2024. június 13. csütörtök

jún. 13
0:35
Semjén Zsolt nyugtat azután, hogy illegálisan átjött egy teherautó az ukrán határon (444.hu)
Senkit sem küldenek vissza Ukrajnába.
jún. 13
0:35
Szappanos Péter: Ha Szoboszlai két gólt rúg Svájcnak, megkaphatja a mezem (m4sport.hu)
Jó hangulatban telt a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerda délutáni edzése Weiler-Simmerbergben, a csapat dél-bajorországi bázisán. A 600 szurkoló figyelme által követett tréning után három játékos nyilatkozott az M4 Sportnak.
jún. 13
0:35
Stoltenberg: Bízom benne, hogy a NATO vezetheti az Ukrajnának nyújtandó biztonsági segítség és kiképzés koordinálását (Magyar Hírlap)
A védelmi miniszteri találkozón előrelépés várható egy új védelmi ipari kötelezettségvállalás terén.
jún. 13
0:35
Stoltenberg előrelépést vár egy új védelmiipari kötelezettségvállalás terén (Demokrata)
A főtitkár szerint a szövetség már jelentős előrelépést ért el a nukleáris képességek frissítésében.
jún. 13
0:35
Nyolc szélsőjobbost küld Románia az EU-ba (Mandiner)
Az SOS Romania szívesen beülne az ID pártcsaládba.
jún. 13
0:35
Tíz magyar alkotás Kolozsváron (Magyar Nemzet)
A vetítéseket közönségtalálkozók követik majd.
jún. 13
0:35
Rendkívüli közleményt adott ki a vízügy: Készültséget rendeltek el a Rába áradása miatt (Nyugati Fény)
A Rábán és
jún. 13
0:35
Karácsony: Vitézy abban bízik, hogy a fideszes választási delegáltak olyan szavazatokat adnak neki, amikről vasárnap még azt állították, hogy érvénytelenek (Telex)
Vitézy pedig azt írta a Facebookon, hogy bármi is lesz az eredmény, el fogja azt fogadni.
jún. 13
0:35
Kétharmadra számított, de az ellenzéki összefogás nagy pofont adott az indiai kormányfőnek (Telex)
Megnyerte a több mint egy hónapon át tartó választást, de koalíciós alkudozásra kényszerült Narendra Modi kormányfő, miután a túltolt hindu nacionalizmus és a felemás gazdasági reformjai a vártnál nagyobb társadalmi ellenállásba ütköztek. Az eredmény hírére India Mészáros Lőrince egy nap alatt 25 milliárd dollárt vesztett vagyonából. Az ellenzék fe
jún. 13
0:35
Pokornival meg voltam elégedve, mégis Kovács Gergőre szavaztam (Telex)
Hogyan tudta a drogozással vádolt, korábban vállaltan füvező Kovács Gergely megszerezni a konzervatív, fideszes fellegvár Hegyvidéket? A kerületieket kérdeztük.
jún. 13
0:35
Hamar elfárad séta közben? A szívbillentyű hibájára is utalhat (EgészségKalauz)
A szívbillentyű problémák eleinte teljesen észrevétlenek maradhatnak, ám bizonyos jelek felhívhatják rá a figyelmet.
jún. 13
0:35
Bevállalós és lenyűgöző nyári sminkek – Nem lehet elmenni mellettük (Bien)
Végre beköszöntött a nyár, ez pedig egyenes út az élénkebb sminkekhez! Mutatjuk, mik lesznek az idei szezon legnagyobb kedvencei!
jún. 13
0:36
Máris reagált Kína az EU büntetővámjainak hírére (Infostart)
A kínai kereskedelmi minisztérium, valamint a külügyminisztérium kifogásolta és élesen bírálta az Európai Uniónak a kínai elektromos autógyártókra vonatkozó büntetővám-tervezetét, egyben ellenintézkedéseket ígért.
jún. 13
0:36
A nepperek kisebb vagyonért árulják a jegyeket Ronaldóék edzésére (Infostart)
A feketepiacon 800 eurót (körülbelül 310 ezer forint) is elkérnek azokért a jegyekért, amelyekkel a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra készülő portugál labdarúgó-válogatott németországi edzését lehet megnézni.
jún. 13
0:36
Üzent Semjén Zsolt a Magyarországra átszökött ukránok ügyében (Infostart)
Menekültügyi eljárást indítottak az ukrán határon áthatolt teherautó utasai ügyében.
jún. 13
0:39
Török Sophie, a második - egyszemélyes előadás (Metropol)
Létezett-e Török Sophie Babits Mihály nélkül? Párkapcsolat, önbizalmi kérdések, özvegység.
jún. 13
0:39
Cser-Palkovics András megsemmisítette a KDNP-t (444.hu)
Az egyetlen olyan nagyobb várost vezető fideszes polgármester, akinek a neve mellett nincs ott a KDNP logója. Videón a döbbent arcok.
