2024. június 28. péntek

jún. 28
16:06
Úgy tűnik, visszatért Európába a világ egyik legnagyobb sasmadara (Hamu és Gyémánt)
A rétisasok ugyan hazánkban meglehetősen gyakorinak számítanak, Európa többi részén ritka madárfajnak minősülnek. Most azonban úgy tűnik, hogy változás állhat be az egész kontinensen a madarak számát tekintve.
jún. 28
16:06
Ma is leszakad az ég néhány helyen, térképen mutatjuk, merre (Magyar Nemzet)
Nincs új a nap alatt. Már amikor egyáltalán előbújik.
jún. 28
16:06
Kiadták Magyarországnak az antifa-ügy egyik feltételezett elkövetőjét (Telex)
A német férfit tavaly decemberben fogták el Berlinben, most Budapestre szállították.
jún. 28
16:06
Horrorisztikus baleset történt Magyarországon (naphire.hu)
A baleset pénteken történt, egy ember vesztette életét.
jún. 28
16:12
Megint bekövetkezett: forró kocsiban hagytak egy 6 éves kislányt, meghalt (BorsOnline)
A gyermek életét már nem tudták megmenteni.
jún. 28
16:12
Tényleg mérgező a sárgabarack magja? Most kiderül! (Mindmegette)
Biztosan mindenki kóstolta már a sárgabarack kiszárított, feltört magját, amikor is csodálkozva - vagy nem - konstatálta: ennek mandulaíze van! Ez egyáltalán nem véletlen, ugyanis egy családból valók ők ketten - a őszibarackkal és a nektarinnal egyetemben -, azzal a különbséggel, hogy míg a manadulából akár több marékkal is megehetsz egy nap, barac
jún. 28
16:12
Gyurcsány Bajnai Gordonba és Magyar Péterbe is beleszállt (HírTV)
Ellentámadásba lendült Gyucsány Ferenc. A DK elnöke az utóbbi időben sok belső kritikát kapott. Most az Indexen úgy nyilatkozott, hogy akik támadják őt, azok mögött még párt sincs érdemben.
jún. 28
16:12
Magyar Péter: Gyurcsány 2026-ban is segíteni kívánja Orbán Viktor hatalomban tartását (SzMo)
A Tisza Párt politikusa reagált Gyurcsány Ferenc indexes interjújára. Szerinte a DK elnöke újabb ámokfutásba kezdett.
jún. 28
16:12
Csaknem ötvenéves gyilkossági ügyet oldott meg a chicagói rendőrség (Magyar Hírlap)
Családja csaknem ötven éve próbálja megtudni, hogy mi történhetett szerettükkel.
jún. 28
16:12
Csütörtöktől lezárják a Fogarasi úti felüljárót Budapesten (Demokrata)
Felújítás miatt lezárják a Fogarasi utat és a Csömöri utat összekötő felüljárót.
jún. 28
16:12
Száztíz éve visszafordíthatatlanul megváltozott a világ (Telex)
Az osztrák trónörökös merénylője, Gavrilo Princip szobrot kapott Szarajevóban, azt is lefotózta Szalay-Berzeviczy Attila, aki egy évszázaddal később végigjárta az első világháború helyszíneit, a Falkland-szigetektől Togón át az iraki Moszulig.
jún. 28
16:14
Rajtaütés nyolcvan rendőrrel (Magyar Hírlap)
Letartóztattak öt férfit nagy értékű betöréses lopások miatt.
jún. 28
16:18
Széphalmi Juliska hatalmas örömhírt jelentett be (Metropol)
A gyönyörű táncosnő Instagram-oldalán kürtölte világgá fia miatti boldogságát.
jún. 28
16:18
Kiderült, hány nem uniós állampolgárt utasítottak ki az EU-ból (Portfolio)
Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
jún. 28
16:18
A hét hirdetése: automata tűzifa-feldolgozó (Agroinform)
Ezúttal egy igazán praktikus eszközt ajánlunk olvasóink figyelmébe.
jún. 28
16:18
Egy lélek se vette észre, hogy Orbán éppen el akarja foglalni Brüsszelt, talán azért, mert nem volt mit észrevenni (444.hu)
A miniszterelnök a kampányban kockázatos módon, de nem teljesen alap nélkül Brüsszel elfoglalását vizionálta. Az európai szélsőjobbos áttörés azonban elmaradt. Az Európai Bizottság vezetője az lett, akit Orbán nagyon nem akart.
jún. 28
16:18
"Egy másik lánnyal van együtt" – meglepő pletyka terjed Azahriah-ról (Ripost)
Meglepő szóbeszéd terjed a TikTokon.
