A következő zodiákusok rengeteget szenvedtek az elmúlt 15 évben, most viszont úgy tűnik, hogy minden megoldódik végre az életükben, sőt, csodás életük lesz!
Egy tyúkszem, talpi szemölcs, benőtt köröm, vagy rosszabb esetben atlétaláb kellemetlenséget, sokszor a járást is akadályozó fájdalmat okoz. lábfájdalmat és kellemetlenséget? A legtöbb, lábfejen kialakuló bőrgyógyászati probléma a rossz szokások (cipőválasztás, higiénés szabályok) eredménye.
A The Washington Post az elmúlt évben 77 millió dollárt (27,7 milliárd forint) veszített – állítja Will Lewis, aki tavaly óta a napilap kiadója és vezérigazgatója.
A fejen-nyakon szúrt rendőr sokáig mesterséges kómában tartották, az orvosok hiába küzdöttek az életéért, a tüntetést biztosító rendőr belehalt a késes támadásba.
Csernus Imre 11 évvel ezelőtt döntött úgy, hogy maga mögött hagyja a fővárost és Noszvajra költözik. A vidéki élet azonban teljesen megváltoztatta az ország legnépszerűbb pszichiáterét.
A nyár beköszöntével több sportesemény is elrajtol, itt az ideje a közös szurkolásnak. Ezzel párhuzamosan, 2024. június 3-án 10 órakor indul a Samsung fesztivál, a vállalat háromhetes promóciója, amely során a felhasználók 2024. június 24-én 9 óráig kedvezményekkel válogathatnak a Samsung legújabb zászlóshajó mobilkészülékei, tévéi és csatlakoztath
Már több mint egy évtizede, hogy a szakáll újra ennyire trendi lett a férfiak körében. De miért is imádjuk ennyire a szakállat? Íme néhány (tudományos) tény, ami választ ad erre a kérdésre.
Közel 4 százalékos pluszban van már a Richer árfolyama, a rali hátterében egy pénteki, a kereskedési idő után érkezett bejelentés állhat, miszerint a februárban a HELM AG-vel aláírt részvénykivásárlási szerződés feltételei teljesültek, így pénteken lezárult a tranzakció.
Helyesen határoztuk meg a területen előforduló gyomokat, megfelelő volt a gyomirtás időzítése, a fűfélék mégis felütik a fejüket a táblában. Ebben az esetben a rezisztenciavizsgálat segíthet abban, hogy a hatékonyságukat vesztett hatóanyagokat elkerüljük, és valóban hatásos gyomirtókat használjunk.
A munkálatok miatt 8-9 kilométeres torlódás alakult ki. A forgalmi akadályt az 1-es főúton lehet elkerülni - tudatta az Útinform. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Jari-Matti Latvala, a Toyota Gazoo Racing csapatfőnöke érthetően nagy csalódással vette tudomásul, hogy egy defekt miatt Sébastien Ogier elveszítette a már szinte biztosnak vélt győzelmet a Szardínia Rallyn és a japán gyártó ismét kikapott a Hyundaitól.
A pozitív légkör és a jó hangulat kulcsfontosságú számomra, hiszem, hogy a motivált és boldog munkatársak nyújtják a legjobb teljesítményt – mondta Tompai Róbert, a Tombert-Solar Group Kft. ügyvezető igazgatója.
A válaszadók 21 százaléka több fehér játékost szeretne, Julian Nagelsmann rasszistának nevezte a kérdést. 17 százalék szerint szégyen, hogy a csapatkapitány török gyökerű.
Kobalt nélkül lassan megállna az élet. Egy kritikus ásvány, amelyet számos kereskedelmi, ipari és katonai alkalmazásban használnak. A mobiltelefonok, laptopok és az elektromos járművek (EV) akkumulátorainak egyik elengedhetetlen kelléke.
Négy települést kivéve mindenhol a Szerb Haladó Párt nyerte meg a vasárnap tartott önkormányzati választásokat Szerbiában, három helyen - Topolyán, Magyarkanizsán és Zentán - a Vajdasági Magyar Szövetség szerezte meg a legtöbb szavazatot, míg a délnyugat-szerbiai Tutinban egy bosnyák párt győzött.
Javulnak a légitársaságok profitkilátásai, a Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség megemelte az idei évi iparági eredményekre vonatkozó várakozásait. A szektor rekordbevételt és működési eredményt érhet el 2024-ben, és mintegy 5 milliárdan repülhetnek a világon idén, ami szintén új csúcs.