2024. június 13. csütörtök

jún. 13
12:21
Regionális vezető szerepet tölthet be Magyarország a védelmi innovációs rendszerben (Növekedés)
A megalapítása óta eltelt kicsit több mint egy évben a Védelmi Innovációs Kutatóintézet Nonprofit Zrt. (VIKI) jelentős lépéseket tett, hogy a magyarországi védelmi innováció meghatározó szereplője legyen - mondta Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium (HM) védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára szerdán
jún. 13
12:21
2,5 ezer sofőr jelentkezett – exkluzív részletek az Uber újraindulásáról (Forbes)
Mi az Uber új stratégiája, miért nem feszülnek már össze a taxisokkal, és hogyan látják a magyar operáció vezetői, szükség lesz-e saját autóra 5 év múlva Budapesten?
jún. 13
12:21
Emma lesz az új útitársunk (Autószektor)
Fotó: MTI/Purger Tamás Az EMMA az első olyan, integrált utazástervező platform Magyarországon, mellyel nemcsak a hazai vasúti és autóbuszos menetrendek válnak elérhetővé, hanem a járatok valós idejű adatai is, ezáltal pedig gyorsan és megbízhatóan megtervezhető az utazás, ha az utas vonattal, autóbusszal, vagy ezek kombinációjával szeretne eljutni
jún. 13
12:21
Mi kell ahhoz, hogy egy induló étterem 14 hónapnál hosszabb ideig üzemeljen? (egy.hu)
A fiatal generáció világviszonylatban átlagosan 13,7 órát tölt vendéglátóipari egységben. Magyarországon él Európa legtúlsúlyosabb lakossága. Egy ma nyitó étterem átlagosan 14 hónapig üzemel. A jövő vezetői képessége az önismeret. – Ilyen és hasonlóan elgondolkodtató kulcsmondatok hangzottak el a Metro Fenntartható Gasztronómiai Fórumán. Kiváló sza
jún. 13
12:21
A 16 éves Novák Kata tárlata nyílt meg a postán (Gyulatelevízió)
Gyermekkorában is szeretett rajzolni, de általános iskolában kezdett komolyabban foglalkozni a művészettel, majd rengeteg rajzversenyen vett részt, és több csoportos kiállításon vett részt Novák Kata. A gyulai román gimnázium tizenhat éves tanulójának ez az első önálló tárlata. Novák Kata elsősorban portrékat és csendéleteket készít. A postagalériá
jún. 13
12:21
Depresszió és szorongás: meddig elég a mozgás, mikortól kell gyógyszer? (EgészségKalauz)
A depresszió és a szorongás egyre több embert érint. Milyen módszerek vannak, amikkel a gyógyulás útjára léphetünk?
jún. 13
12:21
A 6 illat, ami azonnal boldogabbá tesz – A tudomány szerint (Bien)
A boldogság az orrod előtt van, és ezt most nem képletesen értjük, sőt nem is tudnánk ennél konkrétabbak lenni. Az illatok hatással vannak ránk, a hangulatunkra, de bizonyos fokig akár a testi állapotunkra is, az alábbi aromák pedig a tudomány szerint azonnal beindítják az agyban az endorfin termelését, azaz rögtön jobb kedvre hangolnak.
jún. 13
12:21
Sorsdöntő változás lesz ennek a 3 csillagjegynek az életében (Táplálékallergia)
Sorsdöntő változás lesz ennek a 3 csillagjegynek az életében. Mindegyik esetben a múlt az, ami befolyásolja a jelent és ez akadályozza a boldogságot, a fejlődést. A lezárás minden esetben sorsdöntő. Hiszen ha ide, ehhez a fordulóponthoz eljutsz, utána megkönnyebbül a lelked és egy új, igazán boldog élet várhat rád. Kos – Sorsdöntő fordulat jön, de
jún. 13
12:23
MÁV – Megérkezett Elvira "kishúga", Emma (Forbes)
A járatok valós idejű adatai is elérhetőek lesznek, a tesztüzem már el is indult.
jún. 13
12:27
Amíg a kereslet helyreáll, a költségek megvágásával egyensúlyozhatnak a kkv-k (Portfolio)
A Portfolio ingyenes konferenciasorozatának legutóbbi, herceghalmi állomásán a gazdasági teljesítményen, az inflációs várakozásokon túl, szó volt a kkv-k számára elérhető költségoptimalizálási lehetőségekről is. Jövőre 3%-os inflációra és a következő időszakban valamelyest mérséklődő energiaárakra számítanak a szakértők.
