"Hiúzt gyártunk, Leopardot veszünk, és beszálltunk a Párduc fejlesztésébe" – közölte nemrég Orbán Viktor a TikTok-csatornáján. A miniszterelnök még hozzátette, hogy a kutatások szerint talán a Párduc lesz a befutó.
Az Apple Pay váratlanul és indokolatlanul számos tranzakciót hajtott végre, a jelenség szinte minden hazai bankot érinti, beleértve a Revolutot és a Wise-t is. Volt, akitől 550 ezer forintot vontak le.
Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem.
Vegyük például az edzőtermi szelfiket. Ha egy férfi félmeztelenül flexel, az teljesen oké. Sőt, gyakorlatilag a teljesítményéről számol be, elismerésre méltó. Amikor azonban egy nő posztol egy képet magáról, amelyen nyári ruhában – ne adj’ isten, fürdőruhában – élvezi a nyaralását, akkor egyértelműen henceg. És szinte könyörög a dick picekért.
Szakértők szerint a tendencia nem ma kezdődött: a párok nagy hányadánál jobb, ha a hölgyek választanak ingatlant a családnak, hiszen túlnyomórészt rajtuk múlik a család bővülése is. Emellett újra a palettára került fővárosból való kiköltözés is, a piacot közelről követő szakértők szerint a zöld, kertvárosias környezetbe vágynak a kisgyermekes párok
A Base Dawgz (DAWGZ) mém érme elérte a 2 millió dolláros előértékesítési mérföldkövet, ami izgalomba hozta a befektetőket. És ez nem csak egy újabb haszontalan mém érme – a DAWGZ valódi hasznossággal rendelkezik, amely támogatja a körülötte lévő felhajtást. A Base Dawgz kiaknázza a Multi-Chain technológia erejét Miközben a Base Dawgz elsősorban a B
A legjobb kripto szakértők, mint SenseiBR_BTC és MikybullCrypto többször kijelentették, hogy egy altcoin piaci fellendülés közeleg, és mindenki készüljön fel rá. MikybullCrypto elmondta követőinek, hogy a 2020-as árminta ismétlődik, és egy robbanásszerű emelkedés bármikor megindulhat. Íme a három legjobb kripto, amelybe érdemes befektetni júliusba
Továbbra is Bécs nyújtja a legjobb életminőséget a világ nagyvárosai közül, Budapest a legnagyobb ütemben javuló városok között van és a lista felső ötödébe került az Economist Intelligence Unit (EIU) szerdán Londonban bemutatott idei globális rangsora szerint.
Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem.
A brit Showers To You online fürdőszobai beszállító új kutatása szerint az emberek 74%-a rendszeresen sír a zuhany alatt. De vajon miért van ez?Sokunk számára a zuhanyzás lehet az egyik olyan kevés (vagy egyetlen) tevékenység a nap folyamán, melynek során teljesen egyedül vagyunk, semmi sem vonja el a figyelmünket és senki sem figyel ránk. Ezért so
Állítólag sok praktikus felhasználása lenne, ha sikerülne élő bőrszövettel borítani az emberszerű robotokat, de a mesterséges intelligencia fejlesztésével együtt azért nyomasztóan hat a dolog.
Békésen, a Csallóközi utcában 2024. január 6-án 23 óra 30 perc körül oszlopoknak ütközött egy autó, amiben öten ültek, közülük csak egy utas használta a biztonsági övet. A sofőr súlyosan megsérült, mellette egy utas szintén, a többiek könnyű sérülést szenvedtek. A baleset egy kanyarnál volt, amit a kirendelt igazságügyi műszaki szakértő véleménye s
Kellemetlen meglepetés érte szerda délután az Apple Pay felhasználóit, pontosabban a magyar felhasználóit. Indokolatlanul vont le különböző összegeket azoktól, akiknek a bankkártyája össze volt kötve az almás fiókjával.
A vásárlók körében kedvelt csemegét, aszalt sárgabarackot hívott vissza a forgalomból az Aldi - jelentette szerdán este a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A Budapesti Közlekedési Központ a 42-es villamos vonalbővítési lehetőségeit vizsgálja meg. A fejlesztés legfőbb célja, hogy a Havanna-lakótelepen át Gloriett-telepre is el lehessen jutni környezetbarát, modern kötöttpályás járatokkal.
Donald Trump jelentős előnyre tett szert Joe Bidennel szemben – legalábbis a politikai mémcoinok világában. Az egykori elnökhöz kötődő kripto tokenek sokkal népszerűbbek, miközben közeledik a novemberi amerikai elnökválasztás, a két jelölt pedig ma este a kampány első nyilvános TV vitájában is megütközik. A “PolitiFi” tokenek világa még viszonylag
A tapasztalt befektetők nemrégiben több mint 150 millió dollárt fektettek három kriptovalutába: Dogecoinba (Doge), Shiba Inu-ba (Shib) és Algotech-be (Algt). Ez a jelentős pénzáramlás egybeesik azzal, hogy a piaci elemzők a kriptovaluta szektor közelgő fellendülését jósolják, különösen ezen eszközökre fókuszálva.
Mintegy 200 helyszínen, főként Pest, Komárom-Esztergom és Somogy vármegyében volt szükség tűzoltói segítségre az átvonuló vihar miatt - közölte csütörtök reggel a katasztrófavédelem.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A www.mafab.hu 10-es Top listája az oldalon az elmúlt fél év alatt több millió látogatói felkeresés, sok ezer értékelés és a jegyeladási eredmények súlyozása alapján állt össze. Feltétel az volt, hogy az adott film legalább száz millió forint bevétellel bírjon. A magyarok kedvence az év első felében az Agymanók 2. volt, 99%-os értékeléssel. A
A Bőgőmasina félvér hőse belenyugszik, hogy nem Eddie Murphy fia, de eltökéli, hogy apát kerít magának egyedülálló anyja mellé. Most elolvashatsz egy részletet a könyvből.
Az angol futballválogatott korábbi svéd szövetségi kapitánya, Sven-Göran Eriksson a farmján fogadta David Beckhamet. A svéd szakember januárban jelentette be, gyilkos kórral kűzd, felkészült a halálra.