A jövőben a teherautók vezetésére jogosító C kategóriás jogosítvánnyal egyidőben megszerezhető az ahhoz kapcsolt nehézpótkocsiból álló járműszerelvényekre szóló CE kategóriás vezetői engedély - hívta fel a figyelmet az ÉKM. A közleményben hangsúlyozták, hogy gyorsabbá válik a 3500 kilogramm megengedett össztömeget meghaladó tömegű gépjárművek (C ka
Június 9-én a Tisza szinte a teljes ellenzéket elmosta, a magát baloldalinak mondó DK-MSZP-Párbeszéd szövetség pedig történelmi mélypontra zuhant: 366 ezer szavazattal mindössze 8 százalékot értek el. Miért indultak rá Baranyi Krisztinára és Pikó Andrásra Budapesten? Hogy kerül a NER-rel üzletelő, letartóztatott alpolgármester a fővárosi listájukra
A Kanári-szigetek évtizedek óta Spanyolország egyik legkedveltebb nyaralóhelyének számítanak, a magyarok közül is rengetegen mennek valamelyik szigetre nyaralni. Gran Canariát elsősorban a gazdag természete, különleges állatvilága, mesebeli strandjai, valamint finom konyhája miatt szoktak felkeresni az utazók, most azonban jobb, ha kétszer is meggo
Mindenki Mikiről gondolja, hogy ismét félrelépett, holott a világbajnok kajakos szerint nem véletlenül járt gyermeki anyja heti háromszor autót mosatni egy közös ismerősükhöz.
Margaret Atwood megírta Homérosz Odüsszeiájának női változatát. A Pénelopé című regényben a 19 évre „otthon felejtett” feleség meséli el a közismert történetet, a saját szemszögéből. A Maladype Színházzal Balázs Zoltán rendező állította színpadra az előadást, pszichedelikus és metálzenével, valamint – szűkösségéhez képest is – letaglózó látványvilá
Az eSense Nyrt. leányvállalata, a CallComm Zrt. a tavalyi év során nyerte el a HIPA (Nemzeti Befektetési Ügynökség) pályázatát, amelynek köszönhetően több mint száz új munkahelyet teremtettek Nyíregyházán.
Nevezzük bundásnak vagy rántottnak, fogyasszuk papírtálcáról vagy porcelántányérról, hazánk egyik legnagyobb kedvence a rántott hús! Kívül kellemesen ropogós, belül vajpuha és omlós – valahogy így kezdődik egy tökéletes falat rántott hús ízének leírása.
A szerda esti Skócia-Svájc Eb-mérkőzés előtt a Kölnbe érő skót szurkolók a vasútállomáson várakoztak, amikor az egyik drukker a mozgólépcsőn ádáz küzdelmet folytatott az erőkkel, de végül vereséget szenvedett.
Május végéig a DataHouse előzetes adatai szerint mintegy 368 600 személygépkocsi cserélt gazdát, 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A havi adásvételek átlagos mennyisége immár második hónapja alakul korábban sosem látott szinten, 79 ezer körül.
Az Őrségi Tájvédelmi Körzetből 2002-ben hozták létre Magyarország tizedik nemzeti parkját. 44 000 hektáron 44 települést ölel fel, Vas megye délnyugati részén. Nevét onnan kapta, hogy a honfoglaló magyarok a nyugati kapu védelmére őrállókat telepítettek.
Az MNB szerint két korábbi elnöke félrevezető állításokat fogalmazott meg a jegybank veszteségéről és annak finanszírozásáról. Az egyik érintett, lapunk állandó szerzője írása.
Oroszország prioritása a stratégiai partnerség megerősítése Vietnammal - jelentette ki csütörtökön Hanoiban a hivatalos látogatáson tartózkodó orosz államfő.
A mezőgazdasági kultúrák zöme egynyári, így a klímaváltozás viszontagságai csak rövid ideig érintik. Azonban egy erdőnek, kocsányos tölgynek akár száz éven keresztül szükséges lekövetnie a klimatikus változásokat: az erdők nem képesek ,,elfutni” a klímaváltozás elől..
Tavalyhoz hasonlóan a vakáció idejére nem terveztek munkálatokat Budapest és a Balaton között az autópályán - írták. A nyári forgalom akadályozásának minimalizálásáért csak azokon a szakaszokon dolgoznak majd, ahol jelenleg is három forgalmi sáv áll a közlekedők rendelkezésére, és ezt is a forgalmi szempontból kevésbé terhelt napokon teszik majd -
Hőmérsékleti rekordok dőltek meg az Egyesült Államok hőhullám által érintett északkeleti térségében, ahol 35 Celsius-fok fölé emelkedett a nappali csúcshőmérséklet szerdán.
A megkérdezett brit szülők majdnem fele azt válaszolta, nincs megtakarítása arra az estere, ha gyermeke miatt fizetés nélküli szabadságra kellene mennie.
Magyar idő szerint június 21-én, pénteken hajnalban startol az amerikai kontinens legrangosabb labdarúgó-tornája, a Copa América. Melyik TV csatorna adja a Copa Amerika meccseket?
Intenzív növekedéssel nyitotta az idei évet az elektronikus fizetés, jelentős mértékben emelkedett a mobilfizetések aránya is: a mobiltárcába regisztrált kártyák száma egy év alatt 30%-kal, az ezekkel végrehajtott tranzakciók száma 37%-kal, értékük 44%-kal. Az OTP Bank szakértői szerint ezeknek a trendeknek a folytatódására számíthatunk a nyári idő
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda segítségével fogott el egy 35 éves nagytarcsai férfit, akit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak.
"Hatvan évet beszéltem a rádióban" – fogalmazott a hazai sportújságírás meghatározó alakja, Novotny Zoltán, akinek jól ismert orgánuma ismét hallható az éterben a Nemzeti Sportrádió csatornahangjaként.
A malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza is drágult Párizsban és Londonban a szerdai kereskedési napon. A chicagói piac ünnepnap miatt nem nyitott ki.