jún. 28
16:18
Három atlétával és egy erőemelővel bővült a magyar paralimpiai csapat (m4sport.hu)
Három atlétával és egy erőemelővel bővült a magyar paralimpiai csapat, adta hírül pénteken a Magyar Paralimpiai Bizottság.
jún. 28
16:18
Ilyen mosógépet kell választanod, ha valóban hosszú távra tervezel (Femcafe)
A mosógép vásárlás minden családban nagy dilemma. Természetesen az is felmerül, hogy elöltöltős vagy felültöltős mosógépet vegyünk.
jún. 28
16:18
Enyhült az amerikai árnyomás, de a piacok nem ugrottak (vg.hu)
A Fed belegabalyodott a lakhatási infláció problémakörébe, amelynek a második fél évi emelkedésétől tartanak a jegybankárok. Ezért továbbra is őszre várható a kamatcsökkentés startja.
jún. 28
16:18
Halála után köszöntötte fel születésnapjára édesanyját Vanessza - levelet talált az ajándékban (BorsOnline)
Torokszorító búcsúüzenetet hagyott telefonján a kislány.
jún. 28
16:18
Ferenc a "kivégzőosztag" előtt (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. Gyurcsány Ferenc bevallotta a táborának azt, amit eddig is mindenki tudott. Az DK–MSZP–Párbeszéd szövetség nagyon súlyos vereséget szenvedett a választáson. Ettől függetlenül marad.
jún. 28
16:18
A Macron miatt hagyta ott a Nike-t a Fradi (Mandiner)
Véget ért egy korszak az FTC-nél.
jún. 28
16:18
Mi lesz ebből? Kiderült, miért bukkant fel Budapesten az azeri védelmi miniszter (Nyugati Fény)
A honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf árulta el
jún. 28
16:18
Keményen kiosztotta az amerikai külügyet Menczer Tamás (Magyar Nemzet)
Nem tetszik az amerikai demokratáknak, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal vizsgálatot indított az Átlátszó és a Transparency International Magyarország ellen.
jún. 28
16:18
Egy férfi a szülővárosa látképével bizonyította be, hogy a Föld nem lapos (Helló Magyar)
Elég volt hozzá némi matek és az otthonának nevezetességei.
jún. 28
16:18
Kiállítás a gazdáknak, amit kár lenne kihagyni! (Magyar Mezőgazdaság)
Az 1977-ben indult kiállítás, a Bábolnai Gazdanapok hazánk egyik legrégebbi szakmai rendezvénye.
jún. 28
16:18
Jelentős altcoin-emelkedés várható! Mibe érdemes ma fektetni? (BitcoinBázis)
Egy jelentős altcoin hullám közeleg, mivel bármelyik nap bikapiac és altcoin szezon várható. Az általános piaci helyzet továbbra is nyugodt, ami tökéletes lehetőséget teremt a potenciális nyereséghez. Mivel az altcoinokkal jelenleg alacsony árfolyamokon kereskednek, robbanásszerű növekedés előtt állnak, így az okos befektetők szempontjából ez egy k
jún. 28
16:18
Ami beindítja a szexuális vonzódást úgy, hogy észre sem veszed (Bien)
Megbízhatóság, előzékenység, tisztelet, becsületesség, intelligencia, jó humor – rengeteg dolgot fel tudnánk sorolni, amit keresünk és megbecsülünk egy partnerben, de a szexuális vonzalom, az már sokkal kevésbé megfogható dolog. Még ha mi magunk nem is tudjuk megfogalmazni, a tudósok szerint ezek azok a tulajdonságok, amiktől fizikailag is vonzódni
jún. 28
16:20
Máris kommentálta a Fed jegybankára a friss inflációs adatot (Portfolio)
Mary Daly, a San Franciscó-i Fed elnöke pénteken optimista hangvételben nyilatkozott az infláció alakulásáról. A legfrissebb adatok szerint az infláció áprilisról májusra nem mutatott emelkedést.
jún. 28
16:20
Jó reggelt, Amerika! (Magyar Nemzet)
A nemzetközi baloldali sajtó a Trumppal folytatott elnökjelölti vitája után nekirongyolt Bidennek, katasztrofális leszereplést emlegetve.
jún. 28
16:24
Erzsébet utolsó mondata magyarul hangzott el: ezek voltak, a haldokló királyné utolsó szavai (Life)
Megtanult magyarul, imádott lovagolni és verseket írt. Erzsébet királyné utolsó mondatát a mai napig idézik.
jún. 28
16:24
Hungarikum lett az Aranyfácán sűrített paradicsom és a szaloncukor (Agrofórum)
A hungarikumok és a nemzeti értékek nem csupán az értékőrzés miatt fontosak számunkra. Ezek a sajátosan magyar jellegzetességek képviselnek minket, segítve a megmaradásunkat – mondta Nagy István agrárminiszter kedden, a Hungarikum Bizottság ülésén, ahol 3 elemmel bővült a Hungarikumok Gyűjteménye és 2 tétellel gyarapodott a Magyar Értéktár.
