Néhány nappal ezelőtt a Lágymányosi-öböl partján található strand, a SHO Beach üzemeltetője osztotta meg, hogy végleg bezár a strand. Azonban úgy tűnik, hogy már meg is van, hogy kinek a tulajdonába kerül, és hogy működik tovább a jövőben.
A magyar fizikai dolgozók életében egyszerre van jelen az elégedettség és a félelem – állapítja meg a Pannon-Work Zrt. felkérésére készült reprezentatív kutatás. A felmérésből kiderült az is, hogy a hazai kékgalléros munkavállalók mivel elégedettek, mi miatt aggódnak, s milyen változást tartanak fontosnak a helyzetüket illetően. Képet kapunk a külö
Májusban a vártnál nagyobb mértékben, 25 ezerrel nőtt a munkanélküliek száma Németországban, míg az elemzők csak 10 ezres emelkedésre számítottak - közölte a szövetségi munkaügyi hivatal.
Nyíregyháza Mjv Önkormányzata és a Nyíregyháza Mjv Kábítószerügyi Egyeztető Fóruma (Nyírkef) "A köznevelési intézményekben dolgozó szakemberek számára szervezett tudásmegosztó rendezvény" címmel szakmai programot szervezett 2024. május 30. csütörtökön, a Váci Mihály Kulturális Központban.
A kriptovaluták egyik legígéretesebb felhasználási területe, ha a való világbeli befektetéseket, részvényeket, kötvényeket, befektetési jegyeket, ingatlanokat sikerül a blokkláncra vinni, "tokenizálni". Ezzel jelentős hatékonyság-, likviditásnövelés és költségmegtakarítás érhető el, de még számos problémát kell megoldani. A világ legnagyobb bankjai
Megjelent Magyarországon és szervezi az első boltja, illetve boltjai megnyitását az orosz kiskereskedelmi lánc, a Mere – írja piaci forrásokra hivatkozva a Világgazdaság.
Bővült a Schneider Electric által a munkatársak elismerésére létrehozott programban kínált lehetőségek köre. A kiemelkedő teljesítményekért kapott pontokért most már szabadnapokat is „vásárolhatnak” a vállalat dolgozói. A felmérések azt mutatják, hogy az alkalmazottak rendszeres elismerése jelentősen erősíti az elkötelezettségüket és pozitív hatáss
Julian Nagelsmann, az Európa-bajnokságon a magyarokkal azonos csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a sok kihagyott helyzet ellenére elégedett volt csapata teljesítményével az Ukrajna elleni gólnélküli döntetlen után, egyben eldőlt, milyen kezdő tizeneggyel számol a tornán.
Régen várt szolgáltatásfejlesztés valósul meg hamarosan a Volánbusznál: idén szeptemberig a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetén elérhetővé válik a készpénzmentes jegy- és bérletvásárlás.
Útjára indította új, hiánypótló kezdeményezését a Skool, szoros együttműködésben a Nyíregyházi Egyetemmel, a Lego Csoport támogatásával. A program célja, hogy olyan kipróbált, azonnal használható módszertanokat és óravázlatokat adjanak a pedagógusoknak, amelyek segítségével a fiatalokat valóban foglalkoztató témákat tudják bevinni az oktatásba.
Elindultak az énekesnő várandósságáról szóló pletykák, de nem minden alap nélkül... Lady Gaga egy családi esküvőn jelent meg egy testhezálló ruhában, ami a hasánál bizony kissé dudorodott.
Nyilvánosságra hozta a Magyar PR Szövetség az idei PREXA (PR Excellence Awards) shortlist-jét. Összesen 40 döntőst választott ki a hazai szakemberekből álló előzsűri, a nyerteseket június 26-án jelentik majd be. A kiválasztott pályázók a döntőben főzsűri előtt mutathatják be kampányaikat június 10-én a MOL Campuson, a nemzetközi kategóriában beérke
Az orosz pénzügyminisztérium emelte a költségvetési idei hiányára vonatkozó előrejelzését. Az eddigi 1595 milliárd rubelről (1 rubel=4,02 forint), a GDP 0,9 százalékáról 2120 milliárd rubelre, a GDP 1,1 százalékára. Az erről szóló dokumentumot a minisztérium jóváhagyásra elküldte a parlamentnek. A felülvizsgált idei költségvetés várható bevételét 3
A világ légitársaságinak idei adózott eredménye 30,5 milliárd dollár lehet a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) hétfőn ismertetett friss előrejelzése szerint. Ez19 százalékkal meghaladja a tavaly decemberben becsült 25,7 milliárd dollárt. A tavalyi profit 27,4 milliárd dollár volt. A nettó haszonkulcs az IATA becslései szerint 3,1 százalék
Az idén 1,9 milliárd forint, a tavalyinak mintegy duplája jut a közutak környezetének hulladékmentesítésére, amely esztétikai és közlekedésbiztonsági szempontból is fontos feladat - közölte az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára szerdán Siófokon.
A Békemeneten bemutatott szürreális Vidnyánszky-előadás és az Orbán-beszéd mellett Pottyondy Edina legújabb videójában szóba kerül az is, milyen mesés osztalékokat vettek ki a politikusok és rokonaik a cégeikből 2023-ban.
Sikeresen zárult a június 9-i helyi önkormányzati, nemzetiségi önkormányzati és európai parlamenti választás informatikai főpróbája. A Nemzeti Választási Iroda (NVI) azt közölték, hogy a háromnapos főpróbán a választási iroda mellett a fővárosi, a 19 területi és az 1264 helyi választási iroda vett részt. A főpróbán a választási irodák több ezer
A középkori páncélzat kifejezés hallatán mind az áthatolhatatlan, vastag acéllemezekre gondolunk. De vajon tényleg olyan strapabíró, mint amilyennek véljük?
Sammie Szmodics kezdőként léphet pályára az ír válogatottban azok után, hogy hónapokkal ezelőtt felvetődött annak a lehetősége, hogy honosíthatja a Magyar Labdarúgó Szövetség (Mlsz).
Az Lg Electronics (Lg) fejlett anyagokkal foglalkozó üzletága PuroTecTm néven egy új antimikrobiális üvegport vezetett be. Az innovatív anyagot a termékhigiénia megőrzésének céljából tervezték, és felhasználása igen sokrétű.
Ha vannak otthon friss gyógynövényeid, fűszernövényeid, akkor bármikor gyorsan gazdagíthatod vele különféle ételek, italok ízvilágát, a látványuk és az illatuk pedig sokszor önmagukban is szívet melengető. De ha úgy érzed, hogy még nem vagy elég jártas a gyógynövények termesztésében, vagy eddig egyet sem tartottál otthon, akkor csak sajátíts el néh
Mohamed Szalah, a Liverpool sztárjátékosa elképesztő változáson esett át. Megszabadult a védjegyének tartott afro frizurájától, szinte teljesen kopasz lett. A szurkolók nem a véletlennek tulajdonítják az átalakulást, úgy sejtik, hogy az egyiptomi válogatott támadó hajátültetésen esett át.
Tuzson Bence elmondta: országosan a tizenhatodik, a fővárosban pedig a második áldozatsegítő központ lesz az újbudai, ahol júliustól már várják a szakemberek a bajba jutottakat.