jún. 13
12:27
Nagyot csalódott Karsai Dániel (ATV)
Nincs joga az orvosok által előidézett mesterséges halálhoz a gyógyíthatatlan ALS betegséggel élő Karsai Dániel alkotmányjogásznak - közölte a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön.
jún. 13
12:27
Gulyás Gergely a 600 milliárdos irodaház-vásárlásról: Az a cél, hogy ne költsünk 25-30 milliárdot bérleti díjra (SzMo)
A kormány nemrég a Dürer Kert egykori helyén és a Kopaszi-gátnál is komoly ingatlanvásárlásba kezdett, de ennek a miniszter szerint jó oka van, sőt kiterjesztené a kört.
jún. 13
12:27
Azahriah egyedül Friderikusz Sándornak árulta el: ,,Ez nekem olyan mennyiségű pénz, hogy nem tudom már mire költeni" - kiderült, hova fekteti pénzét (Promotions)
Felfoghatatlan mennyiségű pénzt keresett Azahriah, segítséget is kapott éppen emiatt.
jún. 13
12:27
A zenészek szerint hangoskönyvekkel veri át őket a Spotify (Bitport)
Az amerikai kiadókat tömörítő érdekvédelmi szövetség szerint a szolgáltató csak a zenészeket akarja megrövidíteni azzal, hogy hangoskönyveket pakolt előfizetői csomagjába.
jún. 13
12:27
Kövér László: Európa legyen az európaiaké! (Magyar Hírlap)
"Dönthessenek szabadon arról, hogy kit engednek be Európába".
jún. 13
12:27
A háborúról és a migrációról egyeztetnek a világ vezető ipari államainak vezetői (Demokrata)
Ezen kívül a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján.
jún. 13
12:27
Hosszú szezonra számítanak a hazai kajszitermesztők (Növekedés)
A megszokottnál két héttel korábban kezdődött idén a kajszibarack betakarítása a hazai ültetvényeken. Bár a minőséggel egyelőre nincs probléma, a mennyiséget ebben az évben is jelentősen befolyásolták a tavaszi fagyok.
jún. 13
12:27
Döntött az Emberi Jogok Európai Bírósága Karsai Dániel ügyében – azonnal reagált a halálos beteg alkotmányjogász (Nyugati Fény)
Karsai Dániel eutanáziakérelme kapcsán döntött
jún. 13
12:27
Már etap útvonalon is lehet promóciós filmet készíteni a WRC-futamokon (Racing)
A promóciós film készítését segítve az FIA engedélyezte, hogy a WRC-futamokon, etap útvonalon két csapattag saját versenyzője közelében tartózkodjon.
jún. 13
12:27
Először beszélt 29 évvel idősebb, milliárdos szerelméről Lagzi Lajcsi lánya, Boglárka (Sassy)
Először jelentek meg együtt nyilvános eseményen, Galambos Boglárka divatbemutatóján.
jún. 13
12:29
Ezekre figyelj, ha vállalkozó vagy: pufferképzés, önismeret és a partnerkapcsolatok (Portfolio)
A makrogazdasági kilátások és a külöböző szektorból érkező vállalatok helyzetértékeléséről szóltak a Portfolio ingyenes konferenciasorozatának legutóbbi, herceghalmi állomásának második szekciós előadásai, valamint kerekasztal-beszélgetése. Strukturális problémáink vannak, kockázatok is, amiket kezelni kell, de reálbér-emelkedés és a fogyasztás vis
jún. 13
12:30
Életveszélyes a Gemenci erdő, tilos odamenni! (Infostart)
A június 14-30. közötti időszakra vonatkozó erdőlátogatási tilalmat a közvetlen életveszély elhárítása érdekében rendelték el, ugyanis a Duna áradása miatt felázott az erdőtalaj és a fakidőlések kockázata jelentősen megnőtt.
jún. 13
12:33
200 millió euróra büntette az EU-s bíróság Magyarországot, mert a kormány figyelmen kívül hagyta a korábbi ítéletet menekültügyben (444.hu)
Minden nap egymillió euróval nő a bírság, amíg nem lép a kormány.
