A kedvezőtlen gazdasági kilátások és a drága források miatt a magyar vállalatok kivárnak a termék- és szolgáltatásfejlesztéssel, inkább a meglévő ügyfélkörük megtartására, jobb kiszolgálására, valamint belső folyamataik hatékonyságának javítására törekszenek – derül ki a K&H innovációs index felméréséből.
Bár a távmunka, home office fogalma alapvetően nem volt ismeretlen a koronavírus előtt sem, valódi létjogosultságot viszont lássuk be, azóta kapott. A világjárvány hatására cégek százai, sőt ezrei küldték munkavállalóikat haza, akik aztán otthonról látták el a feladataikat. Mostanra azonban visszaállt úgymond a világ rendje, de mindez tényleg azt j
Egy washingtoni agytröszt arról számol be, hogy több amerikai tagállam nekiment a gyermekekre veszélyes pornóiparnak. Erről és a think tankek világáról kérdeztük Pogrányi Lovas Miklóst, az Alapjogokért Központ vezető kutatóját.
Fucsovics Márton és Emil Ruusuvuori duója visszalépett a férfi párostól a francia nyílt teniszbajnokságon, ez pedig azt is jelenti, hogy nincs már magyar játékos versenyben Párizsban.
A magyarokkal a soraiban felálló Final4 újonc Bietiegheim ellenfele a francia Metz lesz a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőben, ahol a közönség vélhetően a papíron esélytelenebbnek tartott német csapatot fogja majd támogatni a Faluvégi-Háfra páros miatt, így a franciáknak ezzel is meg kell küzdeniük majd. Ezt a korábban hat évig a Győrt erősít
Ha az interneten szembejön veletek egy tokány recept, akkor szinte biztos, hogy a legtöbb hozzászóló olyan kritikát fog megfogalmazni az étel kapcsán, hogy ezt nem így ismeri, és a tokány nem is így készül. Nos, következő receptvideónkat az ő figyelmükbe ajánljuk leginkább, ugyanis ez egy nem létező étel. Pontosabban létező, számtalan változata ism
Meghiúsítottak a francia titkosszolgálatok egy "iszlamista ihletésű" merényletet, amit a nyári párizsi olimpiai játékok labdarúgó mérkőzésein a középkelet-franciaországi Saint-Étienne-ben akartak végrehajtani. Az ügyben egy csecsen gyanúsítottat állítottak elő.
A honvédelmi miniszter arra kért minden magyart, hogy arra a pártra szavazzon, "amelyiknek az egyetlen és legvilágosabb üzenete a béke, ez pedig a Fidesz".
Kriptofelhasználók felfedeztek egy káros Google Chrome-bővítményt, amelynek célja, hogy a webhelyek sütiadatainak manipulálásával ellopja a vagyonukat. A Binance egyik felhasználója,
Ma minden idők legnagyobb Békemenetére számítanak a szervezők: a tizedik alkalommal, ezúttal a "Magyarország maradjon a béke szigete!" mottóval meghirdetett szombati megmozdulás résztvevői a Lánchíd pesti oldaláról a Margitszigetre vonulnak, ahol 15 órakor Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.
A heti győzelemért járó 8 millió forinthoz ismerni kellett a Barátok közt című sorozatot. Jövő héten pedig újabb 49 játékos lép a Floor játéktáblájára.
Olasz falvakat, manhattani művészeket és michigani cseresznyefákat találsz ebben a négy könyvben. Tarts szünetet, és vessz el néhány órára egy másik világban!
A légierő közlése szerint nyolc F/A-18 Hornet vadászrepülő vesz részt a június 5-i gyakorlaton. Erre elmondásuk szerint azért van szükség, mert jelenleg a légierő összes erőforrása a három fő légibázisra - a Payerne-ben, Beiringenben és Emmenben található katonai repülőtérre - összpontosul. Ez sebezhetővé teszi a bázisokat a nagy hatótávolságú elle
Elhalasztják a június 20-ra meghirdetett nagy meccset: az 57 esztendős Mike Tyson és a nála 30 évvel fiatalabb Jake Paul összecsapására egy későbbi időpontban kerül sor.
311,8 milliós árbevétellel zárta a 2023-as évet a TheVR mögött álló vállalkozás - szúrta ki a friss üzleti beszámolóban a Pénzcentrum. Az ország egyik legismertebb és legrégebbi videósainak cége ezzel csaknem megduplázta árbevételét, ahogyan az adózott eredmény is majd' kétszerese lett a 2022-esnek - 84,5 millióról 154,3 millió forintra emelkedett.
Orbán Viktor szerint a Békemenet legfontosabb célja világossá tenni, hogy most már tényleg a háború és a béke között egyensúlyozunk, és a magyarokban erős a békevágy.
A babamatrac tipikusan olyan bútordarab, ami legfeljebb néhány évig van használatban. Ha ez után nincs már rá szükséged, és egyébként jó állapotban van, egy alapos tisztítás után el is adományozhatod, de az otthonodban is új életre kelhet!
Dwayne Johnson Budapestre költözött! Az V. kerületi Dorottya utca egyik palotájában tölt el több hónapot, ott bárki fotózkodhat vele, megérintheti, ölelgetheti, a Sziklaként is ismert hollywoodi sztár mosolyogva magához engedi a rajongókat. Szeme meg sem rezdül, szótlanul tűri a közeledést, ő ugyanis csak egy viaszfigura.
Ha túl sokat iszunk, általában a másnap nem kezdődik túl jól. Hányinger, fejfájás és extrém szomjúság is a lehetséges tünetek között szerepel, amit ilyenkor tapasztal a legtöbb ember. Arra azonban nem számítunk, hogy ezeket a tüneteket – kipirult arccal és orrdugulással kiegészülve – már egyetlen alkoholos ital után is tapasztalni fogjuk esetleg.Ak