A londoni Brunel egyetem tanulmánya szerint a rendszeresen biciklivel ingázóknak négyszeres valószínűséggel megvan az a bizonyos 150 perc, szemben azokkal, akik géperővel szállíttatják magukat. Megállapították azt is, hogy a kerékpárral munkába járók között hatszor nagyobb az egészségesek aránya. A kerékpározásról sokaknak jut eszébe a vérbeli brin
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei néhány óra alatt két olyan teherautót is ellenőriztek, amelyekben a sofőrök távirányítóval manipulálták a menetíró készülékek adatait – közölte az MTI.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A nyugati desztinációk megfizethetetlenné válásával egyre többen keresik az új, felfedezetlen kincseket, mint amilyen Budapest is. Orbán Ráhel szerint ugyanakkor még hiányzik a városból a luxusvásárlás lehetősége.
Szolgált a második világháborúban, gyerkekorában társai csúfolták alacsony termete miatt, tud dobolni, és több mint 60 film és tévéműsor fűződik a majdnem 100 éves legenda nevéhez.
Az elmúlt napokban hangos volt a sajtó és a közösségi média mindenféle járatkésések miatt, amelyekért jellemzően mind az utasok, mind a sajtó a légitársaságokat teszi felelőssé, ugyanakkor a helyzet jóval…
Öt év múlva globálisan 60 százalék részesedést hasíthat ki magának a legújabb mobilkommunikációs technológia, de néhány régióban, például a környékünkön sem válik belőle lokális bajnok.
Az Apple alkalmazásboltja tévesen, nagy volumenben terhelt magyar bankkártyákhoz tartozó számlákat 2024. június 26-án 18 órát követően néhány órán keresztül, az összeg visszatérítése folyamatban van. A Magyar Bankszövetség tájékoztatása szerint a téves tranzakciókról a bankszektor az érintett magyar kártyabirtokosok gyors jelzéseinek köszönhetően é
Max Verstappen nem hajlandó elfogadni azt a felvetést, hogy a Red Bull már elérte a fejlesztési plafont, és emiatt a csapatnak lassan meg kell barátkoznia a vezető szerepe elvesztésének gondolatával.
A Chainlink oracle hálózat elindította Data Streams termékét az Avalanche hálózaton. A GMX, egy decentralizált örökös határidős kereskedési platform, az élre állt azzal, hogy a Data Streams által biztosított valós piaci adatokat használja örökös határidős protokolljának működtetéséhez. A Chainlink Data Streams különbözik a hagyományos “push-alapú”
A magassarkú cipők mindig is a nők ruhatárának alapvető darabjai voltak, hiszen számos alkalomhoz tökéletesen illenek, kiemelik a nőiességet, csinos vonalakat adnak és nagyon jól néznek ki. Nem mindig szeretünk azonban magassarkút hordani, hiszen mindennek a kulcsa a kényelem!
Ez a lépés háborús indok lehet az orosz hatóságok számára, mivel joga lehet az egyéni és kollektív önvédelemhez – mondta Medvegyev a Szentpétervári Nemzetközi Jogi Fórumon.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (Uefa) játékvezetőinek főnöke szerint Facundo Tello helyes döntést hozott a németországi Európa-bajnokságon, amikor nem ítélt büntetőt a skótoknak Willi Orbán belépőjéért.
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) játékvezetőinek főnöke szerint Facundo Tello helyes döntést hozott a németországi Európa-bajnokságon, amikor nem ítélt büntetőt a skótoknak Willi Orbán belépőjéért.
A pénzmosás-ellenőrzés hiányosságai miatt több mint 2 millió euróra bírságolta meg az osztrák pénzügyi felügyelet a Raiffeisen Bank Internationalt (RBI) – írja a Reuters. A bírság az osztrák szabályozó hatóságok által valaha kiszabott legnagyobb összegű büntetés. A bank árfolyama jelenleg 0,3%-os pluszban van a bécsi tőzsdén.
A vállalatok csak úgy érthetik meg és fordíthatják le a saját helyzetükre a NIS2 követelményrendszerét, ha azt egy szervezeti egységek felett álló információbiztonsági irányítási rendszerként kezelik. Ebben pedig fontos szerepe van a GDPR-on edződött HR-nek. Nem véletlen, hogy egyes cégeknél éppen a HR szakemberek teszik meg az első lépést szakértő
Sokáig életben tartotta a reményt Magyarország, hogy ott lehet a nyolcaddöntőkben, de ez az utolsó pillanatban elúszott, amikor a grúzok legyőzték a Portugálokat. Ádám Martin közben félelmetes népszerűségre tett szert.
A műsorvezető harcedzettnek számít, már ha háborús övezetnek tekintjük a Frizbi Tv stúdióját, ahol gyakran vív kemény szócsatákat interjúalanyaival. Mégis, őszinte döbbenettel hallgatta legújabb alanyát. Hajdú Péter vendége a világ számos pontján harcolt a Francia Idegenlégióban, majd 20 éven át.
Meghan Markle-nek különös érzéke van ahhoz, hogy termékpromócióit fontos királyi események időpontjára időzítse, és egy szakértő ennek okait vizsgálta meg.