Szülővárosában, Nyíregyházán vett részt közönségtalálkozón Kapu Tibor kutatóűrhajós. Egykori gimnáziumába, a Krúdyba hívta vissza osztályfőnöke, hogy példaképként állítva őt a mai diákoknak megmutassa, Szabolcsból is el lehet jutni a csillagokig. Hazán második olyan kutatóűrhajósa, aki a szintén vármegyénkben született Farkas Bertalan után eljuthat
Tényleg különös, hogy a levélszavazatokban érkezett voksok több mint 90 százaléka a Fidesz-t erősítette. Ilyen eredmény talán a Kádár-rendszerre volt jellemző.
A Karsai Dániel kontra Magyarország ügyben a bíróság 6 szavazattal 1 ellenében úgy ítélte meg, hogy nem sérültek az ügyvéd emberi jogai az Európai Egyezmény 8. cikke alapján.
A szervezett utak nem olcsók a németországi Eb-meccsekre, a magyar–svájci mérkőzésre a last minute ajánlatok repülővel 450 ezer, busszal pedig 190 ezer forinttól érhetők el. Ebben azonban a ma már borsos árú belépőjegy és a szállás is benne van. Ha valaki tud jegyet szerezni még, és egyénileg utazik, jó, ha tudja, a meccsek estéjén az adott város o
Nyíregyháza Mjv Önkormányzata - az elmúlt évekhez hasonlóan - idén is részt vesz a nyári diákmunka programban. 2024. június 17-étől nyílik lehetőségük a diákoknak arra, hogy előzetesen regisztráltassák magukat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Osztályán, majd ezután a Polgármesteri Hivatal Jegyzői kabinet emberi erőforr
Rendkívül súlyos ítéletet hozott az Európai Bíróság Magyarországgal szemben, kimondva, hogy olyan jogsértést követett el a magyar kormány, amely precedens nélküli – írja a hvg.hu.
Ahogy egyre több ország lép a "nettó nulla szén-dioxid-kibocsátás" felé vezető útra, kulcsfontosságúvá válik a megújuló energiaforrások növekvő hányadának az energiarendszerbe való integrálásának szükségessége. Ez az elkövetkező években fellendülést idézhet elő a helyhez kötött energiatárolás globális piacán.
Ami annak idején álomnak indult, mára rémálommá változott Brad Pitt számára, hiszen nemcsak egykori feleségét vesztette el évekkel ezelőtt, hanem úgy tűnik, hogy a gyermekei sem kérnek belőle.
Hogy néz ki? Álljunk meg egy szóra, a Dolphin egyáltalán nem kicsi. Kompaktnak láttatja magát - hogy egy nagy tudású kollégát idézzek, aki már a barikád másik oldaláról osztja (szó szerint) az észt. Pontos a megfogalmazás, a BYD Dolphin szemből kisautós jegyeket mutat (légellenállási együtthatója 0,301), de ha körbejárjuk (kis, vagy inkább nagy tú
Idén június 11–14. között rendezik a 20. évfordulóját ünneplő Flower Trials®-t, a kiállítók harminc helyszínen mutatják be innovációikat Hollandia középső és déli térségében, valamint Németországban.
A Network4 Media Group bejelentette: elhozza a magyar nézőknek az amerikai kontinens legfontosabb futballtornája, a Copa América összes mérkőzését. Június 20. és július 14. között 16 csapat küzd meg egymással, köztük a címvédő Argentína és örök riválisa, Brazília. A Copa Américán pályára lépnek a legnagyobb világsztárok, többek között Lionel Messi,
Mi az, amit érdemes megtennünk, és mi az, amit inkább iktassunk ki az életmódunkból, hogy csökkenthessük az újabb szívinfarktus kialakulásának az esélyét?
A nagy autógyártók 1,5 millió perrel néznek szembe Nagy-Britanniában a károsanyag-kibocsátási teszteken elkövetett állítólagos csalások miatt, ez pedig legalább 6 milliárd fontba kerülhet nekik, írja a Reuters.
Az Európai Unióba illegálisan érkező migránsok származási országukba való visszatérésének aránya folyamatosan emelkedik, ez nagyon fontos tényező ahhoz, hogy a migrációt hatékonyan lehessen kezelni - jelentette ki csütörtökön Ylva Johansson belügyekért felelős uniós biztos Luxembourgban.
Ami annak idején álomnak indult, mára rémálommá változott Brad Pitt számára, hiszen nemcsak egykori feleségét vesztette el évekkel ezelőtt, hanem úgy tűnik, hogy a gyermekei sem kérnek belőle.
Gulyás emellett nem látja reálisnak, hogy a KDNP és a Tisza Párt egyszerre legyen benne az Európai Néppártban. Az Európai Bíróságot pedig gyávának nevezte a miniszter.
Megérkezett a legmenőbb, leghűsítőbb nyári ital, egy felmérés szerint a fiatalok háromnegyede már ezt issza. A fagyasztott koktélok egyelőre még nem kifejezetten elterjedtek, egy új trendnek köszönhetően viszont úgy tűnik, ez hamarosan megváltozik – írja a The Spirits Business
A győzelem sokkal többet ad, mint egy-egy gól vagy gólpassz - mondta az InfoRádióban Szalai Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, aki a legszebb emlékeit is felidézi az Európa-bajnokságokról az Aréna csütörtök esti adásában.