2024. június 27. csütörtök

jún. 27
15:06
Startol az Otthonfelújítási Program: ezek a támogatott kulcstermékek (Növekedés)
Csütörtöktől már elérhető az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. honlapján az Otthonfelújítási program keretében támogatott építési termékek, valamint hő- és melegvíztermelő berendezések listája - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
jún. 27
15:06
Fertőzésgyanús betegeknek fenntartott konténerben tartottak fogva egy szorongó arab nőt, pert nyert a magyar állam ellen (Telex)
S.H. azóta Németországban él, mérnöknek tanul.
jún. 27
15:06
Négymilliárd forintot adott a grúz focistáknak Portugália legyőzéséért az ország leggazdagabb embere (Telex)
Ha a spanyolokat is megverik a nyolcaddöntőben, akkor ezt az összeget megduplázza Bidzina Ivanisvili.
jún. 27
15:06
Felgyújtotta a tanárát egy diák, mert elégedetlen volt a jegyével (naphire.hu)
Elégedetlen volt a vizsgaeredményével a konstancai egyetem egyik hallgatója Romániában, ezért felgyújtotta a tanárát.
jún. 27
15:06
Hogy mekkorát nőtt Dallos Bogi és Puskás Peti kisfia! Imádnivaló fotókat osztott meg róla a boldog anyuka (Sassy)
Tündéri gyermek, okos szemekkel.
jún. 27
15:12
Távozik a MAVIR vezérigazgatója, máris megvan az utód (Portfolio)
A MAVIR felügyelő bizottságának június 27-i, rendkívüli ülésén született döntés értelmében, június 28-ával, közös megegyezéssel távozik posztjáról Biczók András vezérigazgató. Június 28-tól, a vezérigazgató feladatait, Batta Gergő veszi át.
jún. 27
15:12
A tűz után ilyen motorhome-mal jelentkezett a McLaren (Racing)
Az előző hétvégén leégett a McLaren motorhome-ja, de Ausztriában már ismét van saját egysége a csapatnak.
jún. 27
15:12
Paris Hilton: Katonai kiképzésekhez hasonló átnevelés zajlik az amerikai nevelőintézetekben (Telex)
A milliomos örökös az amerikai kongresszusban is elmondta, hogyan gyógyszerezték be és zaklatták tiniként egy ilyen intézetben.
jún. 27
15:12
Az Utódlás készítői közül igazolt magának showrunnert és rendezőt a Harry Potter-sorozat (Telex)
Az HBO korábbi sikersorozatából a HBO következő nagy reménységébe igazolt át Francesca Gardiner és Mark Mylod.
jún. 27
15:18
Acemoglu: válságban vannak a demokráciák, gyökeres fordulatra van szükség (Portfolio)
A demokráciák szerte a fejlett világban válságban vannak, mivel teljesítményük elmarad az ígértektől. A szélsőjobboldali és szélsőséges pártok hasznot húznak abból, hogy a balközép és a jobbközép pártokat ma már a stagnáló bérekkel, a növekvő egyenlőtlenséggel és más kedvezőtlen tendenciákkal azonosítják.
jún. 27
15:18
Ezek tényleg ők? Így élnek Michael Jackson gyerekei 15 évvel az énekes halála után (Glamour)
Hihetetlen, hogy már több mint egy évtized eltelt azóta, hogy elhunyt a pop királya. Michael Jackson három gyereket hagyott maga után, akikről most újabb hírek láttak napvilágot. Jacko alighanem büszke lenne rájuk.
jún. 27
15:18
"Portugália nem adta el a mérkőzést, csak el akarta kerülni Magyarországot" - Így reagáltak a magyar politikusok a válogatott kiesésére (SzMo)
Orbán Viktor, a magyar futball nagy rajongója, még nem reagált a kiesés hírére. Az ellenzéki politikusok se nagyon.
jún. 27
15:18
110 nyelvvel bővül a Google Translate repertoárja (Bitport)
A cég szerint ezeket a nyelveket összesen több mint 600 millióan beszélik a világban. Leginkább Afrikában örülhetnek a frissítésnek.
