A Tisza Párt alelnöke, miután a pártja képviselőit felvette soraiba az Európai Néppárt, a közösségi oldalán jelentette be, hogy mégis felveszi az európai parlamenti mandátumot.
Brad Pitt egyike azoknak a (vámpír) hírességeknek Hollywoodban, akik nem öregszenek, hála a csodás génjeiknek - vagy sokkal inkább az ügyes plasztikai sebészeiknek. Tény, hogy a színész elmúlt 60 éves, mi pedig hajlamosak vagyunk az elmúlt évtized filmszerepeivel azonosítani őt. Pedig a Trója előtt is voltak mozik, melyekben szemtelenül zseniálisan
Az iszlám legszentebb városában és környékén a zarándokok több százezres tömege kedden a mekkai nagymecsetnél gyülekezett, ahol csaknem 52 Celsius-fokig emelkedett a hőmérséklet ezen a napon – közölte a szaúdi állami média.
A németországi labdarúgó Európa-bajnokság F csoportjának nyitó mérkőzésén Törökország 3-1-re legyőzte Grúziát. Mutatjuk mit mondtak a találkozó után a főszereplők.
Évről évre több a melanómás esetek száma, melyet a legveszélyesebb bőrrák típusként tartanak számon. Ismerje meg kialakulásának okait, tüneteit és kezelési lehetőségeit.
"Szeretem, megvédem!" mottóval indít toborzókampányt a területvédelmi ezredekbe a Magyar Honvédség - jelentette be Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a kampány megnyitóján.
A népszerű hollywoodi híresség, Katie Holmes tucatnyi frizuravariánssal fotózkodott a szakma legmenőbb eseményein. Összegyűjtöttük a legjelentősebb átváltozásait, nézd meg a galériában a színésznő hajtörténetét - nekünk elhiheted, elég sűrű és színes volt.
Stoltenberg Washingtonban úgy fogalmazott, hogy Oroszország ukrajnai háborúját Kína, Észak-Korea és Irán segíti, és ezek az országok mind a nyugati szövetség bukását szeretnék látni.
Wagner-Gyürkés Viktória 5000 méteren, míg Steigerwald Ernő 400 méteren lett első a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Oslóban rendezett bronz kategóriás versenyén - írta az Mti.
Lezárult az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzése, amelynek során a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett azon pályázati rendszert vizsgálta, amelynek célja a magyar erdők közjavainak ingyenes elérhetőségének bővítése volt. A vizsgált projektek között szerepelt a sajtóban is elhíresült nyírmártonfalvai lombkoronaösvény ügye is.
Wagner-Gyürkés Viktória 5000 méteren, míg Steigerwald Ernő 400 méteren lett első a Nemzetközi Atlétikai Szövetség Oslóban rendezett bronz kategóriás versenyén.
Danel Radcliffe a Tony Awards díjátadóra kivételesen nem egyedül, hanem ritkán látott barátnőjével érkezett, ami azért különleges, mert nagyon diszkréten kezelik a magánéletüket, és általában csak lesifotókon láthatjuk őket együtt. Most azonban egymást átkarolva pózoltak a vörös szőnyegen a kameráknak.
Négy évvel ezelőtt sokkolta a hír a közvéleményt: súlyos betegség után, mindössze 47 éves korában elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, a vízilabdasport egyik legkiemelkedőbb alakja.
Minden évben sok magyar család dönt úgy, hogy külföldön tölti a nyaralását. Ehhez azonban szükség van egy kis előkészületre, hiszen az itthon megszokott forint helyett sok helyen eurót használnak. De hol érdemes eurót váltani? Ebben a cikkben megpróbálunk minden kérdésre választ adni.
A társadalombiztosítási öregségi nyugdíjkifizetéseket az 1997. évi Lxxxi törvény szabályozza, melynek 18. §-a szól az öregségi nyugdíjkorhatárról az alábbiak szerint:
Az Ikreknek rugalmasabbnak kéne lennie, a Bak ma remek formában lesz! Karrier horoszkóp: 2024.06.19. Kos Az utóbbi időben végzett munkád végre kifizetődik. Mindazt az intenzív fegyelmet, amelyet egy projektre fordítottál, ma nagy elismerés fogadja. Az általad kidolgozott ötletek eljutnak azokhoz az emberekhez, akiknek hallaniuk kell őket! Bika Ha k
Egyre több vevő aggódik amiatt, hogy a vásárláskor megadott adatai kiszivárognak, ami a kereskedőket is lépésre kényszeríti – mutat rá az EY legfrissebb, 30 ország több mint 23 000 fogyasztójának megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából.
A svéd székhelyű Polestar elektromos járműgyártó hétfőn jelentette be, hogy 2025-ben hét újabb piacon - köztük Magyarországon - szándékozik megjelenni. A cég nemcsak meglévő ügyfélkörét bővítené, de az eladásait is szeretné stabilizálni.
Természetesen most sem kell szigorúan a szekrény mélyére száműznöd ezeket a ruhadarabokat, de azért érdemes adni egy esélyt ezeknek az új divatirányzatoknak is.
Az izlandi kormány megadta az engedélyt az ország egyetlen bálnavadászattal foglalkozó cége számára. Az állatjólétért küzdő csoportok azonban elítélték ezt a lépést.
A hazai sajtó 1931 júliusában Endresz György és Magyar Sándor nevétől volt hangos, a két pilóta Magyarországról elsőként szelte át az Atlanti-óceánt. Az Új-Fundland és Bicske közötti 5770 kilométeres távolságot huszonöt óra húsz perc alatt tették meg, és bár a kiürülő üzemanyagtartály miatt a cél előtt harminc kilométerrel kényszerleszállást hajtot