jún. 13
12:33
Marics Peti bevezetett a kulisszák mögé: így készül a Balatonon a Demjén-film – Interjú (Femcafe)
Mozifilmben csillogtathatja meg színészi tehetségét Marics Peti, méghozzá az idén debütáló Hogyan tudnék élni nélküled? című zenés-vígjátékban. A ValMar duó énekese nagyon izgatott a készülő produkció kapcsán, arról pedig, hogyan menedzseli a mindennapjait a feszített időszakban, valamint milyen élményekkel gazdagodott eddig, a forgatás helyszínén
jún. 13
12:33
Új pteroszauruszfaj csontjait találták meg Ausztráliában (Magyar Hírlap)
A félelmetes ragadozó százmillió éve élt a térségben.
jún. 13
12:33
Mindent meg fognak tenni azért, hogy elvegyék Karácsonytól a főpolgármesterséget (Mandiner)
Azért álljon itt a valóság is, csináljon bármit a Fidesz: a választást Karácsony Gergely nyerte.
jún. 13
12:35
Menczer: A magyar emberek nagy többséggel támogatták a békepárti Orbán-kormányt és a Fidesz-KDNP-t (Mandiner)
A Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója szerint ezért tudta Orbán Viktor megvédeni Magyarország békéjét.
jún. 13
12:36
Repül az idő! Ma 28 éves az a kislány, akit Mancs kutya megmentett a török földrengésben (Blikk)
Lehoczki László a hivatalos közösségi oldalán emlékezett Hatirára, a török kislányra, akire 82 óra keresés után találtak rá, és a katasztrófamentős egykori hű társával, Manccsal.
jún. 13
12:36
Megszólalt Orbán Viktor az Európai Bíróság által kirótt óriási büntetésről: "A döntés felháborító" (Blikk)
"A döntés felháborító és elfogadhatatlan“ – értékelte a Facebookon Magyarország miniszterelnöke az Európai Bíróság mai döntését, melynek értelmében hatalmas bírságot róttak ki hazánkra.
jún. 13
12:37
Cápák úsznak Párizs alatt, és persze a kvóta is megvan a Netflix új ökohorrorjában (Mandiner)
Egy új francia horrorfilmet kapott fel az internet, és bár megvan benne minden, amiért "szeretjük" a Netflixet, így is érdemes lehet a figyelemre.
jún. 13
12:39
Strasbourgi ítélet: Nem sérti Karsai Dániel emberi jogait az eutanázia tiltása (444.hu)
A döntés így nem hoz változást a jogrendszerben, a magyar emberek továbbra sem kérhetnek segítséget az életük befejezésehez, ha azt saját megítélésük szerint már nem tudják méltóságukat megőrizve folytatni.
jún. 13
12:39
Magyarország és Kína sem ért egyet az EU-s büntetővámokkal (autopro)
Kína kifogásolja az EU büntetővám-tervezetét, de Magyarország, sőt, több német gyártó is tiltakozik.
jún. 13
12:39
Beckenbauer özvegye szívszorító tettre készül (Magyar Hírlap)
A "Császár" özvegye kíséri majd be a pályára a kontinenstorna győztesének járó trófeát.
jún. 13
12:39
Menczer Tamás: Hazánk békéjét minden nap meg kell védenünk (Demokrata)
A háború kiterjedésének kockázata folyamatosan nő, szögezte le Menczer Tamás.
jún. 13
12:39
Gyurcsány Ferenc reagált a szavazatok újraszámlálására: Miért gondolná bárki, hogy nem egy kész forgatókönyvet látunk? (Mandiner)
Pénteken kezdik a főpolgármester-jelöltetekre leadott érvénytelen szavazatok újraszámlálását.
jún. 13
12:39
Nem akárki lesz a bíró a magyar-svájci meccsen (Mandiner)
Az európai szövetség csütörtökön tette közzé a szombati találkozók játékvezetői stábjainak összetételét.
jún. 13
12:39
Szolidaritási nyilatkozatban állt ki a független filmesek mellett Boross Martin a mozgókép fesztiválon (Telex)
"Túl nagyok a feketelisták, és alkotók egy szűk rétegének helyzetbe hozására van csak szándék", mondta a Nyersanyag rendezője.
