Dr. Gyarmati Andrea a hetedik X felett sem pihen, folyamatosan pörög az élete, ezt pedig tagadhatatlanul élvezi. A munka és a sport maximálisan kitölti a mindennapokat, a doktornő pedig kamaszokat meghazudtoló energiával veti bele magát a dolgos hétköznapokba.
Tizenegy konzul segíti a helyszínen a magyar szurkolókat az Európa-bajnokság mérközésein Kölnben és Stuttgartban is - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán kedden.
Bölcs döntés volt Szentkirályi Alexandra visszalépése - jelentette ki Gulyás Gergely a Hír Tv-ben. "Kormányváltásra egyenlőre az látszik, hogy nincs igény. De ellenzékváltásra van" - vonta meg a a választás mérlegét a Tisza 30 százalékos eredménye szempontjából. A miniszter nemmel válaszolt arra, hogy lesz-e még kormányátalakítás.
Végre végre, oly hosszú várakozás után sikerült megnéznem ezt a remek, de nem tökéletes filmet. Összefoglalom a benyomásaimat.Az első tíz percben nyilvánvalónak érződött, mennyire erős hatást fejtett ki a Csillagok háborúja. Jójójó, már hallom is az ellenvetést, de tudom: a Dűne korábbi történet, és valójában a Star Wars inspirálódott az eredeti Dű
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Kedd reggel, délelőtt a délnyugati, illetve északkeleti területeken a záporokat kísérheti egy-egy dörgés, villámlás is. Napközben jobbára már csak a keleti, északkeleti országrészben fordulhat elő zivatar. Utóbbi területen néhány intenzívebb cella is kialakulhat felhőszakadással (25-35 mm csapadék rövid idő alatt), jégesővel (1-2 cm átmérő) és viha
Az Abb Robotics szándéknyilatkozatot írt alá a szöuli székhelyű élelmiszer-feldolgozó vállalattal, a Pulmuone Co Ltd.-vel, amely szerint a két fél automatizálási megoldásokat kíván kifejleszteni a laboratóriumban termesztett, újszerű élelmiszerek kutatásához és előállításához. A Pulmuone, amely több élelmiszermárka, például a Nasoya tofu termékek é
A középkorban a keresztény erkölcsök alapján a szex csak házasságban volt megengedett, és csak gyereknemzés céljából. Ám a középkorban sem voltak szentebbek az emberek, mint manapság, csak más keretek között élhették ki a szexuális igényeiket.
A RECnGO nevét ma már szinte mindenki ismeri, aki minőségi videós anyagok készítésével foglalkozik akár hobbi, akár profi szinten: a magyar startup applikációja bármilyen okoseszközt képes egy gombnyomással profi videóstúdióvá változtatni. A kreatív tartalomgyártás mára egy több mint négyszázmillió fős globális iparággá nőtte ki magát, átlagosan pe
Akár jól bejáratott franchise-okról, akár kivételesen jó marketingstratégiával bemutatott filmekről van szó, egy biztos: egy jó időben megjelent, nagyszabású filmmel rengeteget lehet kaszálni. Összeállításunk 5 helyezettje kivétel nélkül a 2 milliárd dolláros, átszámítva 714 milliárd forintos álomhatár felett teljesített. A toplista egyértelmű nyer
Török sorozatokból ismerős lehet az ayran, ami nem más, mint egy habosított joghurtital. Pazar szomjoltó és tele van ásványi anyagokkal. Érdemes beszerezni hozzá egy jó zsíros joghurtot, mert azzal az igazi!
A kriptoiparban két vállalat közötti fúziók ritkák. Még ritkább, hogy három vállalat egyesüljön, ahogyan azt a Fetch.ai (FET), az Ocean Protocol (OCEAN) és a SingularityNET (AGIX) tervezi. Hogy ez látványos vagy katasztrofális látványosság lesz-e, még nem tudni. Egyre közelebb a “mesterséges szuperintelligencia szövetség” életre keltése Nemrég a Si
Az emberek évtizedek óta hordanak farmert tartóssága és sokoldalúsága miatt. Az egykori munkaruhából divatos alapdarabbá fejlődött. A farmernadrágtól a dzsekikig, az ingektől (sőt, a kalapokig), nincs olyan ruhadarab, amit ne készítettek volna el ebből az anyagból. Lássuk az idei 7 legjobb trendet, ha farmert farmerral szeretsz hordani!
Súlyos kudarccal végződtek az európai parlamenti választások a német kormánykoalíció pártjai számára. A legnagyobb vesztes a Zöldek Pártja, de történelmi mélypontot értek el a kancellárt adó szociáldemokraták is.
Törökországban az előző hónapban jegyzett 8,6 százalék után áprilisban 8,5 százalékra, 2012 novembere óta a legalacsonyabb szintre csökkent a munkanélküliségi ráta a török statisztikai hivatal (Türkiye Istatistik Kurumu - TÜIK) hétfői közlése szerint.
Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a hétfő esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben. Az euró jegyzése kedden hét órakor 392,91 forintra gyengült a hétfő esti 393,39 forintról, a dolláré 366,08 forintról 364,80 forintra csökkent, a svájci franké pedig 408,02 forintról 406,91 forintra süllyedt. Az eur
A labdarúgó Európa-bajnokságra készülő lengyel válogatott 2-1-es győzelmet aratott az ugyancsak Eb-résztvevő török csapat ellen Varsóban, a győztes gólt a 90. percben szerezték.
Az idén is több magyar ment külföldre, mint tavaly, és a pénzt is költik, aki síelni, nyaralni ment, napi 31 ezer forintot költött. Az utasbiztosítási szektor is rekord esztendőre számíthat 2024-ben - írja a Bank360.hu.