jún. 28
16:24
III. Károly király az unokáival viccelődött (Magyar Hírlap)
Imádják érte az emberek.
jún. 28
16:24
Jos Verstappen szerint Horner megfúrta őt, ezért nem vezeti Vettel autóját a Red Bull Ringen (Racing)
Jos Verstappen a jelek szerint továbbra is rosszban van Christian Hornerrel, aki szerinte mindent megtett, hogy a hétvégén ne ülhessen autóba.
jún. 28
16:24
Elesett az M5-ös autópálya, kigyulladt autó miatt áll a forgalom Örkénynél (naphire.hu)
Teljes szélességében lezárták az M5-ös autópályát, miután kigyulladt egy busz Örkény térségében péntek délután.
jún. 28
16:30
Elárulta a Wizz Air, miért késnek a gépek (Portfolio)
Az elmúlt napok időjárási viszontagságai és résidő-problémái nagyban érintették a teljes európai légi közlekedést, és így a Wizz Air működését is. Az időjárás megnehezítette a légiforgalmi irányító hatóságok és az Eurocontrol számára a légiforgalom kezelését az egész iparágban, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte. A
jún. 28
16:30
Bábolnai Gazdanapok: kiállítás a gazdáknak, amit már 37. alkalommal rendeznek meg (Agroinform)
Sokszínű programokkal várják a látogatókat.
jún. 28
16:30
Megszólalt a Kreml az EP-választásokkal kapcsolatban (Mandiner)
Dmitrij Peszkov lesújtó véleményt fogalmazott meg az EU diplomáciai vezetőjéről, Kaja Kallasról.
jún. 28
16:30
Harry herceg és Meghan kapcsolatában kiszúrt valamit Diana testőre: "valami nem stimmel" (Sassy)
Diana hercegnő egykori testőre aggodalmát fejezte ki Harry herceg és Meghan Markle kapcsolatával kapcsolatban.
jún. 28
16:36
Közelít a 3 millió felé a munkanélküliek száma Németországban (Privátbankár)
Németországban az elemzők által várt stagnálással szemben emelkedett a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta júniusban - derült ki a német szövetségi munkaügyi hivatal, a Bundesagentur für Arbeit (BA) pénteken ismertetett adataiból. Az előző hat hónapban stagnált a munkanélküliség.
jún. 28
16:36
30 ezer migráns hagyta el Európát (Piac és Profit)
Az uniós tagországok 2024 első negyedében 103 515 nem uniós állampolgárt utasítottak területük elhagyására, és 30 570-et küldtek vissza ténylegesen valamely másik országba kiutasítási határozat alapján - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
jún. 28
16:36
A Wizz Air bevallotta, miért késnek sorozatban a járatai (Portfolio)
Az elmúlt napok időjárási viszontagságai és résidő-problémái nagyban érintették a teljes európai légi közlekedést, és így a Wizz Air működését is. Az időjárás megnehezítette a légiforgalmi irányító hatóságok és az Eurocontrol számára a légiforgalom kezelését az egész iparágban, amely jelentős késésekhez és járattörlésekhez vezetett Európa-szerte. A
jún. 28
16:36
Biden nem lép vissza (444.hu)
Ezzel együtt nagyobb a pánik a demokrata párton belül, mint amit valaha lehetségesnek gondoltak volna.
jún. 28
16:36
Harmincezer autót hív vissza a Porsche (autopro)
Elektromos autókat kénytelen visszahívni a német luxusautó-gyártó.
jún. 28
16:36
Friss hírek érkeztek a kórházba került hercegnő állapotáról (Ripost)
Könnyebb sérüléseket és agyrázkódást szenvedett.
jún. 28
16:36
Hétfőtől Szerbia összeér Kínával (vg.hu)
Szabadkereskedelmi egyezményt kötött a két ország.
jún. 28
16:36
Edzés kánikulában? Nem lehetetlen, ha megfogadod a szakértő tanácsait (Life)
A fojtogató melegben a legtöbben a legszívesebben ki sem mozdulnánk a légkondicionált lakásból. Sokak számára azonban az edzés kánikulában sem maradhat el. Most megtudhatod, mire figyelj oda.
jún. 28
16:36
Azonnal három figyelmeztetést kapott egy vármegye, itt az időjárás nagyon intenzív lesz - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Ilyen időjárás következik majd az elkövetkező napokban.
jún. 28
16:36
Háromszoros kockázat (Magyar Hírlap)
A mentális képesség és a sztróknak való kitettség kapcsolatát komolyan kell venni.

Keresés