A világ legnagyobb katonai erejének az emberek rendszerint az Egyesült Államokat tartják. Ennek ellenére kizárólag a létszámot nézve az USA csak a hetedik a világranglistán.
A lengyel állami hírügynökség oldalára került fel pénteken egy katonai mozgósítást bejelentő hír. Eközben az is kiderült, az európai politikusok nagy ívben tesznek a biztonságra.
Vegyesen alakult, kevéssé változott hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
A legtöbb európai uniós programmal az a baj, hogy főként ideológiai okokból radikális sebességgel és szűk határidőkkel próbál megoldást találni egy-egy kihívásra – mondta az InfoRádióban az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány vezető elemzője. Tatár Mihály arról is beszélt, hogy az irracionális intézkedések komoly politikai vagy pénzügyi válságot er
Törökországban a fogyasztóiár-index májusban 75,45%-ra ugrott, meghaladva a várakozásokat, főként az oktatás, a lakhatás és az éttermi árak jelentős növekedése miatt.
Az enyveskezű banditát alakító Daniel Stern két ízben is együtt dolgozott a korszak leghíresebb gyerekszínészével, s új memoárjában a forgatásokon szerzett élményeit is felelevenítette.
Egy Indiana államban található békés, milliókat érő farm évekig szörnyű titkot rejtett. A borzalmas események helyszíne Herb Baumeister 18 hektáros birtoka volt Westfieldben, Indianapolis északi részén.
A wimbledoni teniszbajnokságot továbbra is a Warner Bros. Discovery (WBD) csatornái és platformjai közvetítik az All England Lawn Tennis Clubbal kötött új, hosszú távú joghosszabbítás révén. Az Eurosport és a Max lesz Wimbledon exkluzív otthona 11 európai piacon, ahol minden egyes és páros mérkőzést, beleértve a selejtezőket is, élőben és on-demand
Vegyesen alakult, kevéssé változott hétfő reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése reggel hét órakor 389,52 forinton állt a péntek esti 389,98 forint után. A dolláré 358,85 forintra csökkent 359,37 forintról. A svájci franké 398,19 forintra emelkedett
Tavaly 146,1 százalékkal 620 millióra nőtt a kínai légitársaságok polgári utasforgalma. Megközelítve a járvány előtti utolsó év, a 2019-es 660 milliós utasforgalmát a kínai polgári légügyi hivatal jelentése szerint. Tavaly a belföldi útvonalak tették ki az utasforgalom nagy részét, mintegy 591 millió utat, ami 136,3 százalékos növekedés 2022-höz ké
A magyar versenyzők kilenc érmet, közte két aranyat szereztek a hétvégén a németországi Brandenburgban, az idei egyetlen maratoni kajak-kenu világkupán.
Hordógurítással ünneplték péntek késő délután, hogy az előzetes terveknek megfelelően a május végi határidő előtt befejeződött a Cselebi utca korszerűsítése. A szomszédos utcák szempontjából is fontos útszakasz megújítása régi kérdés volt, ahogy Kónya István körzeti képviselő elmondta, első, 2006-os megválasztása óta szerette volna elérni a fejlesz
A győri egyetem szakemberei a közelmúltban a dél-koreai Szongdóban rendezett Korea Drone Expo 2024 elnevezésű programon vettek részt, amelyen a dróntechnológiai szektor képviselői mutatták be fejlesztéseiket. A rendezvényen megtartott győri előadás nagy sikert aratott, és hozzájárult a magyar dróntechnológia nemzetközi elismertségének növeléséhez.
"Az imént érkezett a jó hír". A Moody’s kedvező értékelést adott a magyar gazdaságról, változatlanul befektetésre ajánlja Magyarországot. Mondta a pénzügyminiszter a Facebook-oldalára feltöltött videójában. Varga Mihály közölte, hogy a hitelminősítő ezúttal nem hozott új minősítői döntést: érvényben tartja Magyarország eddigi besorolását stabil kil
Június kezdetére az érintett cégek többsége már meghirdette, amely pozíciókra keres diákmunkásokat az idei nyári szezonban. Az ELTE-Trenkwalder Iskolaszövetkezet adatai szerint a munkáltatók vendéglátási, idegenforgalmi munkára átlagosan 1800 forintos órabért kínálnak, adminisztrációs feladatok és irodai asszisztencia esetében 1900 forintra, míg gy
Az egyre forróbb időjárás elől a hűvös mozitermek és otthonunk kényelme vonzó választás lehet – főleg, ha olyan színészek és rendezők szórakoztatnak bennünket, mint Ryan Reynolds, Emma Stone, Austin Butler vagy Eddie Murphy.