Igencsak megrázó bejegyzést osztott meg a közösségi oldalán az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A poszt szerint az utóbbi néhány hétben számos olyan eset történt, amikor azért keletkezett tűz egy házban vagy az udvaron, mert a gyermekek nem bántak elég felelősen a tűzzel. Az esetekben szerencsére nem sérült meg senki.
Az Egyesült Államok elnöke hajlik afelé, hogy olyan katonai vállakozókat küldjön Ukrajnába, akik karbantartják a fegyvereket. Egyelőre csak katonákat - még nem csapatokat.
Karácsony Gergely ma megkapta a Kúria válaszát, miszerint helybenhagyták a Nemzeti Választási Bizottság döntését, azaz nem ismétlik meg a rendkívül szoros főpolgármester-választást. Ennek értelmében további öt évig ő lesz Budapest főpolgármestere, és nem megy tovább az Alkotmánybírósághoz, hogy az általa beadott kérvényt felülvizsgálják. Szóba kerü
A Skandináv lottó 26. heti sorsolásán telitalálatos szelvény született, amelynek gazdája több mint 464 millióval lett gazdagabb. Nézze meg gyorsan a szelvényét, hátha ön az!
Az év elején indult CSOK Plusz kedvezményes hitelt május végéig hatezer házaspár igényelte, a megemelt összegű falusi CSOK-ból pedig 2500-an. A maximálisan 50 milliós CSOK Pluszból átlagosan 26 milliót kértek.
A walesi hercegné és Vilmos herceg különös gondot fordítanak arra, hogy gyermekeik számára harmonikus és támogató környezetet biztosítsanak, éppen ezt a célt szolgálják a családot segítő dadák is.
Az Auchan Magyarország idén is csatlakozott a KÖVET Egyesület, a Jane Goodall Intézet és a Védegylet Egyesület „Passzold Vissza, Tesó!” mobiltelefon-visszagyűjtő kampányához. A vásárlóknak április 22-e és május 22-e között egy hónapig volt lehetőségük leadni a feleslegessé vált mobilokat és egyéb eszközöket az összes Auchan áruházban. A kampány sor
Christina Applegate gyógyíthatatlan betegsége után most a színésznő lányánál is súlyos betegséget diagnosztizáltak. Az Egy rém rendes család színésznőjének 13 éves lánya POTS-ban szenved. A tinilány az édesanyja podcastsorozatában mesélt a diagnózisról, megjegyezve, hogy már jobban megérti Christina szklerózis multpilexszel folytatott küzdelmét.
Annak ellenére, hogy a Bitcoin lendülete csökken, az Injective Blockchain (INJ) és a Matic ára nagy sikert arat a növekvő hálózati aktivitás közepette. Azonban a DTX Exchange uralja a kripto szektort áttörő előértékesítési teljesítményével és korszerű TradFi funkcióival, amelyek maximális nyereséget biztosítanak.
Két rendeletet adott ki az MNB a korábbi rendelet hatályon kívül helyezésével egyidejűleg a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozás megakadályozásának további támogatására. Az egyik jogszabály újdonságai egyebek közt a tényleges tulajdonos kilétének feltárásáról, a külső ellenőrzési funkció követelményeinek, illetve az üzleti kapcsolat jellegének meg
A Jóbarátok sztárja októberben távozott az élők sorából, a világ pedig összeomlott a halálhíre hallatán. Azóta tart a nyomozás, hogy vajon miért vesztette életét azon a bizonyos októberi éjszakán életét Perry. Egy ismert színésznő neve is felmerült a nyomozás során, akivel szoros barátságban állt a híres sorozatszínész, akivel állítólag az elvonón
Nem kell, hogy a főtt rizs unalmas legyen. Számos jól bevált megoldás létezik arra, hogy kicsit feldobjuk a jól bevált köret ízét. A cikkben egy kevésbé elterjedt, izgalmas módszer mutatkozik be. Ha a rizst víz és kókusztej
A madarak rendszerint nem sok jelét mutatják annak, ha nincsenek jól, pedig a kiszáradás 1 nap leforgása alatt is súlyos következményekkel járhat, 3 nap alatt pedig akár halálhoz is vezethet. Segítünk, hogy mit kell tenned!
Majka és Dundika a családjával Tenerifén igyekszik kipihenni a fáradalmakat. Van is mit, mivel a rapper rengeteg fellépésen van túl idén is, és ott vannak a tévés felvéltelek.
Amikor melegebbre fordul az idő, minden lovas ember első dolga, hogy még egy itatóvödröt helyezzen el lova bokszában. Ez jó szokás, de csak akkor, ha betartunk néhány fontos szabályt.
A Nielsen havi jelentése szerint az Alphabethez tartozó Youtube az összesített amerikai hagyományos és online televíziós nézettség 9,7 százalékát tette ki múlt hónapban.