság elé állítottak egy szeméremsértően viselkedő 26 éves férfit, akit felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek – írja közleményében a Fővárosi Főügyészség.
Ezúttal a soros elnökséget ellátó Belgium külügyminisztere, Hadja Lahbib követeli, hogy az EU léptesse tovább a magyar kormány ellen zajló hetedik szerinti eljárást. Alig egy hónappal a magyar EU-elnökség előtt valószínűtlen, hogy valóban már a következő, június végi uniós csúcson szavaznának a szavazati jog felfüggesztésével járó procedúra folytat
Az elmúlt egy évben szinte minden közösségi platform reklámtartalmaiban előtérbe kerültek a rövidebb videók, ami komoly kihívást jelent a vállalkozások számára költség és munka oldalról is. Ebben lehet nagy segítségükre a mesterséges intelligencia, ami felgyorsíthatja és egyszerűsítheti a marketinganyagok készítését. A K&H: üzletet ide! vevőszerzés
Az AMD chipgyártó hétfőn bemutatta legújabb mesterséges intelligencia processzorait, és bejelentette, hogy a következő két év során továbbfejleszti az AI-chipjeit, amellyel az iparágvezető Nvidia kihívója kíván lenni. A GenAI banki környezetben való hasznosításáról is szó lesz június 11-ei Financial IT konferenciánkon. Regisztráció és !
Habár a későbbi Károly király Diana Spencert vette feleségül, házasságukat - számos egyéb tényező mellett - beárnyékolta, hogy Wales hercege a 80-as években újraforrósította egykori szerelmét Camilla Bowles-szal.
Mint azt a naphire.hu is megírta, Bochkor Gábor durván nekiment a balatoni büféknek. A műsorvezető azt mondta, minden olyan büfét bezárat, amelyik azt ígéri, hogy nutellás palacsintát kapunk, és mégsem igazi nutellával töltik meg a finomságot. A balhé tovább folytatódik, ugyanis a palacsintaárusok most visszavágtak a műsorvezetőnek.
Egy felmérésben több mint 4700 dolgozót és a munkaadójukat kérdezték meg, hogy mennyi produktív időt veszítettek el a távollét és a jelenlét miatt, és milyen tényezők befolyásolták viselkedésüket.
Múlt hét elején négyhavi csúcson volt a forint több vezető devizával szemben is, ennek ellenére a hetet az euróval szemben mégis a 390-es szint közelében fejezte be a forint. Hétfő délelőtt esést láthatunk a hazai fizetőeszköz piacán. A héten több fontos gazdasági adat érkezik, ami komoly elmozdulásokat hozhat a forint esetében is. Visszatér a 400
Fotó: Ferrari A 19 éves pilóta az idénynyitó mugellói hétvégén egy futamgyőzelmet és egy második helyet szerzett, ezzel az összetett élén állva készült a Balaton Park Circuit-en rendezett második állomásra. Válint szombaton a második rajtkockát szerezte meg, a viadalon pedig harmadikként ért célba, így dobogóra állt hazai közönség előtt. Vasárnap a
Gyermekkori hiperaktivitást, koncentrációzavart és nagyfokú fáradékonyságot is okozhat az obstruktív alvási apnoé, melynek hátterében gyakran – a megnagyobbodott orrmandula mellett – a megnagyobbodott garatmandulák állnak.
Lassan érik a cseresznye, ami édeskés íze miatt nagyon jó desszert alapanyag, ha valami kevésbé cukormentes finomságra vágysz. Ha az egészséges életmód híve vagy, akkor sem kell mellőznöd a gyerekkort idéző nyári, tradicionális desszerteket. Négy olyan receptet mutatunk, ami nem csak finom, de állati eredetű hozzávalóktól is mentes, ráadásul könnye
Korábban az volt a szempont, hogy egy iroda funkcionális, biztonságos legyen, megfelelő legyen a zajszint, a világítás, tehát támogassa a hatékony munkát. Manapság azonban már az irodai munkahelynek élményt kell adnia. Honnan indult és hol tart most a munkahelyi ergonómia? Miért fontos ez a tehetségek bevonzásában?
Ehhez nem kell mást tennie, csak ingyenesen regisztrálnia a Medián ügyvezető igazgatójával június 5-én, szerdán délután fél 4-kor kezdődő élő, online beszélgetésre.
Felháborodást okozott a győri katolikusok körében egy igen aktív plébános várható kényszernyugdíjazása. Az érintett püspök, úgy tűnik, nem készül elállni a terveitől, ezért a közösség tagjai levelet írtak a pápának, a szentszéki nagykövetnek és Erdő Péter bíborosnak.
Gazdasági információk tekintetében az Egyesült Államokból egy feldolgozóipari beszerzési menedzser indexet tesznek közzé, erre lesz érdemes figyelni, a gazdaság teljesítménye különösen érdekli most a befektetőket, azt találgatják ugyanis, hogy mikor kezdődhet meg a Fed kamatcsökkentése. Az ázsiai tőzsdéken jó volt ma a hangulat, komoly ralit láthat
A Bookline Zöld podcastjének legutóbbi adásában Litkai Gergely Jordán Ferenc ökológussal beszélgetett Az ember vége a természet esélye című könyvéről. Cikkünkben most Jordán Ferenc könyvajánlóját találod – például arról, hogyan írja le a társadalmunkat az, ahogyan parkolunk.