Hol vannak már azok az idők, amikor a vállalatok a felvételi kritériumok folyamatos csökkentése mellett csak úgy kapkodtak a munkavállalókért? Mostanra csaknem két éve folyamatosan csökken a betöltetlen álláshelyek száma, ami miatt egyre többen érzik úgy, hogy nehezebb új munkát találni, mint korábban.
A walesi hercegné hónapokkal ezelőtt közölte a nyilvánossággal, hogy daganatos betegség támadta meg a szervezetét, azóta pedig teljesen elvonult a nagyvilág elől.
Két ezüstérem és két elveszített Magyar Kupa-döntő után a Vác 1994-ben megnyerte a bajnokságot, a főszereplők közül hatan elevenítették fel emlékeiket a Sportál Tv kamerája előtt.
A Wienerberger Magyarország, a Tondach kerámia tetőcserepek gyártója országos, nyílt és nyilvános formatervezői pályázatot hirdet. A „Megújuló tradíció - Új univerzális kerámiatetőcserép tervezése” című pályázat célja, hogy a jelentkezők megtervezzék a Tondach Univerzális termékcsalád legújabb tetőcserepét, amely széleskörűen felhasználható, egyben
Izgalmas fejlesztés indul a Kreinbacher Birtokon, ami jelen formájában már csak nyár végéig fogadja a látogatókat. A Somlóvásárhelyen található, Ekler Dezső tervei alapján készült Kreinbacher Birtok épületeinek formavilágát a vulkanikus hegy egykori lávafolyamai és bazaltsziklái ihlették. A 2015-ben 15 szobás szálláshellyel és étteremmel kiegészült
Szinte az egész Andrássy út piros-fehér-zöldben pompázott vasárnap délután. A Magyar zászló napján öltözött nemzeti színekbe a főváros sugárútja, a föld színéről, de madártávlatból is különösen impozáns látványt nyújtva.
Tegnap délután már közel 392 forintot kellett adni egy euróért, estére azonban visszaerősödött a forint, ezt követően pedig kedden már a 390-es szinten billeg az euró-forint árfolyama, ami egy nagyon fontos szint. A mostani forinterősödés ellenére azonban még korai fellélegezni, hiszen az EKB csütörtöki kamatdöntése, valamint a pénteki amerikai mun
Kiderült, hogyan viseli Brad Pitt, hogy a gyerekei egyre inkább eltávolodnak tőle. A színészben kavarognak az érzések, és most Pitt képviselője megosztotta, hogyan éli meg a sztár a kialakult helyzetet.
Emma Heming Willis őszintén nyilatkozott arról, hogyan változtatta meg életüket férje betegsége. Mint ismert, Bruce Willis frontotemporális demenciával küzd.
Denis Villeneuve egy torontói díjátadón ismét kifejezte nemtetszését a mozikultúra helyzetével kapcsolatban. A Dűne: Második rész rendezője, bár megtisztelve érzi magát, eléggé csalódott is, amiért még egy filmnek sem sikerült leköröznie az idei év legnagyobb kasszasikerét, írja a Deadline.
Egy szerelő elárulta a Joj TV-nek, hogy az autó éppen részben szétszerelve állt az udvarukon, ugyanis alkatrészre vártak. Az eset a sabinovi járásneli Krivany községben történt. Az egyik nap éjfél előtt érkezett a tolvaj, egy 41 éves férfi, majd beült, meglátta, hogy a kocsiban van a slusszkulcs. Jana Ligdayová eperjesi rendőrségi szóvivő közölte,
A legtöbben megszokták az elmúlt években, hogy az olcsó és praktikus Revoluttal váltanak devizát. Viszont mára több magyar bank is hasonlóan kedvező ajánlatot dolgozott ki. Nyaralási szezon előtt körbejártuk a lehetőségeket.
Idén várhatóan 2,8 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság a Makronóm Intézet elemzőjének várakozásai szerint, jövőre pedig akár a 4 százalék feletti szint is elérhető – derül ki a KSH friss negyedéves GDP-adatok második becsléséhez fűzött kommentárjából. A hangulatindexek alapján a német gazdaság és ipar fokozatosan kilábal a válságból, bár ez a vá
Három meghatározó mérőszámmal hasonlították össze a világ két legnagyobb gazdaságának teljesítményét: GDP, részvénypiaci értékelés és közvetlen külföldi befektetések (FDI). Az utóbbi éveket az Egyesült Államok nyerte Kínával szemben.
A kínai űrhivatal közleménye szerint a szonda "kiállta a Hold túlsó oldalán uralkodó magas hőmérséklet próbáját", de "a felemelkedés különösen nehézkes volt".
A Dauphiné hozza el nekünk a legminőségibb útvonalat és mezőnyt 2024-ben. Vingegaard nincs, és még nem is tudjuk, hogy lesz-e, de a többiek megmutathatják tudásukat (Pogacar nélkül). Az elmúlt héten Dina Márton is kitett magáért, róla is beszélgettünk minden idők egyik, ha nem a leghosszabb Söprögető Kocsijában - hogy miért, az is kiderül.
Tudta-e, hogy a Nepál nemzeti virágának választott rododendront egy flamand botanikus fedezte fel? És azt, hogy miközben ehető, egyes részei mérgezőek?