jún. 13
12:42
Pénteken lezárják a Hősök terét (Blikk)
Rendezvény miatt forgalomkorlátozásra kell számítani péntek estétől a Hősök terén, a Kós Károly sétányon, illetve az Andrássy út és a Hermina út egy szakaszán, az érintett tömegközlekedési járatok módosított útvonalon közlekednek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.
jún. 13
12:42
Az ukránok szerint máris előrelépés van a nyugati fegyverek használata miatt (Infostart)
Vlagyimir Putyin vörös vonalról szóló kijelentéseit is kommentálta Kijev.
jún. 13
12:45
Régi-új szabályok a kamatjövedelmekre: módosul a szochotörvény (Adózóna)
Változik a szociális hozzájárulási adóról szóló 2018. évi LII. törvény (szochotörvény) a kormány által hétfőn a parlament elé terjesztett, és kedden már meg is szavazott, kihirdetés előtt álló, az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló T/8560. törvénymódosítási javaslatcsomagban foglaltak szerint.
jún. 13
12:45
Átadták Az utazó magazin legjobb turisztikai szolgáltatóknak járó díjait (ProfitLine)
Átadták Az utazó magazin szavazása alapján 2023-as teljesítményüket értékelve a legjobb magyarországi és határon túli turisztikai szolgáltatóknak járó díjakat szerdán Budapesten.
jún. 13
12:45
Strasbourgi ítélet: Nem sérti Karsai Dániel emberi jogait az eutanázia tiltása (444.hu)
A döntés még nem végleges, de ha az marad, a magyar emberek továbbra sem kérhetnek segítséget az életük befejezéséhez, ha azt saját megítélésük szerint már nem tudják méltóságukat megőrizve folytatni.
jún. 13
12:45
Hihetetlen, hogy zsebelt be közel 400 milliót egy jogász: börtönbe kerüölhet (Pénzcentrum)
Jogosulatlan pénzügyi tevékenység, üzletszerűen elkövetett sikkasztás és pénzmosás miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási Ügyészség egy jogásszal szemben, aki 36 ügyfelét 380 millió forinttal károsította meg azáltal, hogy a bedőlt hiteleik rendezésére átvett összegeket ellopta.
jún. 13
12:45
Gulyás Gergely: Csák János már jóval korábban eldöntötte, hogy távozik, ez a saját döntése volt (SzMo)
Gulyás szerint minisztertársának döntése nem függött a vasárnapi választási eredményektől. Arról is beszélt, hogy várhatóak-e további személyi változások a kormányban.
jún. 13
12:45
Apró algaalapú biohibrid mikrorobotok átalakíthatják a tüdőrák kezelését (Magyar Hírlap)
Részben alga, részben vörösvérsejt, ezek a mikrorobotok képesek eljutni a tüdő mélyén lévő, nehezen hozzáférhető daganatokhoz.
jún. 13
12:45
A háborúról és a migrációról egyeztetnek a világ vezető ipari államainak vezetői (Demokrata)
Ezen kívül a mesterséges intelligencia is kiemelt témaként szerepel a G7 csoport állam- és kormányfői találkozóján.
jún. 13
12:45
Ez nagy csalódás – reagált Karsai Dániel, miután elutasította a Strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága a beadványát (Mandiner)
A közösségi oldalán a halálos betegséggel küzdő alkotmányjogász azt írta, nem adja fel.
jún. 13
12:45
Árad a Duna, június végéig nem lehet látogatni a Gemenci erdőt (Telex)
Felázott az erdőtalaj, dőlnek a fák.
jún. 13
12:48
Már 396-nál jár az euró, 200 millióan kriptóznak egy helyen (Privátbankár)
Európában megint elromlott a tőzsdék hangulata, az Egyesült Államokban azonban a technológiai részvényeknek köszönhetően emelkedés is kialakulhat. A forint gyengécske, a kőolaj esik, de a földgáz ára felfelé tart. A gyengébb forint is befolyásolhatja a jövő keddi MNB-kamatdöntést. Gyenge olajkereslettől tartanak a kereskedők, megrángatták a bitcoin
jún. 13
12:48
Ijesztő hír érkezett a Rábáról: az áradásról van szó (Blikk)
A megszokottnál sokkal lassabban vonul le az ár: helyenként még komoly terhelés éri a gátakat a Rábán, de van, ahol már elbonthatóak a homokzsákok.

Keresés