A Mapei Kft. gyorsfelmérése szerint az épületszigetelő szakemberek 56 százaléka tervezi, hogy kivitelezőként részt vesz az új Otthonfelújítási Programba. A felmérés adatai szerint júniusban a homlokzati hőszigetelés átlagos munkadíja 11 729 forint volt négyzetméterenként. A vállalat szerint a várhatóan koncentráltan jelentkező kereslet miatt a munk
A NEWtechtalk podcast csatorna új epizódjában Ádám Ildikót, az Ernst & Young Tanácsadó Kft. partnerét kérdezzük uniós források nélkül is elérhető támogatásokról, kutatóintézeteket és kisvállalkozásokat összefogó, úttörő kutatási projektekről, digitális
Ha van olyan egészségügyi probléma, amely életünk során szinte mindannyiunkat érint, jellemzően többször is, és elképesztően gyorsan okozhat sok kellemetlenséget, kínos pillanatokat is, az a hasmenés. Hiszen a legváratlanabb helyzetekben, kiszámíthatatlanul és olykor a legrosszabbkor jelentkezhet. Aztán bár legtöbbször maximum néhány nap alatt magá
A Magyar Nemzeti Bank "qvik" néven vezeti be az azonnali fizetésre épülő, minden ügyfél számára ingyenesen elérhető fizetési szolgáltatásait, amelyek olcsó, biztonságos és hazai alternatívát teremtenek a legtöbb elektronikus fizetési helyzetben.
A gyermekvédelmi dolgozóknak a napokban kell kitölteniük a kifogástalan életvitelük igazolásához szükséges adatlapot. A kérdőíven olyan kérdések szerepelnek, mint hogy "kivel él együtt és mióta?" vagy például "melyik szórakozóhelyet látogatja havi, heti és napi rendszerességgel?"
A börtönök könyvtárai sok fogvatartottnak nyújtanak elfoglaltságot és szórakozást, de fontos szerepük van a kapcsolatok építésében és a szabadulás utáni visszailleszkedésben is.
Dunaújvárosban bejönni látszik a közmondás, hogy nincs jobb üzlet, mint egy csőd. A haldokló gyárat tavaly látszólag megmentette a Liberty, most mégis leállnak a kokszolók: úgy tűnik, a befektető szívesebben profitál az uniós kvótakereskedelemből, mint a termelésből. Előzetesen is sok volt a baljós jel, de ezekről nem vett tudomást a kormány, ami t
A Debreceni Egyetemen jogász végzettséget szerző dr. Kovács Zita újra az Agrárminisztérium helyettes államtitkára lett a miniszterelnök kinevezése után.
A cápákkal való találkozások nem ritkák Florida partjainál, de a kevesebb mint 90 perc alatt bekövetkező, több támadás egészen meglepő.A floridai Walton megye partjainál egyre több cápatámadás történik, ami új veszélyes tendenciát jelez. A parthoz közelebb úszkáló csalihalak a sekély vizekbe vonzzák a cápákat, ami támadásokat okoz. Ami még riasztób
“Ekkor azt mondta Boáz Ruthnak: Hallgass ide, leányom! Ne menj te más mezőre szedegetni, ne is menj innen máshová, hanem maradj csak a szolgáim nyomában!”
Februárban jogerősen elítélték a Schadl–Völner-ügy korrupt végrehajtóit, akik bevallották, hogy kenőpénzt fizettek Schadl György volt végrehajtó kari elnöknek, ám a bíróság végül az 5 millió forintról a felére csökkentette a kiszabott pénzbüntetést. Néhány hónappal később M. E. 73 millió forint osztalékot vett fel a Dr. Majorosi Eszter Végrehajtói
Fél éven belül két Boeing 737 Max zuhant le 2018-2019-ben, a családokat képviselő ügyvéd "a Boeing bűntetteinek hatalmas emberi költségeivel" magyarázza a gigantikus kártérítési igényt.
Ugyan eddig minden jel arra mutatott, hogy Adrian Newey következő csapata a Ferrari lehet, a napokban minden megváltozhatott. A Red Bulltól távozó brit tervezőguru aláírásáért az Aston Martin is bármit megadna, és sajtóértesülések szerint a csapattulajdonos Lawrence Stroll a tettek mezejére lépett. A Miami Nagydíj előtt vált hivatalossá, hogy a 61
Fenntarthatósági törekvései részeként folytatja az energiafelhasználás csökkentése érdekében is tett vállalásai teljesítését a BorsodChem. Európa egyik piacvezető műanyag-alapanyag és szervetlen vegyianyag gyártójának legfrissebb adatai szerint 2023-ban már 40 százalék fölötti volt a saját előállítású villamosenergia aránya, így az előző évhez képe
A kanadai származású zenei előadót 2022-ben diagnosztizálták a stiff-person szindrómaként ismert neurológiai rendellenességgel, mely arra késztette Diont, hogy visszavonuljon az énekléstől. A híresség a közelmúltban elárulta, hogy egy 17 évvel ezelőtti reggelen jelentkeztek a gyógyíthatatlan kór első tünetei.
Kétséget kizáróan a modern jegybanki politika azon korát éljük, amikor a jegybankároknak kiemelt figyelemmel kell követniük a gazdaságuk számos aspektusát.
Csütörtökön a sok napsütést inkább csak fátyolfelhők zavarják, eskő nem lesz. Országos hőség, sőt több helyen forróság várható 30-38 fokos maximumokkal.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya szerint "sajnos visszajutottunk oda, hogy matekoznunk kell" a németországi Európa-bajnokságon, miután a csapat szerda este 2-0-ra kikapott a házigazdák együttesétől Stuttgartban a csoportkör második fordulójában.
Június 20-án ünnepli hetvenötödik születésnapját Lionel Richie amerikai énekes-dalszerző, a Commodores együttes egykori tagja, aki szólóénekesként is sikeres maradt.
Camilla Parker Bowles, azaz Kamilla királyné brit előkelőségből lett az Egyesült Királyság uralkodójának felesége. Ő a királyi család egy olyan alakja, aki kétségtelenül hosszú és izgalmas utat járt be idáig. A botrányok és döccenők övezte történetét sokan ismerik, de amiről napjainkban keveset beszélünk, az az öltözködési stílusa - legyen szó a ré