jún. 27
15:18
Rod Stewart a Terror Házában (Magyar Hírlap)
NAPI Kommentár. A baloldal, Magyar Péterrel egyetemben szívesen kétségbe vonta a jobboldal békepártiságát, ám a minapi Rod Stewart-koncerten is kiderült, milyen tévúton jár.
jún. 27
15:18
A kifosztott ügyfél (Mandiner)
Majd valami biztos lesz; felteszem, visszaadják a pénzt. Addig majd a feleségem kártyáját használjuk. Petri-Lukács Ádám írása.
jún. 27
15:18
Vádat emeltek a Blokád rendezője ellen, amiért fellökött egy filmkritikust (Telex)
Tősér Ádám tavaly egy filmfesztiválon ment neki a Népszava újságírójának, és azzal fenyegette, hogy "szétveri a pofáját", mert szerinte az vállalhatatlan dolgokat írt a filmjéről.
jún. 27
15:18
Tizenhét év után új albumot ad ki Manu Chao (Telex)
A 63 éves zenész ötödik stúdióalbuma szeptemberben jelenik meg.
jún. 27
15:18
Tóth Gabi fekete-fehér fotóval sokkolta a rajongóit, csak úgy áradnak a kommentek (naphire.hu)
Tóth Gabi a közösségi oldalán jelentette be: új fejezet kezdődik az életében.
jún. 27
15:18
Technikai hiba az Apple Pay-nél – téves levonások a magyar felhasználóknál (Fintech)
Szerda délután komoly problémát észleltek azok, akik az Apple Pay-nél regisztrált bankkártyákat használnak. Számtalan téves tranzakcióval terhelték meg a felhasználók számláit. Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy technikai hibáról és nem kibertámadásról van szó – ügyféladatok nem kerültek ki.  A felhasználók számláiról különböző összegeke
jún. 27
15:18
Michelin-csillagok hullottak a magyarok kedvenc nyári úti céljára (Roadster)
Lesz miből választani!
jún. 27
15:18
FLOKI árfolyam-előrejelzés: Egy indikátor 100%-os áremelkedést jelez, kijött a FLOKI kereskedési botja (KriptoMagazin)
A FLOKI árfolyama az elmúlt 24 órában 0,5%-ot emelkedett, 0,0001716 dollárra egy olyan napon, amikor a kriptopiac egésze hasonlóan szerény nyereséget mutat. A FLOKI az elmúlt héten is alig mozdult, a mém érme két hét alatt 27%-os, egy hónap alatt pedig 37%-os veszteséget szenvedett el. A token azonban még mindig 540%-kal emelkedett az elmúlt egy
jún. 27
15:18
10 kánikula frizura, amit pillanatok alatt elkészíthetsz (Bien)
A nyári reggeleken olyan nehezen bújsz ki az ágyadból, hogy a készülődésre már szinte nem is marad időd? Csak gyorsan felöltözöl, eszel pár falatot és megfésülködsz – a különleges fonatokra és hajtrükkökre maximum álmodban kerül sor. Pedig nem kell ennek mindig így lennie, az alábbi szuper frizurákat ugyanis pillanatok alatt elkészítheted, és még g
jún. 27
15:20
Itt a nagy hír: lefoglalná az MVM pénzátutalását a Gazprom felé az Orlen! (Portfolio)
Egy varsói bírósági döntés miatt bő egy hónapja a lengyel Orlen arra figyelmeztette a magyar állami MVM gáznagykereskedő vállalatát, a CEEnergy-t, hogy több, mint 350 millió eurót lefoglalhat a magyar cég Gazprom felé indított pénzátutalásából, hogy a saját követelését érvényesítse az orosz céggel szemben – tudta meg a Reuters. Gázpiaci kilátásokró
jún. 27
15:20
Hazaindult a magyar válogatott (Magyar Hírlap)
A hazaindulás sokkal csendesebb volt, mint az érkezés.
