A leendő kulturális és innovációs miniszter közölte: a magyar kulturális támogatási rendszer egyike a legkiterjedtebbeknek a világon, és a nemzetközi egyetemi rangsorokban egyre jobb helyezést érnek el a hazai felsőoktatási intézmények.
A bérlői és a bérbeadói oldalon egyaránt bizonytalanság, kivárás jellemzi a hazai irodapiacot, amelynek meghatározó szereplőire a jövő évtől kezdve vonatkoznak már az ESG jelentéstételi kötelezettségek. Az irányelvek ugyan már ismertek, de a részletszabályokra még várni kell. Kákosy Zsolt MBA MRICS, az ICON property management szenior igazgatója úg
A héten Magyarország részvételével induló labdarúgó-Európa-bajnokságra utazók kifejezetten erre az alkalomra szóló utasbiztosítást is köthetnek. Ezek egyebek mellett a meccsről való esetleges késésekre, az alkoholos állapotban történt balesetekre is fedezetet nyújtanak - közölte a Netrisk. A Netrisk saját adataiból egyébként kiderül az is, hogy az
Fotó: BKK Azt írták, a futballünnephez illő utastájékoztatásnak köszönhetően a fővárosban közlekedők is együtt szurkolhatnak és izgulhatnak, akkor is, amikor épp az úti céljuk felé tartanak, és szeretnék tudni, hogyan teljesít a magyar csapat. Ismertetésük szerint a BKK szurkolóbarát lépésének köszönhetően a magyar mérkőzések idején a közterületi F
Azt ígérte az LMP támogatásával indult főpolgármester-jelölt, hogy akármelyikük is lesz a jogerős választási eredmény szerint a főpolgármester, azt elfogadja és tiszteletben fogja tartani.
A megállapodás szankciókat is előír Oroszországgal szemben, valamint kitér az együttműködésre Japán és Ukrajna között a helyreállítás és az újjáépítés terén.
Kábítószerfüggőként nem igényelhetett volna évekkel ezelőtt lőfegyvert Hunter Biden, de erről hazudva mégis megtette. Az ügy jó nagyra duzzadva bíróságra került, az elnök fiát pedig bűnösnek mondta ki az esküdtszék. A republikánusok keresik a megfelelő narratívát, az elnök pedig közölte, nem ad kegyelmet vétkező fiának.
Általában a legtöbb virág vagy növény azért szokott elpusztulni a lakásban, ha nem kap elég fényt, vagy ha nincs eleget öntözve. Nos, utóbbival nem lesz problémád ezeknél a fajtáknál, mivel alig van szükségük vízre.
Az elmúlt évek digitális forradalmának köszönhetően az adatkezelés kritikus fontosságú kérdés lett minden vállalat működésében. Azonban nagyon kevés az a cég, ahol az információkat megfelelő és hatékony protokollok mentén kezelik, ami nemcsak az üzleti hatékonyságra van negatív hatással, de az adatvagyont is veszélyezteti. Az új NIS2 irányelv célja
Az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) a piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az 5,25-5,50 százalékos irányadó dollárkamat-tartományon szerdán végződött kétnapos kamatdöntő ülésén.
Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd figyelni a koraesti égen - közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló.
Csaknem hét hónappal a 2023. novemberi választások után végre formálódik a holland jobboldali koalíciós kormány, amely 29 miniszterből áll majd, akik között várhatóan két magyar származású személy is lesz.
Az amerikai költségvetés májusi hiánya 347 milliárd dollár volt, 44 százalékkal magasabb a tavaly májusinál, amikor 240 milliárd dollárt tett ki - közölte az amerikai pénzügyminisztérium.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 120 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a - 4iG leányvállalata, az Antenna Hungária Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Zrt. többségi tulajdonában álló - Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-t a korábbi tulajdonos időszakában, 2022-ben elkövetett jogsértés miatt - közölte a 4iG Nyrt. a tőzsde honlapján cs
A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Balatonfűzfő és Balatonkenese térségében megkezdte az illegális, engedély nélkül telepített víziállások bontását. A Balaton tómeder a magyar állam tulajdonában és a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (Kdtvizig) kezelésében áll, ezért víziállások (pl. stégek, bejárók) csak a vonatkozó jogszabályok betartásával,
A párkereső reality ügyesen lavírozik a polgárpukkasztás és a családbarátság között, de a műsor egyik irányt sem vállalja fel. Ezen a második évadban felbukkanó DILF-ek sem segítenek.