A közlemény szerint a hírportál "az ukrajnai különleges katonai műveletről szóló pontatlan információk szisztematikus terjesztése miatt került a listára".
Csaknem 2 millió dollárért (743 millió forint) kelt el egy New York-i árverésen egy illusztráció, amelyet az első Harry Potter-kötet borítójához használtak.
A múlt héten szinte az összes mém érme pirosban forgott. A vezető mém érmék kapták a legnagyobb pofont, a BONK 20,9%-ot, a FLOKI 22,3%-ot, a WIF pedig még ennél is nagyobbat, 37,5%-ot esett. Ez a furcsa helyzet megzavarta a befektetőket, akik jó része már felkészült a nyári bikafutamra. Ennek ellenére számos iparági szakértő úgy gondolja, […]
Az Apple Pay váratlanul és teljesen indokulatlanul több tranzakciót is végrehajtott magyar bankszámlákon. A probléma szinte az összes bankot érinti. Az OTP felvette a kapcsolatot az Apple-lel - írja az Index.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint júniusban az üzleti szféra derűlátóbbá vált, de a lakossági kilátások nem változtak érdemben májushoz képest. A GKI konjunktúraindexe 2 ponttal emelkedett. A cégek foglalkoztatási szándékai nem sokat változtak, áremelési tervei – a májusi jelentős esés után – kissé emelkedt
A Vogue World harmadik évének arca, Gigi Hadid lángra lobbantotta az esemény afterpartyját.New York és London után az esemény a francia fővárosba költözött, pontosabban a Place Vendôme-ra − egy ikonikus párizsi helyszínre, amely vasárnap óriási kifutóvá változott. Az esemény a divat és az atlétika ünnepléséről szólt egy sportág (például kerékpározá
A világon elsőként megadóztatják Dániában 2030-tól az állattartó gazdákat a szarvasmarhák, disznók és bárányok által a légkörbe juttatott üvegházhatású gázok mennyisége alapján.
Negyvenöt éve börtönbüntetést szabott ki egy amerikai bíró szerdán a kábítószer-kereskedelem és lőfegyverekkel kapcsolatos bűncselekmények miatt márciusban elítélt Juan Orlando Hernández volt hondurasi elnökre.
A nem túl nagy elánnal játszó portugálok 2-0-ra kikaptak a náluk papíron jóval gyengébb grúzoktól. A törökök 94. perces góllal győzték le 2-1-re a cseheket.
Vannak gyógynövények, amelyek könnyebbé teszik a női létet. Ha ráhangolódunk a természet nyelvére, önmagunkat is könnyebben gyógyíthatjuk és a családtagjainknak is jobban gondját viselhetjük.
Különös angolnára bukkantak a Balatonban, s felvétel is készült a furcsán mozgó élőlényről. Az állatra áprilisban lettek figyelmesek a magyar tengernél, a Szigligeti-öbölben. A videón látható angolnát a Magyar Haltani Társaság elemezte, hogy rájöjjenek a fura mozgás okára.
Tom Cruise legutóbbi viselkedése minden, csak nem szimpatikus. A színész úgy határozott, hogy Taylor Swift világkörüli turnéjának egyik állomásán ereszti ki a gőzt barátaival - ezzel alapvetően semmi baj nem lenne, de a körülmények fényében nagyon is ellenszenves benyomást kelt.
Június utolsó hétvégéje a békemenetek hétvégéje volt, legalábbis Magyarországon. Budapesten százezrek vettek részt az immár hagyományossá váló békemeneten, tanúságot téve arról, hogy a békére, a békességre, a szeretetre, az összefogásra vágynak, és mindezt szeretnék előmozdítani az egész társadalomban. Másnap, vasárnap pedig a katolikus naptári eln
Vannak olyan tipikus ételek, amelyeket előszeretettel fogyasztunk nyáron, az egyik ilyen például a lángos, és ezzel bizony a hazánkba látogató külföldiek is teljesen egyetértenek.
A feszes munkaerőpiac és a legkisebb bérek jelentős emelése miatt igen magas bérdinamika alakult ki Magyarországon az Európai Bizottság friss jelentése szerint. Az előrejelzés szerint a gazdasági fellendülés várhatóan növeli a munkaerő iránti keresletet és alacsonyan tartja a munkanélküliséget. Mindeközben azonban a bérdinamika le fog lassulni, így
Izrael, nyugati szövetségesei nyomására, arra készül, hogy növelje egy sótalanító üzem áramellátását a Gázai övezetben. Ezáltal több ivóvizet tudna biztosítani az enklávéban élők számára - közölte szerdán a Reuters hírügynökséggel egy izraeli biztonsági tisztviselő és egy nyugati tisztviselő.
A beszélgetésen Kapu Tibor és Cserényi Gyula az űrhajósok kiválasztásának menetéről, a kiképzés folyamatairól és részleteiről tartottak beszámolót a közönségnek.
Egy medence a luxus érzetét kelti a kertben. Árának ellenére azonban egyre több háznál megtalálható. Fenntartása költséges, viszont bizonyos kiegészítőkkel és praktikákkal ezek minimálisra csökkenthetők.
Alig vártam, hogy eljussunk abba a buliba. Filmvetítés volt előtte, a film Cannes-ban Arany Pálmát nyert, leginkább arra voltam kíváncsi. És a hosszú, betegséges-influenzás szenvedésben eltöltött hónapok után végre nyiladozott a tavasz, táncolni akartam. Meg filmet nézni, meg kiöltözni, kisminkelni, és rég látott emberekkel beszélgetni. Nem egy lux