jún. 27
15:24
Lángokba borult a romváros, Asszosz 90 százaléka porig égett! (Blikk)
Elképesztő pusztítást végzett egy tűzvész a törökországi romvárosban. A Dardanellák közelében, az Égei-tenger partján fekvő Asszosz porig égett, megszólalt a polgármester is a tűzesetről. Elárulta, hogy a település közel kilencven százaléka a tűz martaléka lett, azonban a sérültekről egyelőre még nem érkeztek információk.
jún. 27
15:24
Vermeer Rtx1250 traktor: hatékonyabb és erősebb (Agroinform)
A Vermeer RTX1250 munkagépet több fejlesztéssel frissítették a hatékonyság és a teljesítmény növelése érdekében.
jún. 27
15:24
Sokkoló felvétel: villám csapott a WizzAir repülőjébe, csoda, hogy nem lett nagyobb baj (Pénzcentrum)
Egy Wizz Air járatot villámcsapás ért, miközben London felé tartott. Az egyik utas levideózta az eseményt, ami igazi ritkaságnak számít.
jún. 27
15:24
Az év emlőséhez kapcsolódó rajzpályázatot hirdetnek fiatalok számára (Tiszta Jövő)
Az év emlőséhez, a vadmacskához kapcsolódó kreatív alkotópályázatot hirdet fiataloknak a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és az Agrárminisztérium.
jún. 27
15:24
Rossz vicc (Demokrata)
Hogy is van a mondás? Biztos ismerik. "Remélem, komoly, mert viccnek azért erős." Hogy mire is gondolok? Az önkormányzati választás legnagyobb botránya szerintem a XII. kerületben történt.
jún. 27
15:30
Mi történt az Apple magyar felhasználóinak pénzével? (Piac és Profit)
Magyar felhasználóktól vont le szerdán különböző összegeket az Apple.
jún. 27
15:30
A Coinbase beperelte a Sec-et (Kripto Akadémia)
A Coinbase pert indított az Amerikai Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyelete (SEC) és a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság (FDIC) ellen, mert állítólag nem teljesítették a Freedom of Information Act (FOIA) kérelmeket az Ethereum PoS átállásával kapcsolatban. A per háttere Június 27-én a Coinbase keresetet nyújtott be az Egyesült Államok
jún. 27
15:30
Ezek a káposzta leggyakoribb kártevői: akár az egész termés oda lehet (Édenkert)
Ha nem figyelünk oda, akkor a káposztát könnyen megtámadhatják a kártevők. Mutatjuk a leggyakoribbakat!
jún. 27
15:30
Van, ahol visszaveszi a kormány az emberek fizetését, mert szerinte túl sokat keresnek (Portfolio)
Van az úgy, amikor a kormány azt gondolja, túl sokat keresel. Legalábbis Kínában, ahol az új tervek szerint a pénzügyi szektorban dolgozók lemondhatnak a nagy fizetések és bónuszok időszakáról. Sőt, a "közös jólét" érdekében néhány dolgozónak még vissza is kellene adnia a fizetéséből.
jún. 27
15:30
Mit keres egy irodai asztal az M0 kellős közepén? (Autónavigátor)
A Magyar Közút múlt keddi közlekedésbiztonsági kampányindító eseményén lehetőséget biztosított a sajtó munkatársainak, hogy megtapasztalják, milyen száguldó autók és kamionok
jún. 27
15:30
Pottyondy Edina kiosztotta Gyurcsányt: "Maga tényleg nem több, mint Orbán hasznos hülyéje" (SzMo)
Edina egy hosszú Facebook-bejegyzésben címzett kemény hangvételű kritikát a DK elnökéhez. Ezt írta.
jún. 27
15:30
Az Ukrajnának nyújtott segélyek pörgetik az amerikai hadigazdaságot (Magyar Hírlap)
.
jún. 27
15:30
Arc nélküli képviselők (Demokrata)
Rendszerezni próbáltuk a mandátumot nyert Tisza-párti politikusokról fellelhető kevés információt. Magyar Péter nem véletlenül rejtegette őket…
jún. 27
15:30
Élet a Monenzin után – természetes válasz a ketózisra (Agrárágazat)
A tejelő szarvasmarhák betegsége, a ketózis esetében is fontos a hatékony megelőzés: ebben segít az Organo Keto Bolus.