jún. 13
0:39
Falunapi fiesztához hasonlított a magyar válogatott nyilvános edzése (m4sport.hu)
A helyiek szeretete és a magyarok rajongása miatt leginkább egy vidám falunaphoz volt hasonlítható a pénteken rajtoló Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott szerdán tartott nyilvános edzése a dél-bajorországi Weiler-Simmerbergben.
jún. 13
0:39
Sérült volt a Melbourne-ből érkezett külképviseleti urna (Magyar Hírlap)
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szerda esti ülésén állapította ezt meg.
jún. 13
0:39
Elmondták a britek, ezért nem sikeres az orosz hadsereg Ukrajnában (Mandiner)
Oroszország vezetése kudarcra van ítélve – vélik a britek.
jún. 13
0:39
Riadalmat okozott Szoboszlai a válogatott edzésén (Magyar Nemzet)
A magyar szurkolók mellett a helyiek közül is sokan kíváncsiak voltak Marco Rossi játékosaira.
jún. 13
0:39
Máris reagált Karácsony Gergely, miután Orbán rokona kiakadt a választási vereségén (Nyugati Fény)
Vitézy Dávid semmivel sem tudja alátámasztani állításait.
jún. 13
0:39
Pintér Bence: A győriek arra szavaztak, hogy legyen egy fideszes közgyűlés, és én legyek a polgármester (Telex)
"A háborút el tudják kezdeni, de ez nem érdeke a városnak" – mondta Pintér Bence, Győr új polgármestere a Partizánban.
jún. 13
0:39
A magyarok több mint harmada Trumpról, negyede Bidenről gondolja, hogy jól kezeli a világ ügyeit (Telex)
A Pew Research felmérésében a vizsgált európai országok közül Magyarországon a legmagasabb Trump elfogadottsága, de mindkettőjükkel szemben nagy a bizalmatlanság is.
jún. 13
0:39
Stopperrel mérik egy kínai turistalátványosságnál, ki mióta ül a vécén (Telex)
Az üzemeltetők szerint senkit nem fognak félúton kirúgni, de az órák jól jöhetnek, ha valaki rosszul lesz.
jún. 13
0:39
Veszélyes járvány ütötte fel a fejét Japánban - húsevő baktérium szedi áldozatait (EgészségKalauz)
A Japánban megállíthatatlanul terjedő húsevő baktérium órák alatt elpusztítja a kötőszövetet, a lágyrészeket és a zsírszövetet.
jún. 13
0:39
5 felfalnivaló hideg ebédötlet a forró nyári napokra (Bien)
Nyáron, különösen a legforróbb napokon sokunknak nincs akkora étvágya, ami teljesen természetes. Azonban ebben az időszakban is fontos, hogy jóllakjunk gyümölcsökkel, zöldségekkel, fehérjével és minden olyan tápanyaggal, amelyek szükségesek a szervezetünk számára. Ehhez a hideg ebédötletek is nagy segítséget nyújthatnak, és közben még csak attól se
jún. 13
0:40
A német védelmi miniszter kiterítette a lapjait: ilyen lenne az új hadkötelezettség (Infostart)
Boris Pistorius a Bundestag védelmi bizottságában ismertette az általa a svéd minta alapján elképzelt modellt a Bundeswehr létszámhiányának enyhítésére. Első körben minden 18 éves kap egy papírt, de az még nem a behívó lesz.
jún. 13
0:40
Nincs még egy olyan, mint Cristiano Ronaldo - most újabb rekordokat dönthet (Infostart)
Cristiano Ronaldo kedden két góllal segítette a portugálokat – az Eb előtti utolsó felkészülési mérkőzésükön – az írek elleni 3-0-s győzelemhez. CR7 a hatodik Európa-bajnokságára készül. Ezzel és még néhány más "kategóriában" a saját rekordját javíthatja tovább, párban nagy valószínűséggel csúcstartó lesz – de akadnak olyanok is, amelyekben akár cs
jún. 13
0:40
Reagált Karácsony Gergely az újraszámlálás hírére (Infostart)
A jogorvoslat mindenkinek jár, legalább tovább tisztul a kép - többek között ezt írta a tisztségért újrainduló Karácsony Gergely főpolgármester szerda este a közösségi oldalán.
jún. 13
0:43
Medgyessy: Az a kérdés, milyen következtetéseket von le a Feri (444.hu)
A volt miniszterelnök szerint nemcsak Gyurcsány, hanem már a Klári is tehertétel a baloldalon.
jún. 13
0:43
Akik berobbanhatnak az Eb-n, 1. rész: Kobbie Mainoo, a Premier League-szezon felfedezettje (m4sport.hu)
A szezon előtt alig ismerte valaki a nevét, ma már az angol futball egyik legnagyobb reménységeként tartják számon, és a németországi Európa-bajnokságon is láthatjuk majd. Az Eb fiatal sztárjait bemutató sorozatunk első részében a Manchester United 19 éves tehetsége, Kobbie Mainoo játékának mélységében merülünk el.
jún. 13
0:43
Nem lesz még tűzszünet Izrael és a Hamász között (Magyar Hírlap)
Antony Blinken külügyminiszter nem adta fel, továbbra is igyekszik közvetíteni a felek között.
jún. 13
0:43
Rakétacsapás érte Zelenszkij szülővárosát, többen meghaltak (Mandiner)
Az ukrán elnök szerint a városoknak és a katonai állásoknak a lehető legnagyobb szüksége lenne a modern légvédelmi rendszerekre.
jún. 13
0:43
Karácsony Gergely nagyon nem örül az érvénytelen szavazólapok újraszámolásának (Magyar Nemzet)
A regnáló balliberális főpolgármester elkeseredettségének a Facebook-oldalán adott hangot.
jún. 13
0:43
Kitört a gigabotrány: Szentkirályi mellett Karácsonyt is kihúzták a szavazólapról Kőbányán (Nyugati Fény)
Egyelőre nem tudni, hány hasonló eset történhetett.
jún. 13
0:43
Vitézyék már hétfőn beadtak csendben egy fellebbezést, amiben új választást akartak, de azt elutasította az FVB (Telex)
Ezután jött csak az új próbálkozás, ami végül az érvénytelen szavazatok újraszámlálásához vezetett.
jún. 13
0:43
A Hezbollah 215 rakétát lőtt ki Izraelre, miután az IDF megölte egy magas rangú vezetőjét (Telex)
Senki nem sérült meg, de több tűz is keletkezett Észak-Izraelben.
jún. 13
0:43
A májbetegség 5 korai tünete, amit könnyű figyelmen kívül hagyni (EgészségKalauz)
Fontos ezekre a jelekre figyelni, mivel korai kezeléssel megelőzhető a maradandó károsodás.
jún. 13
0:43
A 7 kedvenc utazós táskánk: tartós, klasszikus, örök darabok (Bien)
Ha nyár, akkor utazás, és ha utazás, akkor utazótáska! A különböző utazótáskák elengedhetetlen kiegészítői a nyaralásoknak és kikapcsolódásnak, hiszen abban a pillanatban, hogy elhagyjuk az otthoni terepet, csakis rájuk és tartalmukra számíthatunk – már ami a ruházkodásunkat, személyes higiéniánkat és személyes dolgainkat illeti.
jún. 13
0:44
A NATO nukleáris képességeiben is változás jön Jens Stoltenberg szerint (Infostart)
Magyarországi látogatása után szerda este már Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót a NATO főtitkára, mielőtt a tagállamok védelmi miniszterei egyeztetésbe kezdenek a júliusi NATO-csúcsra. A jövőt vázolva kulcsfontosságú témákról ejtett szót.
jún. 13
0:44
Megvan a Juventus új edzője (Infostart)
Thiago Mottát nevezte ki vezetőedzőnek az olasz futballélvonalban szereplő Juventus.
jún. 13
0:44
Sérült urna miatt érvénytelenítettek szavazatokat, de volt más gond is (Infostart)
Az egyik urna megsérült, annyira, hogy bele lehetett nyúlni.
jún. 13
0:45
Romániában lassult az éves infláció májusban (ProfitLine)
Romániában 5,1 százalékra lassult az éves infláció májusban - közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
jún. 13
0:45
Meridián torna - tegyél a jóllétedért! (Metropol)
A gyakorlatok rendszeres végzésével sokat tehetünk egészségünk javításáért, mivel jótékonyan hatnak a testre, a lélekre és a szellemre is.
jún. 13
0:45
Óriási győzelemmel koronázta meg a hazai Eb-t az olasz 4x100-as férfi váltó (m4sport.hu)
Jakob Ingebrigtsen erőt demonstrált 1500-on, Armand Duplantis bajnoki csúccsal nyerte a férfi rúdugrást az atlétikai Eb zárónapján.
jún. 13
0:47
A kormányhivatal szerint időben közzétették a Debrecen mellé települt kínai cég megbírságolásáról szóló határozatot (444.hu)
Azt írják, a jogszabályi előírásoknak és az eddigi általános gyakorlatnak megfelelő módon és időben, még a jogorvoslati határidőn belül jártak el.
jún. 13
0:47
Négy évvel hosszabbított a futsalválogatott szövetségi kapitánya (m4sport.hu)
További négy évre meghosszabbította a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) a futsalválogatott szövetségi kapitánya, Sergio Mullor Cabrera szerződését.
jún. 13
0:47
Megkezdődtek a 2024-es BRICS-játékok (Magyar Hírlap)
Putyin orosz elnök nyitotta meg.
jún. 13
0:47
Amerikai vezető jelentette be: nem lesz még tűzszünet Izrael és a Hamász között (Mandiner)
De nem adta fel, továbbra is igyekszik közvetíteni a felek között.

Keresés