jún. 27
15:30
Filmkritika: a vég kezdete, avagy így esett el New York – Hang nélkül: Első nap (Mandiner)
Egy család helyett egy végstádiumban lévő rákos beteg; egy macska; egy segítőkész férfi – és egy utolsó szelet pizza New Yorkban.
jún. 27
15:30
Travis Kelce nem tudta, hogy viselkedjen Vilmos herceggel találkozásukkor (in.hu)
Az amerikaifocista nem volt biztos benne, hogy meg kell-e hajolnia a walesi herceg és két gyermeke előtt.Travis Kelce testvérével, Jason Kelce-szel közös podcastműsorában nemrég arról beszélt, milyen volt párja, Taylor Swift Eras turnéja londoni koncertjein részt venni a Wembley Stadionban, néhány nappal ezelőtt. Kelce ezek egyikén Vilmos walesi
jún. 27
15:30
Silányodik a Pr-szakma? Alig született arany helyezés az idei Prexa díjátadón (Digital Hungary)
Szigorú szakmai szempontok szerint értékelt minden Magyarországon megvalósított, a PREXA-díjra pályázott PR-aktivitást a Magyar Public Relations Szövetség által felkért zsűri. Az elismeréseket az elmúlt évek hagyományaihoz híven a Magyar Telekom székházban osztották ki június 26-án.
jún. 27
15:30
Augusztus végén Szegeden rendezik meg a 18. Közép-Európai Matematikai Olimpiát (Gyártástrend)
A Közép-Európai Matematikai Olimpia (Memo) az Osztrák-Lengyel Matematikai Verseny folytatása, amelyet 1978 és 2006 között 29 alkalommal rendeztek meg. Most tíz ország vesz részt a Memo-n: Ausztria, Horvátország, Csehország, Németország, Magyarország, Litvánia, Lengyelország, Szlovákia, Szlovénia és Svájc. Az idei eseményre mintegy száz résztvevőt v
jún. 27
15:32
Ezt benézték: tévesen terheltek magyar bankkártyákhoz tartozó számlákat (Magyar Hírlap)
Az óriásvállalat szerint semmilyen visszaélésre utaló jel nincs.
jún. 27
15:34
A rák jelei a lábujjakon is megmutatkozhatnak (Magyar Hírlap)
Fontos figyelni a jeleket.
jún. 27
15:36
A fogyasztói hangulat javult Magyarországon, az építőipari és kiskereskedelmi index azonban romlott (Növekedés)
Romlott a gazdasági hangulatindex az euróövezetben és az Európai Unióban júniusban, miközben Magyarországon javult - derült ki az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön ismertetett felméréséből.
jún. 27
15:42
Hoppá! Pénzt kaptak a grúzok a portugálok legyőzéséért (Menedzsment Fórum)
Négymilliárd forintnak megfelelő larit.
jún. 27
15:42
Mutatjuk, hogyan lehet benyújtani a baromfi állatjóléti támogatás iránti kérelmet (Agroinform)
Kiemelten fontos a határidők betartása!
jún. 27
15:42
A Michelin levegő nélküli abroncsait tesztelheti a Tesla (autopro)
Állítólag zajlanak a tárgyalások a felek között.
jún. 27
15:42
16 év után újra Magyarországon a Red Bull Ládaderbi: ne maradj le az őrült járgányok versenyéről (SzMo)
A saját meghajtású, sufnituning kocsik őrült versenyén Sub Bass Monster nagykoncertjén és három minikoncerten is részt vehetsz.
jún. 27
15:42
874 ezer forint – ennyi az átlagbér a száguldó cseh autóiparban (Autószektor)
A csehországi autógyártás tavaly visszatért a válság előtti, 2019-es évi szintre. A három autógyár - Skoda, Hyundai és a TPCA - együttesen 1,398 millió személykocsit gyártott, ami éves összehasonlításban 14,8 százalékos növekedés. A teljes termelésen belül éves szinten 34 százalékkal, 181 ezerre emelkedett az elektromos vagy hibrid meghajtású autók

Keresés